Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tiltanád-e a prostitúciót?

KyMa
Létrehozva: 2010. május 6. 15:06

Keleti Görgyi mostanában szárnyra kapott hírei kapcsán elgondolkoztam ezen. Van e értelme tiltani a prostitúciót? Szerintem nincs.Félre ne értsétek, nő vagyok és nem áll hozzám közel a prostituáltak világa de bizonyos keretek között szerintem nincs benne semmi kivetni való.

Nem mellesleg pedig ha nem is legalizálják sose akkor is örök jelenség marad.

  1. Torolt_felhasznalo_693645
    Torolt_felhasznalo_693645
    2010. május 7. 16:22301.
    Légyszíves ne minősítgess továbbra sem!!!!!
    előzmény:
    KyMa (297)
    2010-05-07  15:34
  2. 2010. május 7. 16:17300.
    Nem tiltanám. Amíg kereslet van, kínálat is lesz, kár erőlködni. Inkább  azon lennék, hogy normális, emberhez méltó körülmények között lehessen igénybevenni a szolgáltatást (úgy a lányok-fiúk részéről, mint a kuncsaftokéról), és valami hasznot az állam is remélhessen ebből....
    előzmény:
    KyMa (1)
    2010-05-06  15:06
  3. 2010. május 7. 15:52299.
    Egyszer azt hallottam valahol vagy olvastam nem emlékszem, hogy a prostituáltaktól sokkal kevésbé lehet elkapni betegséget mivel már rendszeresen járnak orvoshoz és oda figyelnek magukra mint egy hétvégéi buli alkalmával esetleg egy alkalmi kapcsolatnál.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598923 (298)
    2010-05-07  15:50
  4. Torolt_felhasznalo_598923
    Torolt_felhasznalo_598923
    2010. május 7. 15:50298.

    Persze, hogy a könnyűvérű nőcskétől is elkaphat valamit, de százalékos arányban sokkal kisebb a valószínűsége, mert azért könnyű vérű nő legyen a talpán, aki éjjelenként rendszeresen több partnerrel több menetet lezavar. Ha a hivatásos naponta minimum csak három idegennel van együtt, az léptékekkel több,m int egy átlagos könnyűvérű nő, aki mondjuk minden hétvégén mással fekszik le dizsi után.

    A valóságban az orvosi szűrés sem olyan tuti. Gondolj csak bele, negyedévente szűrés jól hangzik, de elég, ha a szűrés másnapján akad egy nemi beteg kuncsaft, aki a prostira ragasztja a betegségét. A következő szűrésig tartó három hónapig mindenkire szórja a vírust a szóbanforgó prostituált.

     

    Írták páran, hogy úgyis megcsal a pasi, ha akar, nem kell ahhoz hivatásos. Ez így igaz, ha valaki félre akar lépni, meg is teszi. Ne azért ne legyen prosti, mert akkor megszűnnek a megcsalások, hanem az egyéb okok miatt, amiket már boncolgattunk. :-)

    előzmény:
    Myra13 (286)
    2010-05-07  14:13
  5. 2010. május 7. 15:34297.

    Valóban nem halsz bele a szex nélküliségbe de egy normális, kiegyensúlyozott ember életébe bele tatrozik a szex is.

     

    És nem ír felül semmit, mivel nem embert öl hanem fizet valamiért, nem megerőszakolja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_693645 (295)
    2010-05-07  15:14
  6. 2010. május 7. 15:15296.

    Tok jo, hogy egymas utan irtatok, hogy jo es rossz.

     

    Szerintem te nem gondoltad at: a szervadomanyozas nehany speci esetet leszamitva (elo donor ad paros szervbol vagy majbol) a donort sem karositja meg, ugyanis meghalt... De tok felesleges kicsavarni, nyilvan a moralis hatterbeli kulonbseget akartam erzekeltetni. 

     

    A beranyasag meg vagy arrol szol, hogy valakinek nem lehet gyereke, ezert veszi igenybe (prostitucional szexelhetne, fizikai akadalya nincs... max. tul bena hozza), vagy tenyleg kvazi penzert cserebe a beranyt teszi ki a terhesseg es a szules minden kockazatanak, ergo karosit(hat)... 

    idézet:
    Frigyesur (170)
    2010-05-06 21:37:51

    De, atgondoltam :)

    A halottnak mar tokmindegy es valoszinuleg eleteben igy rendelkezett. Nekem is van donorkartyam, ha meghalok mas nyugodtan hasznalja  a szerveimet, nekem mar nem kell.

