„Ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el” – mondta az a rendőr, aki először látta Orosz Bernadettet azután, hogy ismerőse (nyugalmazott alezredes) egy bujáki védett katonai létesítményben november 9-én félholtra verte. Az események normális menetében egy ilyen mondat után ez következett volna:
- súlyos testi sértés miatt eljárást indítanak az elkövető ellen
- ha fennáll annak az esélye, hogy veszélyezteti a büntetőeljárást vagy újabb bűncselekményt követ el, akkor őrizetbe veszik, és kezdeményezik a letartóztatását
- de minimum elrendelik a távoltartását a sértettől
- az áldozat jogi, pszichológiai és érdemi anyagi segítséget kap a felépüléséhez
- a büntetőper a lehető leghamarabb lezajlik, megakadályozandó a további traumatizálódást
- az eljárás során a sértettet kímélete érdekében különleges bánásmódban részesítik (például: ha nem akarja, nem szembesítik az elkövetővel, csak egyszer hallgatják ki, védelme érdekében távmeghallgatás útján…)
- az elkövető állományi tagságát felfüggesztik
Ebből a hét pontból ebben az esetben egy valósult meg, majd a sajtónyilvánosság hatására további kettő. Az áldozat viszont a hiányzó négynek is viseli a terheit – szemben az elkövetővel.
Egész emberes trauma
Azóta ismét kórházban van Orosz Bernadett. „A helyzethez képest jól vagyok, de már kezd elegem lenni a hasi fájdalomból, fejfájásból és hányingerből.”
Rosszulléte még Brüsszelben kezdődött, ahová azért utazott, hogy Európa Parlament-i képviselőkkel beszéljen az áldozatvédelem hazai helyzetéről. Éjszaka kellett hozzá ügyeletest hívni lázgörcs miatt. Azóta hazajött, számos vizsgálatot elvégeztek rajta, végül egy lúdtojásnyi méretű képződményt találtak a petefészkénél. Az ember elsőre talán azt gondolná, hogy ez nemigen van összefüggésben a bántalmazással, hiszen mindenki emlékszik a Facebookon megosztott képekre, amik Bernadett összevissza vert, feldagadt, véres fejét ábrázolták. Ezek azonban csak a fotók – a nőt testszerte verte az elkövető, másrészt nem volna furcsa, ha teljes testére kihatna az a trauma, amin keresztülment.
Az elsődleges nyomok, a kék-zöld foltok és nyílt sebek azóta eltűntek róla, de az arcán a duzzanat még mindig nem húzódott vissza teljesen, és szája is érzéketlen egyes területeken. „Lehet, hogy aki az utcán találkozik velem, úgy látja, egész jól nézek ki. De összehasonlítva a tragédia előtti énemmel…”
Bernadett eddig is átesett több műtéten, de még továbbiak várnak rá. Darabos orrcsonttörése miatt az orrsövényét például mindenképp operálni kell, ugyanígy a szétszakadt fülét és szétvert száját, sőt: a fogából is letörtek darabok. A sok testi-lelki tortúra mellett az orvosi költségek is tetemesek lesznek, hiszen az OEP ilyen helyzetben sem fizeti a plasztikainak (vagyis esztétikainak) számító műtéteket. Talán utólagos rendezésben lehet bízni, ha a nőnek valamikor megítélnek egy kártérítési összeget.
Létezne elvileg még az áldozatsegítő szolgálaton keresztül igénybe vehető kárenyhítés intézménye, amitől legfeljebb kétmillió forint remélhető, ám Bernadett azt mondja, erről a lehetőségről legtöbbször nem tájékoztatják automatikusan az áldozatokat, neki sem említette senki egészen a sajtómegjelenésig, holott ez a rendőrség kötelezettsége lenne. (Igaz, ha maga talált volna rá a netes tájékoztatóra, az sem feltétlen segítség, mert alig érthető a szövegezése. Maga az eljárás pedig annyira bürokratikus, annyi igazolást kell beszerezni, hogy az irreális. Bernadettnek végül 789 ezer forintot ítélt meg a megyei kormányhivatal.
