nlc.hu
Utazás
Szinte teljes sötétségben merülhettek a halálba a Titan utasai

Szinte teljes sötétségben merülhettek a halálba a Titan utasai

Voltak korábbi utasok, akiknek elmondták, mi történhet velük a nagy nyomás miatt.

Szinte teljes sötétségben merültek a halálba a Titan utasai. A merülőhajó külső lámpáit energiatakarékossági okokból csak a tengerfenékre érve kapcsolták be, és belül sem égett semmilyen lámpa. Az egyetlen fényt a monitorok és a világító tollak adták. Emellett, ha szerencséjük volt, fényt kibocsátó állatokat láthattak a sötét óceánban, ami olyan érzést kelt, mintha a csillagok között repülnének, írja a New York Times. 

Christina Dawood, annak a pakisztáni-brit milliárdosnak a felesége is, aki fiával együtt merült az OceanGate búvárhajójában elmondta, az utasok reggel hét órakor másztak be a járműbe, aminek bejáratát becsukták, majd lecsavarozták, és lemerültek. Egy idő után meghallotta, hogy a legénység arról beszél, megszakadt a kapcsolat a Titannal.

Amikor rákérdezett a parancsnoki álláson, megnyugtatták, hogy csak a kommunikációs kapcsolat szűnt meg, és a jármű feljön, ha a zavar több mint egy órán át tart. A hatóságok négy nappal később jelentették be, hogy megtalálták a Titan roncsait. A jármű összeroppant, és mindenki azonnal meghalt.

Titan merülőhajó

Fotó: Ocean Gate / Anadolu Agency via AFP

 

A New York Times cikke kiemelte, hogy az OceanGate cég vezetőjét, Stockton Rusht többen is figyelmeztették a mélytengeri búvárközösségből, hogy járműve nem biztonságos, és „katasztrófához fog vezetni”. A merülések közül egyébként többet  kellett félbeszakítani különböző műszaki okok miatt, mint amennyit a Titan sikeresen teljesített.

Mikor Bill Price kaliforniai üzletember utazott a Titanon, akkor a hajtőmű hibája miatt félbe kellett szakítaniuk a merülést, és nem volt könnyű feljutni a felszínre, nem sikerült ugyanis elsőre ledobni a ballasztot a felemelkedéshez. Másnap ennek ellenére lemerültek a Titanichoz.

Bill Price elmondta, őket felvilágosították, mi történne velük, ha a Titan a nyomástól darabjaira hullana. A hasonlatok szerint olyan lenne, „mintha kalapáccsal ütnének egy kólásdobozra”, vagy ha az emberre egy egy lábon álló elefánt taposna, aminek a hátán még száz elefánt állna. A halál azonnali. „Megnyugtató volt a maga furcsa, hátborzongató módján” – tette hozzá. 

(via RTL.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top