    Azsiaban viszont sokan eladjak az egyik vesejuket pl, na erre irtam, hogy nem lehet parhuzamot vonni, mert nem no vissza. Sajnos nem annyira specialisak ezek az esetek :(

     

    A masik "prostitucional szexelhetne, fizikai akadalya nincs... max. tul bena hozza"

    Hat az szerintem eleg nagy akadaly, ha nincs kivel....

    előzmény:
    Frigyesur (170)
    2010-05-06  21:37
  7. Torolt_felhasznalo_693645
    Torolt_felhasznalo_693645
    2010. május 7. 15:14295.

    "Én azt hiszem azt nehéz itt elfogadni sok embernek, hogy a szex igen is emberi szükséglet, persze az aki nem kívánja a szexet az valószínűleg nem érti ezt  meg soha, pedig tény, a szex kell mind a férfiaknak mind a nőknek."

     

    MINDENKI elfogadta, hogy emberi szükséglet, ezt senki nem vitatta, úgyhogy nem kell a mondandónk köré bármit is költeni...

    De csak "sima" szükséglet, NEM pedig LÉTszükséglet! Ergo az nem igaz, hogy mindent felülírva, minden áron ki kell ezt a szükségletet elégíteni. Én pl. ezért hoztam fel a pénzt meg az agressziót. A pénz is van/lehet akkora szükséglet, mint a szex. Az agresszió meg ugyanúgy ösztönös, mint a szex. Van, akinek az egyik kevésbé fontos, van, akinek a másik, van, akinek a harmadik, ... De ha az, akinek a pénz és/vagy az agresszió és/vagy bármi más fontosabb, mint a szex, illetve ugyanolyan fontos, mint másnak a szex, nem valósítja meg minden áron ez(eke)t, akkor az nem igaz, hogy akinek a szex a fontos(abb az említett példáknál), annak bármi áron, mindent felülírva meg kell valósítania az aktust, és nézzük is jó szemmel, mert ez aztán olyan természetes. Nem, az ember azért ember, mert van értelme, és van erkölcsi "érzéke", tartása - persze csak elvileg... És ha már ezekkel rendelkezik, akkor tud határt szabni, hogy hol van az a pont, ameddig elmegy a "sima" (azaz NEM LÉT-) szükséglete kielégítéséért, az ösztöne kiéléséért, és hol van az a pont, ahol a szükséglete kielégítését és az ösztöne kiélését felülírják mindazok a dolgok, amelyek emberré teszik őt, nem pedig egy csúszó-mászóvá. Ugyanúgy, ahogy az ember az ételért is (ami viszont már igenis egy LÉTszükséglet) csak a legvégsőbb esetben folyamodik lopáshoz, illetve mivel ember, nem falja fel a saját kölykét, mint egyes állatfajok. Azért mindennek van, illetve a mai elkorcsosult világban már csak KÉNE, hogy legyen határa...

     

    (Az idézett mondat végén kijelentett tény pedig csak nagy általánosságban igaz, NEM kivétel nélkül minden "ivarérett" emberi lényre, akármilyen elképzelhetetlennek tűnik is ez. Ja, és akinek nincs rá szüksége, igénye, az NEM beteg, deviáns, hulladék, akármennyire is divatos manapság, hogy az emberek ilyen és ehhez hasonló jelzőket aggatnak rá egymásra mindenért, amiben eltérnek egymástól és/vagy a megszokottól.)

     

     

    "Aki ronda, vagy valamilyen okból nincs ideje kapcsolatot teremteni nővel az már ne is szexeljen?"

     

    Az meg nem igaz, hogy valaki olyan ronda, hogy nem talál máshogy partnert, csak pénzért! Hát én is bűnronda vagyok, de ha akarnék dugni, találnék rá jelentkezőt bőségesen, mert még ilyen "csodaszép" külsővel is jócskán felkeltem a férfiak érdeklődését nap mint nap. És férfiban is ismerek olyat, aki már-már Quasimodoval vetekszik "szépségben", most 26 éves, és már egy ideje házas ember, a feleségével semmi probléma, átlagos, rendes nő. Meg aztán ha a kancsal, fogatlan, zsíros és kócos hajú, retkes, ocsmány c.gánylányt (majd mindjárt kitiltanak racccccizmusért, pedig ez nem az...) ingyen is megdugdossák nem egyen, nem ketten, s az ugyanilyen adottságokkal rendelkező hímneműnek is fennakad min. egy valaki a répáján, akkor miről beszélünk? Az nem igaz, hogy aki VALÓBAN AKAR, az semmilyen formában nem talál partnert szexre, főleg a mai oltári szabados világban, csakis pénzért! De ugye prostival, pénzért megoldani egyszerűbb, kényelmesebb, és ez a lényeg, semmi más nem számít...

