nlc.hu
Utazás
Egy utas rátámadt a légi-utaskísérőkre a felszolgált menü miatt

A menü miatt balhézott egy utas, még a légi-utaskísérőkre is rátámadt

Landolás után le is tartóztatták az elégedetlenkedő és erőszakos férfit.

Egy brit üzletember megtámadott két légiutas-kísérőt, miután nem volt megelégedve az American Airlines Barbadosról Miamiba tartót járatának fedélzeten felszolgált menüvel, írja a Sun.

Robert David Croizat megpróbált panaszt tenni repülőgép kapitányánál a korlátozott étkezési lehetőségek miatt. Először csak hangosan és erősen követelőzött, majd fellökte az egyik stewardest, a másikat pedig nekiszorította a fülke ajtajának.

Ételt szolgálnak fel egy repülőn

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Getty Images)

Végül egy utastársa ültette vissza a helyére a férfit, aki állítólag nem volt teljesen józan, hiszen addigra már két italt is elfogyasztott, a személyzet pedig zsúrkocsit tett a pilótafülke elé akadályként. Eközben pedig a pilóták jelentették a repülésirányítóknak az incidenst, Croizatot pedig landolás után letartóztatták. 

A férfi a bíróság előtt elismerte, hogy erőszakosan viselkedett, védőügyvédje szerint pedig nem volt annyira durva a kirohanása, mint amilyenek azt elképzelik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top