Igényelhető még azonnali egyszeri pénzügyi segély krízishelyzetben (127.717 Ft), amiből Bernadettnek 82.900 Ft-ot ítéltek meg. Elvileg lenne még mód havi járadékra, de végül is semmilyen központi áldozatsegítő pénz nem volna elég a teljes, körülbelül négymilliós veszteségre (ha az azelőtt otthonszakértőként dolgozó nő kieső keresetét is ide számítjuk).
„Amióta ez megtörtént velem, sok hasonló sorsú nő keresett meg. Sokan tőlem hallottak először arról, hogy létezik áldozatsegítés, pénzügyi támogatás. Aláíratják velük a jegyzőkönyvet, de inkább csak jogi és pszichológiai tanácsadást ajánlanak fel nekik.”
Amit ma megtehetsz… azt sem teszed meg
Bernadettnél más hiányosságok is voltak. Őt a legjobban az viselte meg, hogy – mint mondja – nem a kellő körültekintéssel és gondossággal jártak el a meghallgatása során. A rendőrségen nem kapott segítséget a biztonsága, védelme érdekében. Ne feledjük: első meghallgatásakor a nő még olyan állapotban volt, amit mindannyian ismerünk azokról a bizonyos Facebook-fotókról…
„Panasszal éltem a nyomozóval szemben, aki kihallgatott abban a testileg-lelkileg kiszolgáltatott helyzetben. De már az első kórházi ellátásom során is hibát követtek el, hogy nem fektettek be megfigyelésre, és a fizikai fájdalmaimat érdemben nem csillapították. A rendőrség a kórházban töltött három óra után már nem a kórházban, hanem a hivatali helyiségében hallgatott ki tanúként. Súlyos állapotomra nem volt tekintettel, gyakorlatilag kényszer-tanúkihallgatást hajtottak végre velem, ami szerintem elég embertelen. A tanúkihallgatás során többször elaludtam, és eszméletemet, tudatomat vesztettem. Többször a nyomozó szólongatására eszméltem fel. Úgy gondolom, a nyomozónak kötelessége lett volna elsősegélyről intézkedni. Amíg beszéltem vele, végig folyt a vér a szememből és az arcomból. Papírtörlővel itatgattam.”
Bernadettnek eltört az orrcsontja, orrsövénye, koponyája. Karja és csuklója is zúzódott, a füle, szája szétszakadt, arca feldagadt, nem tudta kinyitni a szemét. Egy haematóma-tályogot kellett eltávolítani belőle ahhoz, hogy levegőt kapjon, és ne legyen agyhártyagyulladása. „Ha nem hallják meg a sikoltozásomat, biztosan megölt volna. Halálfélelmem volt. Aztán jött egy pont, amikor már sem félelmet, sem fájdalmat nem éreztem. Csak ürességet.”
Ma azonban azt mondja, a neheze – bizonyos szempontból – csak ezután következett. „Az egy dolog, hogy megtörtént a bűncselekmény, de a hatóságok sokat tudnának segíteni azzal, ha arra törekednének, hogy minél hamarabb és korrekt módon lezárják az ügyet ahelyett, hogy húzzák az időt, bagatellizálnak, megalázó helyzetekbe hoznak. Így nincs igazi gyógyulás, nincs megnyugvás. Ezt hívják intézményi bántalmazásnak. Az embernek egyébként is az az érzése, hogy igazságtalanság történik vele, amikor az ő teste viseli a nyomokat, dolgozni nem tud, de fizetnie kell a gyógyítást, minden szétesik körülötte, miközben az elkövetőt csak felfüggesztik, és továbbra is kapja a megélhetéséhez szükséges több százezer forintot az államtól.”
A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt indított eljárás folyamatban van, szabadlábon védekezhet. Friss hír az ügyben, hogy az illető
ötmillió forintos kártérítést követel amiatt, hogy a nő nyilvánossá tette a nevét az eset után.
Úgy véli, ezzel sérültek a személyiségi jogai.