     

     

    Egyébként szertelen szederlevél 265. hozzászólásában is vannak "nagy igazságok".

     

     

    De úgy látszik, mi itt néhányan mind-mind hülyék vagyunk, és teljesen rosszul gondoljuk, amit gondolunk...

    előzmény:
    KyMa (245)
    2010-05-07  11:51
  8. 2010. május 7. 15:04294.

    Nem ertem miert emelitek ki, hogy nem az utszelen. Szerintem olyan mindegy. Mindketto prosti. Max. a kuncsaftnak szamit, hogy mennyire gusztustalan, erkolcsileg semmenyire. Sot, elitelendobb, aki egy jobb eletert uzi, nem pedig mert nincs mas melo.

     

    Miert nem jott be? Vszeg ezert tartom elitelendonek is.. 

    idézet:
    Frigyesur (168)
    2010-05-06 21:29:46
    En azert ellenzem az ut szeli valtozatot mert nem tudnak normalisan tisztalkodni es veszelyes is.
    előzmény:
    Frigyesur (168)
    2010-05-06  21:29
  9. 2010. május 7. 14:52293.

    Jujj, de fogsz kapni ezért. Amúgy egyetértek...

     

    (És köszönöm szépen, NEM kérem a véleményem minősítését, nem mérvadónak nyilvánítását!!!!! Mert "meglepő" módon ez a véleményem, egyetértésem sem magamból kiindulva született!)

     

    Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy szexuális életet élő embereknél SEM kéne, hogy a szex felülírjon mindent, hogy a "kötelező adag" megléte érdekében bármi megtörténhessen, hogy az lenne a legfontosabb, hogy az meglegyen. Mert ez nem létszükséglete az embernek, senkinek sem (létszükséglet KIZÁRÓLAG az, aminek hiányába az ember belehal). És nem is kéne, hogy uralhatatlan ösztön legyen, aminek akármit, bármit is alá kell rendelni. Nem kéne, hogy olyan vágy legyen, amit mindenképp ki kell elégíteni.

     

    Mert ilyen alapon, akkor nekem is engedélyezzék már légyszi a lopást. Ugyanis nekem óriási vágyam van egy k*rva vastag köteg 20ezresre, és ezt más módon nem tudom megszerezni. De nekem annnnyira szükségem van rá, annnnnyira kell, én úúúúgy akarom, légyszi-légyszi, engedélyezzék már nekem, mert a vágy elfojtása amúgy is olyan káros, stb-stb.

    Ja, meg engedélyezzék már nekem, hogy néha 1-2 embert hülyére verjek, mert az agresszió egy természetes ösztön, és ugye az ösztönelfojtás is olyan káros a mai "divat" szerint...

     

    Na, jöhetnek a bazi nagy kövek jóféle nlc-s szokás szerintÉn meg egy időre eltakarodok, majd return valamikor.

    idézet:
    Lucyka (159)
    2010-05-06 19:30:08

    Nem lesznek kovek, DE:

    Ha egy koteg 20.000-t akarsz lopni azzal nem ertek egyet. Viszont ha megkeresel egy kotek 20.000-t es elkoltod nem letszuksegletu dolgokra, akkor azzal szerintem semmi gond!

    Nem letszukseglet a szex valoban, de ha valaki erre vagyik es becsuletesen fizet is erte, akkor azzal mi a baj?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_693645 (159)
    2010-05-06  19:30
  10. 2010. május 7. 14:50292.
    Ugyan ezt írtam lentebb én is, ha a párom csak azért nem megy félre mert nincs rá lehetősége az régen rossz.
    előzmény:
    rahan (289)
    2010-05-07  14:30
  11. 2010. május 7. 14:47291.

    Ha rajtam múlhatna, betiltanám. Mert erkölcstelen. Mert testileg (Aids - mert gumi nélkül drágább a tarifa és a lányok bevállaják-aztán fertőznek) és lelkileg (mindkét félre negatívan hat, és a kuncsaft családjának lelkére is negatívan hat) egészségtelen és káros.És persze anyagilag is káros, mert a kurvahajcsár faszika a pénzt saját családja és gyereke elől viszi a szotykoslánykához többnyire.

