Arról korábban mesélt Bálint György, hogy hehezen viseli a karantént, de a családja elővigyázatosságból nem engedi utcára.
„Éppen a szőlőt metszem, kihasználom a jó időt. A karantén nélkül is sokan mondták, hogy pihenjek többet, de nem tudok. Már reggel a számítógépnél ülök, válaszolok a levelekre. Ezt most is megtehetem mindennap, de az utcára nem engednek a szeretteim, az unokáimtól és a dédunokáimtól is el vagyok tiltva” – mesélte még márciusban Bálint gazda, aki saját bevallása szerint nem tűrte jól a bezártságot.
Ahogy akkor mondta, az idejét szereti kihasználni, és nem csak levelekre válaszol, de nagyon aktív Facebokk felhasználó is. Nem ritka, hogy napjában akár 15-18 bejegyzést is közzétesz, rendre hasznos információkat olykor megfűszerezi ilyen kis családi képekkel.
Bálint György anyák napján régi képpel nosztalgiázott:
Amikor például néhány hete ennyit írt ki a fotójához: “Karanténkertészkedés – még tanulom a kifejezést. Megérkeztek a palánták, melyek csak arra várnak, hogy kiültessem őket a kertbe” – ezzel Bálint György 10 ezer lájkot zsebelt be, és teljesen értjük, miért.
Ezt is felülmúlta az, amikor megköszönte a névnapi jókívánságokat, itt 34 ezrenél is több lájk gyűlt össze és több ezren írtak kedves sorokat az ország kertészének.
A 100 éves Bálint György nem tud olyat tenni, amiért ne szeretnék:
- Már van Bálint gazda mém is, nem kell mondani, hogy nagy siker
- Bálint gazda lett az év embere
- Hihetetlenül aktív a 100 éves Bálint György, most éppen óvodásokkal ültet fákat
- Sosem hallott sztorit mesélt Bálint gazda, itt a videó
- Már a Reuters is felfigyelt Bálint gazdára
- Bálint György csak egy dolgot fájlal
- Bálint György: “Szembe kell nézni a múltban hozott döntéseimmel”
- Bajusz nélkül is felismered Bálint gazdát?