nlc.hu
Mindennapok
A karácsonyi fények láttán szólalt meg életében először az autista kamasz

A karácsonyi fények láttán szólalt meg életében először az autista kamasz

Az orvosok azt mondták, Kaitlyn sosem fog beszélni.

Marisabel Figueroa lányát, Kaitlyn De Jesust hároméves korában diagnosztizálták autizmussal, és a neurológus azt is közölte az édesanyával, hogy gyermeke sosem fog beszélni. Bár az anya a Todaynek azt nyilatkozta, hogy ő ebbe sosem törődött bele, a kislány 13 éves koráig valóban csak képcserés kommunikációt folytatott, és két szónál többet egyszerre sosem mondott ki – idén decemberben azonban kiderült, hogy mégis az anyának volt igaza, egy szombati napon ugyanis Kaitlyn beszélni kezdett.

A teljesen váratlan fordulat a szomszéd, Don Weaver kocsifelhajtóján következett be, ahova Kaitlyn hosszú évek óta minden este kiül karácsony előtt, hogy a férfi házának több mint 200 ezer villogó fényből álló és zenélő ünnepi dekorációjában gyönyörködjön. „Általában sötétedés után, hatkor megyünk ki – mesélte az anya. – Mr. Weaver mindig kikészít egy külön széket is Kaitlynnek, ő pedig táncol és a lábával dobog a zenére.” Ezúttal azonban másképp mentek a dolgok, a nyolcadik osztályos lány ugyanis egyszer csak felpattant a székből, és énekelni kezdett, majd egész mondatok hagyták el a száját. 

„Azt mondta: »Anya! Nézd azokat a kék fényeket! Nézd azt a hóembert! Jön a Mikulás!« Azonnal elsírtam magam, egyszerűen nem akartam elhinni” – nyilatkozta Figueroa, aki egyébként azt mondja, hogy a lánya eddig is boldog volt, de kicsit zárkózott, és nagyon csendes. „Mr. Weaver házánál viszont életre kel. Olyan, mintha egy teljesen más lény lenne  – fogalmazott az anya, aki még mindig elsírja magát, ha arról a napról beszél, amikor megszólalt a lánya. – Bárcsak mindig karácsony lenne!” 

(via)

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: James Wheeler / Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top