    +Ahol prostitúció van, ott van drog és maffia - bűnözés egyik fészke.

    előzmény:
    KyMa (1)
    2010-05-06  15:06
  12. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 7. 14:41290.

    vigyázz, mert innán már csak egy lépés, hogy a szex mégscsak alapvető ösztön....

    dehát sokak szerint nem. lehet ezt szabályozni... 

    előzmény:
    rahan (289)
    2010-05-07  14:30
  13. 2010. május 7. 14:30289.

    Ezt továbbgondolva: én "ezektől" sem féltem a pasimat, mint ahogy a prostiktól sem.

    Nem azért fog valaki félrelépni, mert létezik prostitúció, vagy felajzott tinilányok, hanem azért, mert Ő ÍGY DÖNT. Ennyi erővel betilthatnánk a női nem létezését is, vagy a csinirucik viselését, a mosolyt, satöbbi, hiszen mind-mind elindítHAT egy pasiban igényt a szexre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (288)
    2010-05-07  14:20
  14. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. május 7. 14:20288.

    Énis így gondolom.

    Havashenrik Kurvaélet c. könyvében mondta egy prosti, hogy őket ne kurvának, hanem prostinak nevezzék, mert az ő szemükben azok az igazi kurvák, akik 16évesn a diszkóban minden este más pasival kavarnak ingyen, csak mert a vérük hajtja őket!

    Na ezektől a kiscsajoktól kell inkább félteni a férjeket, pasikat, mert nekik ez a hobbijuk. A prostiknak meg a munkájuk.

    előzmény:
    rahan (285)
    2010-05-07  14:10
  15. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 7. 14:17287.

    pontosan!!!! na, evvel értek 100%ig egyet!!!

     

     

    előzmény:
    Myra13 (281)
    2010-05-07  14:00
  16. 2010. május 7. 14:13286.

    Pont,hogy erre kellene egy hely,egy rendszer,hogy ezek szabályozva legyenek méghozzá szigorúan: 1/4 évente e.ü szűrés,mindenre.Természetesen kiskorúakat nem engedni se dolgozni,se "kiszolgálni".Nem stricik vigyáznának a nőkre,hanem biztonsági emberek = nem bántanának annyi prostit.

    Ha szimpla könnyűvérű nőcskét szed fel attól nem kaphat el semmit?

    Honnan tudod,hogy valaki "az életét akarja előrevinni" ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598923 (265)
    2010-05-07  12:19
  17. 2010. május 7. 14:10285.

    Elméletben én is így gondolom, nem akarnék más ember élete árán életben maradni ilyen formában.

    De abban is biztos vagyok, hogy gyakorlatban azért másképp cselekszik sok ember, ha az élete forog veszélyben, mint amit elképzelt előtte, a valós veszély előtt.

     

    Természetesen szíved joga erkölcsi hullának (vagy nullának) tekinteni a prostikat és kuncsaftjaikat, de ha elvonatkoztatunk az "útszéliektől", meg "állami gondozottaktól" , meg "megélhetési prostiktól" , abba is bele lehet gondolni, hogy mivel különb az az egyetemista csaj, aki tandíjért dug (tán kedvezőbb elbírálásért). Persze megfoghatatlan dolgok ezek, végülis azokban az esetekben nincs konkrétan letisztázva a biznyisz, meg nem állapítanak meg tarifát, de erkölcsileg ugyanaz a kategória szerintem.

    Ide sorolhatnám még a pénzért házasodókat is, bár tudom, arra mindig az a válasz születik, hogy mindenki a lehető legjobbakat akarja a születendő gyerekének, ergo teljesen elfogadható, hogy az anyagiakat mint legfontosabb szempont jelöli meg a párválasztáskor.

    előzmény:
    Frigyesur (211)
    2010-05-07  09:09
  18. 2010. május 7. 14:06284.
    Ehh, mar megint csak a szemelyeskedes... Ma (is) kiabrandito a szinvona... *lemondo sohaj*
    előzmény:
    Myra13 (281)
    2010-05-07  14:00
  19. 2010. május 7. 14:06283.
    Egyetértek.....ha csak azért nem lép félre a párom mert nincs kivel az eléggé szánalmas dolog.
    előzmény:
    Myra13 (281)
    2010-05-07  14:00
  20. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 7. 14:06282.

