nlc.hu
Utazás
Otthagyták a gyereküket a repülőtéren

Otthagyták a csecsemőjüket a repülőtéren, mert nem akartak jegyet venni a gyereknek is

A pár egyszerűen átsétált az útlevélvizsgálatra, a gyereket pedig hátrahagyták a check-in pultnál.
Check-in pultok egy repülőtéren

Még a sokat látott repülőtéri személyzet is megdöbbent, amikor észrevették, hogy egy pár simán otthagyta a kisbabáját a check-in pultnál, mert nem voltak hajlandóak jegyet venni a gyereknek – írja az Independent.

Az eset a Ryanair pultjánál történt, a tel-avivi Ben-Gurion repülőtéren kedden. A pár belga útlevéllel repült volna Brüsszelbe, és csak a repülőtéren derült ki számukra, hogy a gyereknek is kellett volna helyet foglalniuk a gépen. A légitársaság munkatársainak beszámolója szerint ezután a pár egyszerűen a pult mellett hagyta a gyereket a babakocsiban, és átsétáltak az útlevélvizsgálatra.

„Ilyet még soha nem láttunk. Nem hittük el, amit láttunk” – mondta a Ryanair egyik alkalmazottja a helyi sajtónak.

A történetet a légitársaság szóvivője is megerősítette. „A Tel Avivból Brüsszelbe utazók január 31-én a csecsemőjük részére szóló foglalás nélkül jelentek meg a check-in pultnál. Ezután a biztonsági ellenőrzéshez mentek, a csecsemőt a check-innél hátrahagyva.” Hozzátette, hogy a repülőtéren a becsekkolást végző munkatárs riasztotta a biztonsági szolgálatot, akik visszatartották az utasokat, így most már az ügy a rendőrség dolga. 

Nem csoda, hogy megdöbbentek a légitársaság munkatársai, mert ilyenre tényleg nem volt példa. Olyan viszont előfordult, hogy egy kerekesszékes utasnak törölték a járatát, a légitársaság pedig egész éjszakára magára hagyta a repülőtéren. 

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top