Túlélés és harc másokért
Bernadett azóta aktivistaként is felvállalja a megelőzés és hatékony segítségnyújtás ügyét, mert mint mondja, „semmiből nem lesz semmi”. Bár hozzáteszi, az egész nem így indult; ő csak azért posztolta a nagyfia által készített képeket, hogy életben maradjon. Abban bízott, hogy a nyilvánosság meg fogja védeni a további támadásoktól. És bár félve posztolt amiatt, hogy esetleg kap olyan kommentet, hogy „ez undorító, azonnal vegye le”, nem várt együttérzést tapasztalt az emberek részéről. Azóta sokan megírták nekik saját történetüket (amelyekből az is kiderül, mekkorát tévedett az a bizonyos nyomozó, aki azt mondta, hogy nőt így még nem bántalmaztak), köztük a legmegrázóbb az volt, amikor egy anya a kétéves, összetört arcú gyermeke fotóját küldte el. Ők, mint sokan mások, azóta külföldre menekültek a mindkettejüket bántalmazó partner elől.
A médiának köszönhetően a Bernadettet megverő férfi végül mégiscsak kapott egy távoltartási végzést, amely azonban négy hónap után, nemsokára lejár, ezután ügyészi indítványra hosszabbítható. Bocsánatot nem kért, említi a nő. „Korábban annyit mondott, annyira szeret minket, hogy az elvesztésünk gondolata váltja ki belőle az agressziót” – utal itt Bernadett családjára, vagyis hat gyermekére (négy lány és két fiú 22 évestől 5-ig) és egy unokájára, mert már az is van a negyvenegy éves nőnek. „Ezzel már nem is sokkolom az embereket” – mondja mosolyogva.
A támadás után a legnagyobb lánya ment érte a rendőrségre. „Mikor meglátott, sírt. Most az viseli meg őket a legjobban, hogy kevés időm marad foglalkozni velük. Szerencsére mindkét exem besegít.”
A nő ma öt gyermekével élt együtt – egyébként mind a hatot egyedül nevelte. „Mások nehezebbnek gondolják ezt, mint ahogy én éreztem. Csak akkor kezdtem sajnálni magam, ha mások szemével néztem magamra. Ezért mindig gyorsan le is vettem ezt a szemüveget” – mosolyog és hozzáteszi: ő mindig is sok gyereket szeretett volna. „Bár a példám azt mutatja, hiába szülnek a nők, attól még nem lesz minden rendben… Én megcselekedtem, amit megkövetelt a haza. Kétszeresen teljesítettem a »normát«, és ha velem ez történik, akkor más mire számítson?”
Agresszív férfiak országa
Orosz Bernadett még közvetlenül az eset után írt levelet Varga Judit igazságügyi miniszternek és Polt Péter legfőbb ügyésznek, és azóta is minden fórumon felszólal a hatékony áldozatvédelemért. E-mailben is sok helyre megírta az esetét, ennek nyomán jutott ki Brüsszelbe, ahol Európai Parlamenti képviselőkkel egyeztetett. Szerinte Magyarországon nem csak az a gond, hogy nincsen prevenció, és hogy az esetek sokszor el sem jutnak a feljelentésig, de precedensértékű ítélet is ritkán születik. „Mintha az agressziót díjaznák – mondta erről. – A börtönben nincs rehabilitáció, kevés a pszichológus, így »időzített bombákat« is kiengednek, akik nemcsak a saját családjukra, de a társadalomra nézve is veszélyesek lehetnek, így aztán nem csoda, hogy kívülállók is félnek bejelentést tenni. Habár az én esetemben az első bántalmazásnál a szomszédom megtette…” Ami a férfiakat illeti, Bernadett azt mondja, gondolni sem bír párkapcsolatra. „Idegen emberrel biztosan nem mernék ismerkedni. Tartok tőle, hogy pánikba esnék, ha csak minimálisan megemelné a hangját vagy alkoholt inna. Azóta egyébként olyan társaságba is félek elmenni, ahol alkoholt fogyasztanak. Sok gát alakult ki bennem.”