    És nem mondjuk azt a lányunknak, hogy élj csak kislányom együtt ezzel az emberrel, hiszen egyébként olyan rendes, meg eltart téged, meg szereted is. És azt se mondjuk a lányunknak, hogy legyél kurva, ha ahhoz van kedved, hiszen ez egy normális szakma, csak ügyelj a higiéniára, és ne az út szélén csináld. Vagy te mondanád?

     

    de van aki ezt mondja a lányának. a férjjel, meg az utcával kapcsolatban is.

    előzmény:
    Qattt (237)
    2010-05-07  11:40
  21. 2010. május 7. 14:00281.

    Mi van?Azzal csal meg az ember?Vagy úgy kezeltek,hogy ennyire ellenük vagy?

     

     

    Nem a prostik miatt viselkedik sok pasi  a nőkkel  úgy ahogy....hanem a drága jó édes anyjuk miatt... Aki meg hagyja az megérdemli (u.a ez igaz pl. a verésre)

    előzmény:
    Frigyesur (251)
    2010-05-07  12:02
  22. 2010. május 7. 13:58280.
    Csak absztrahalni kenne...
    előzmény:
    Myra13 (278)
    2010-05-07  13:43
  23. 2010. május 7. 13:58279.
    Hat jah, nem tudok mit hozzafuzni. :S
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598923 (270)
    2010-05-07  12:38
  24. 2010. május 7. 13:43278.

    Megint másról beszélsz...

    előzmény:
    Frigyesur (208)
    2010-05-07  08:59
  25. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 7. 13:41277.

    Ha nő ennyire tartja magát és ebből kíván élni, szerintem szíve joga......nemrég volt valami hepaj, ahol bugyiért cserébe valami belépőjegyet osztogattak, többszáz nő jelent meg felkínálni a bugyiját....

    Nekem döbbenetes és elképzelhetetlen, de ha nekik ez a természetes, akkor semmi dolgom vele.Ugyanez érvényes a prostikra is.

     

    rahan, megint csak egyetértünk. na így gondolom én is.

    előzmény:
    rahan (187)
    2010-05-06  23:18
  26. 2010. május 7. 13:23276.
    Hát én sem tiltanám be a prostituciot.Az nem változtatna semmin ha mondjuk egyszer csak be lenne tiltva mert igy vagy ugy folyna továbbra is az egész viszont kikéne alakitani külön erre a célra helyeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2010. május 7. 13:06275.
    Tiltani nincs értelme, de szeparálni kell. Piros lámpás negyed... kívül a városon...
    előzmény:
    KyMa (1)
    2010-05-06  15:06
  28. Torolt_felhasznalo_598923
    Torolt_felhasznalo_598923
    2010. május 7. 12:59274.

    Szerintem természetesebb élethelyzet. :-)) Ha mást nem, talán félrészegen odagagyogta közben, hogy " a hajam engedd el te seggfej, mer' az fáááj", vagy azt, hogy "na ott, ott nagyon jóóó!". És máris tanultál valamit, nem? :-)))

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_622281 (271)
    2010-05-07  12:40
  29. 2010. május 7. 12:59273.

    Csak beleolvastam a topikba, lehet, hogy már felvetődött, amit leírok.

     

    Prostitució volt, van és lesz, míg a világ világ. Sajnos ezt az iparágat soha nem lehet megszüntetni.

     

    A nyilvánosházakat kellene visszaállítani, ahol van orvosi vizsgálat rendszeres időközönként (vagy kötelező elmenni), lehet tisztálkodni, nem úgy, mint az útszélén, fiatalkorúakat nem engednének be, stb. Sokkal kultúráltabb körülmények lennének, mint ami most uralkodik és adót is kellene fizetni a bevétel után.

    Arról nem beszélve, hogy nem lennének futtatók, akik agyonverik, ha nem teljesítenek eleget.

    előzmény:
    KyMa (1)
    2010-05-06  15:06
  30. Torolt_felhasznalo_598923
    Torolt_felhasznalo_598923
    2010. május 7. 12:56272.

    Nem biztos, hogy mindenkinél lelki törést okoz, de azért hordoz jónéhány ilyen lehetőséget magában.

     képzelj el egy tinédzsert, aki megőrül az első szexuális élményért. Ha  kikezd egy hasonló korú kislánnyal, az része a szocializációjának, mert bármilyen szinten,  a maga kultúrális hátterének megfelelően megtanul "udvarolni". Várnia kell, kedvesnek lenni, megtanulni kimutatni a tetszését, megtanulni kezdeményezni, feldolgozni az esetleges visszautasítást, stb.

    Ha azonban van az utcában egy piroslámpás ház, egy kamasz jó eséllyel be fog térni. Ott mi lesz? amit tapasztal, azt veszi természetesnek. Nem fogja megtanulni, hogy mi az alapja egy parnterkapcsolatnak, ugyanis a kurva nem partnerként viselkedik, hanem szolgáltatóként. Nem fogja mondani, hogy figyelj, ez fáj, ne így csináljuk, vagy hogy most nagyon fáradt vagyok, bánt valami, és csak hozzádbújnék, a többit talán holnap. Nem fogja mondani, hogy bocs, de hányingerkeltően szájszagod van, légyszi moss fogat, mert másképp elmegy a kedvem. Nem fogja mondani, hogy de én még nem mentem el, stb.  Soroljam még? A kurva mindent elvisel, az ifjú férfiember pedig ezt fogja érezni természetesnek. Ha egyszer eljut odáig, hogy megismerkedik egy lánnyal és beleszeret, a kapcsolatuk akár rá is mehet, mert nem tanulta meg, hogy egy nőnek is vannak érzései, amit normális, ha kimutat. Hogy pld. a szexben van  amit szeret, van, amit nem. Hogy mindkét félnek alkalmazkodnia kell. A kurva mindenben alkalmazkodik, ezért fizetik, de nem ez a természetes állapot.  

      

    Te szeretnél a lányodnak egy olyan srácot, aki ilyen szexuális háttért visz magával egy kapcsolatba?  

     

    Szerintem a rossz dolgokat társadalmilag kell kiszűrni, nem csupán egyéni felelősség, hogy vigyázz a gyerekedre. Természetesen az is, de ennyi erővel minden megengedett lehetne, azzal a jelszóval, hogy magára vessen, aki nem vigyáz.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (269)
    2010-05-07  12:32
  31. Torolt_felhasznalo_622281
    Torolt_felhasznalo_622281
    2010. május 7. 12:40271.
    " Én nem szeretném, ha a fiam egy hivatásostól tanulná, mi is a "szerelem".


    én spec először egy részeg dagi (de legalább szép arcú,,szép szemű,hajú) rokkercsajt dugtam meg egy koncert után a petőfi csarnok mellett egy bokorban. én is be voltam mákolva rendesen. annyit udvaroltam h a fiújával meg a társasággal együtt basztunk be koncert előtt.
    kötve hiszem,hogy ez fikarcnyival jobb lenne ,mint ha 2 szuper szőke cicának fizettem volna hogy bevezessenek a rejtelmeikbe. sőt sztem jobb lett volna sokezerért a profik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598923 (265)
    2010-05-07  12:19
  32. Torolt_felhasznalo_598923
    Torolt_felhasznalo_598923
    2010. május 7. 12:38270.
    Áááá... Attól tartok, hiába. Olyan sok női, emancipációs háborgás van egészen apró hülyeségeken, a prostitúcióval pedig sok nő egyetért, pedig az tényleg komoly dolgokra van kihatással. Úgy van, ahogy írtad, lehet, hogy más bolygóról jöttünk. :-)
    előzmény:
    Frigyesur (267)
    2010-05-07  12:27
  33. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. május 7. 12:32269.

    Azért elég erős egy lapon emlegetni a kurválkodást a gyilkossággal.

    Amíg mindkét félnek jó, addig had csináljon mindenki azt amit akar.

     

    Az első szexuásis élmény, meg akármit csinál a gyerek, nem lesz a legjobb élménye. Ismerek egy srácot akinek az első szexuális élménye prostival volt, és nem okozott neki lelki törést. (legalább biztosan védekeztek)

    Nagyon sokan járnak prostikhoz, többen mint gondolnánk, szerintem ingenis szükség van rájuk.

    A gyerekére meg mindenki vigyázzon, hogy ne legyen prosti, meg hogy ne kerüljön kapcsolatba prostival. Tele van a világ szörnyűségekkel, nem lehet mindent megszűntetni,ami nem tetszik. Örüljünk hogy a prostitúció nem az agresszióról szól.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598923 (265)
    2010-05-07  12:19
  34. Torolt_felhasznalo_622281
    Torolt_felhasznalo_622281
    2010. május 7. 12:30268.
    nem az a kérdés prosti-e vagy sem, hanem ,hogy mennyiért. *napszemüveges mert kúlosat mondott*
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  35. 2010. május 7. 12:27267.
    Szerintem tok jol osszefoglatad, nekem nem lett volna turelmem ilyen reszletesen kifejteni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598923 (265)
    2010-05-07  12:19
  36. Torolt_felhasznalo_598923
    Torolt_felhasznalo_598923
    2010. május 7. 12:21266.

    Erre csak ennyit, hogy itt most erőszakoltak meg egy hatvan éves nénit. A helyszíntől két percnyire van a közismert járda, ahol járkálnak a prosti lánykák, az elkövető mégsem sétált át oda, ehelyett...

    előzmény:
    irenehavas (264)
    2010-05-07  12:16
  37. Torolt_felhasznalo_598923
    Torolt_felhasznalo_598923
    2010. május 7. 12:19265.

    Csatlakozom azokhoz, akik szerint tiltani kell a prostitúciót, sorolom, miért:  

     

    Nagyon sok bűncselekmény kapcsolódik hozzá, de ezt már sokan említették.

     

    Az útszélieket emlegetve: túl könnyű választást (ugyanakkor nyomorúságos életformát) kínál a lecsúszott, hátrányos szociális helyzetű fiatal lányoknak, nőknek. Hiába keresnek betanított varrónőt, ahová elmehetne dolgozni, tizenévesen könnyebbnek látja, ha szétteszi a lábát, utánapedig már behúzza a mókuskerék, nem tud kilépni. Fenyegetik a betegségek (ő is elkaphat bármit a kuncsafttól, nem csak fordítva), megnövekszik az esélye az áldozattá válásra. (Erről csak annyit, hogy az erőszakos szexuális bűncselekményeknek nagyon sokszor prostituáltak válnak áldozatul, tehát egyáltalán nem szűrtük ki a prostitúcióval a beteg állatok ilyen jellegű bűncselekményeit, ők ugyanis igazi erőszakra vágynak, legfeljebb nem az utcán kapnak el valakit, hanem a prostinak vágják el a nyakát, szóval ugyanúgy gyilkolnak.)

     

    A kuncsaftok szemszögéből: igenis, elkaphatnak betegségeket, még akkor is, ha gumit használnak. Egyszer olvastam egy cikket, hogy milyen nemi betegségek adódhatnak szimpla smaciból, hát ledöbbentem rendesen. Ez a testi oldal. A lelki: aki még annyira sem tudja összeszedni magát, hogy egyéb, nem prostituált, hanem csak szimplán "könnyed" nőcskét szedjen fel, aki a maga akaratából hajlandó egy koktél után ungibungizni, és nem azért, mert megélhetési kérdés miatt nem válogathat,  szóval aki még erre sem képes férfiként, annak az életképtelenségét erősítjük az egyszerűbb megoldással. Az életét nem az fogja előre vinni, ha odamehet és fizethet valakinek egy menetért, hanem az, ha elkezd dolgozni a problémája megoldásán (legyen az gátlás, bármi). A  pusztán szexuális igény levezetésére ott az önkielégítés.

     

    A kuncsaft számára egyéb szempontból is veszélyekkel járhat. Egy 14 éves fiú számára nem biztos, hgoy ez a megfelelő módja a szexxel való ismerkedésnek, márpedig ki garantálja, hogy ha működnek nyilvános házak, nem fog bemenni oda tucatnyi, hormononktól megrészegült tinédzser? Vajon ilyennek kell lenni az első szexuális élménynek? Szerintem életre szóló hátrányokkal járhat, még egy fiú számára is, ha nem megfelelő élmények érik, pld. olyan szexuális szokásokat, viselkedéseket sajátít el, ami a prostitúcióban működik, a való élethez pedig köze nincs.

     Én nem szeretném, ha a fiam egy hivatásostól tanulná, mi is a "szerelem".

     

    És végül: nem találom jó érvnek, hogy csupán azért kellene legalizálni, mert a legősibb mesterség. A gyilkolás egyik legősibb cselekedete az embernek, ennyi erővel ezt is legalizáljuk? Igen, prostitúció akkor is lesz, ha betiltják, de nem mindegy, hogy milyen mértékben. Ha azt lehet elérni, hogy valami rossz dolog csupán kevesebb számban legyen jelen és ne tömegesen, már az is valami. A gyilkosság büntetendő, néhányan mégis megteszik, ennek ellenére nem mondjuk azt, hogy akkor legyen legális. Többek között azért, mert ha legális lenne, egyre terjedne, hiszen könnyebb engedni az ösztönünknek, ha semmi visszatartó erő nincs. Így például egy órával ezelőtt talán fejbe vertem volna a postást, mert úgy kopogott, mint akinek elment az esze, holott már többször kértem, hogy halkan kopogjon, ha lehet, mert ilyenkor alszik a csemetém. :-)))

     

    És engem is fejbe vernétek, amiért ilyen hosszú voltam. :-))) Bocsi.  

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  38. 2010. május 7. 12:16264.
    sziasztok. LAS VEGASBAN  legalizalva van. en voltam ott es : huu meg haa. minden  fel lepesnel a ferfiak kezebe nyomjak a ladyk hirdeto papirjait a mexicanek, akiket ok fizetnek. hoztunk is haza vagy 100 at, mutatoba.  jol van ez igy,  igy is sok a megeroszakolas.  szep hetveget.
    előzmény:
    saschamora (184)
    2010-05-06  22:26
  39. 2010. május 7. 12:16263.
    Igen ezen gondolkoztam én is mert nem tudtam pontosan hogy van, köszönöm a tájékoztatást. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (262)
    2010-05-07  12:14
  40. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. május 7. 12:14262.
    nem olvastam végig a topikot de fontos: Magyarországon a prostitúció legális, nincs tiltva, (még érdekképviseletük is van) egyedül a futtatás ami illegális. Tehát a kurvák legálisak, csak a strici nem.
    előzmény:
    KyMa (1)
    2010-05-06  15:06
  41. 2010. május 7. 12:12261.
    Talan masnak van turelme a szemelyeskedo stilusodhoz...
    előzmény:
    saschamora (258)
    2010-05-07  12:08
  42. 2010. május 7. 12:10260.
    Ja szerintem is szimplan abberacio az oka.
    előzmény:
    cassopeia (256)
    2010-05-07  12:07
  43. 2010. május 7. 12:09259.
    Ja ertem. Hat nekem nem lenne gusztusom hozza.
    előzmény:
    KyMa (255)
    2010-05-07  12:07
  44. 2010. május 7. 12:08258.

    nivon aluli, ha valaki azt allitja hogy hogy otthon van a temaban, mikozben orbitalis faxsagokat ir....:))))

    előzmény:
    Frigyesur (254)
    2010-05-07  12:05
  45. 2010. május 7. 12:08257.
    Egyébként hozzá teszem, hogy ő nem feküdt le prostival ahoz neki sem fűlött a foga, orális szexet óhajtott csupán.
    előzmény:
    KyMa (255)
    2010-05-07  12:07
  46. 2010. május 7. 12:07256.

    Nem hiszem, hogy a rondaság lenne a fő oka, hogy főleg pasik rendszeresen vagy nem, de fizetnek szexért. Sőt, biztos vagyok benne, hogy önmagában a rondaság nem alapvető oka a prostitúciónak.

    De a prostikhoz járókat és a prostikat kerüli csak el ez az egész, ők nemigen fáradoznak azzal, hogy magyarázatot adjanak, vagy erkölcsi okokkal támasszák alá a tetteik okait. Ők csinálják, és fogják is. Aki ilyesmit akar, az teszi, tiltásra akár még lelkesebben.

    előzmény:
    Frigyesur (251)
    2010-05-07  12:02
  47. 2010. május 7. 12:07255.

    Nem elfogadnám hanem elfogadom :-)

    Ugyan is mielőtt nem ismertük egymást volt ilyen helyen, pedig jó képű jól néz ki, sportos, volt alkalmi kapcsolata is de épp aznap amikor kevdet kapott rá lehet nem ért rá senki :-)

    Mellesleg jópofizni sem kell egy prostival :-)

    előzmény:
    Frigyesur (252)
    2010-05-07  12:03
  48. 2010. május 7. 12:05254.

    Legalabb a nyilvanvalot ne tagadjuk!

     

    "kar hogy csak a cimlapot olvastad el, bar azt sem hiszem!:))" 

     

    Ez szemelyeskedes, sertegetesre iranyulo probalkozas. Mondom, nekem nivon aluli az ilyen vita, es ertelmet se latom. 

    előzmény:
    saschamora (250)
    2010-05-07  12:00
  49. 2010. május 7. 12:04253.

    Én nem tiltanám, sőt legalizálnám.

    Nemhiába hívják a legősibb mesterségnek. 

    előzmény:
    KyMa (1)
    2010-05-06  15:06
  50. 2010. május 7. 12:03252.
    Jah, es a multban is partolnad. elbirnad fogadni? Vagy ha csak egy szolgaltatas, miert zavar? ;)
    előzmény:
    KyMa (246)
    2010-05-07  11:53

Címlap

top