Hiába mondják azt, hogy – ha az átlagot nézzük – enyhébb lefolyású gyerekeknél a koronavírus-fertőzés, az ő elméjüket sem kíméli a jelenlegi helyzet, hiszen senki sem védett a pandémiával és azzal összefüggő izolációval járó stresszel és szorongással szemben.
A gyerekek különösen veszélyeztetettek lehetnek, ugyanis az a világrend, amelyben eddig éltek, életük rituáléi mind felborultak. Nemcsak a betegség van, de a tőle való félelem is. Még a legkisebbeket is érinti, mert könnyen leolvashatják és átvehetik a körülöttük élők feszült, szorongó hangulatát.
Lili (a neveket direkt megváltoztattuk) tízéves, extrán fogékony kislány, nagyon empatikus. Az a típusú gyerek, aki minden percéről beszámol otthon, mindent megoszt, sosem tart magában semmit, versenysportoló, az osztályban is népszerű. Élete kiegyensúlyozott, az otthoni légkör is jó. Az utóbbi időben semmi olyan nem történt, ami krízis vagy változás lett volna az életében az eddigiekhez képest (persze a járványon kívül), ezért is voltak eleinte teljesen megmagyarázhatatlanok a tünetei. „Úgy tűnt, összeszedett valami fertőzést, klasszikus tüneteket mutatott: hányinger, hasmenés, hasfájás, hidegrázás, csakhogy ezek a tünetek annyira erősek voltak, hogy alig tudott lábra állni – mondja édesanyja, Eszter. – Lilinél már sokadik napja tartottak a tünetek, egyre jobban gyengült, fogyott, étvágya sem volt, viszont se hőemelkedése, se láza nem volt, nem kezdett el köhögni. Órákat sírt, hogy milyen rosszul van, viszont a klasszikus láz-és fájdalomcsillapítókra nem reagált. Elvittük teljes kivizsgálásra, voltunk vérvételen, neurológiai vizsgálaton, röntgenen, székletvizsgálaton, koronavírustesztet is csináltattunk, minden irányban elindultunk, de nem állt össze a kép, mert minden lelete negatív lett. Akkor mondták, hogy ez pszichoszomatikus lesz, a kérdés csak az volt, mitől alakult ki nála.”
Mi az a szomatizáció?
„A pszichoszomatikus jelző arra utal, amikor érzelmi zavarok testi tünetekben jelennek meg – mondja Fehér Tibor Dániel, pszichológus. – Persze a testi és lelki folyamatok nem két, hanem egy rendszert alkotnak. Az egészségügyi állapot egymással kölcsönhatásban levő tényezők összessége. Mégis, szomatizáció esetén általában nincs a tünetek mögött diagnosztizálható szervi elváltozás. Inkább hosszan fennálló, fenntartott stressz után alakul ki, főleg, amikor nehézséget jelent az érzések felismerése és kezelése, például amikor valaki érzelmi állapotait testi tünetként félrekódolja (pl. »nagyon felzaklatott, amit mondott« = »felment a pulzusom«). De akkor is erről beszélünk, ha lelki tényezők (pl. stressz) jelentős szerepet játszanak valamilyen testi tünet fenntartásában. A testi tünetekkel jelentkező zavarokra úgy tudunk gondolni, mint egy skálára. A skála egyik végén vannak azok a nehézségek, ahol nem vagy alig mutatható ki szervi eltérés, például mellkasi fájdalom. Kicsit beljebb vannak a skálán a pszichoszomatikusnak nevezett betegségek, amikor van szervi elváltozás, de a testi-társas stressz kapcsolatban áll a kialakulásával, például az asztma esetén. A skála másik végén pedig valamilyen konkrét testi megbetegedés áll, amit segít fenntartani például a lelki-testi stressz.” A pszichológus szerint gyermekkorban minden korosztályban gyakori a szomatizáció, de a tünetek életkoronként eltérhetnek. „Míg csecsemőkorban inkább hasfájás vagy étvágy- és alvászavarok fordulnak elő, addig óvodáskorban például pszichológiai eredetű hányás, székrekedés. Iskoláskorban tenziós fejfájás vagy például a fokozott iskolai teljesítményből vagy a szeparációból eredő különböző fertőzésekre való hajlam. Serdülőkorban már meg-megjelenhet anorexia, bulimia is. Azért is fontos a gyermekkorról beszélnünk, mert a szomatikus tünetek és kapcsolódó zavarok mögött sokszor gyermekkori hatások állnak. Ilyen a zaklatott otthoni környezet, vagy az, ha a testi betegségekre mindig jobban odafigyelnek a családban, mint a megélt érzelmekre, esetleg gyakran volt jelen gyermekkorban elszenvedett ismeretlen vagy elhúzódó betegség” – emeli ki a szakember.
Eszterék tehát oknyomozó munkába kezdtek, hogy kiderítsék, pontosan mi okozza Lilinél az érzelmi történéseinek testi állapotok formájában történő megélését. „Tudni kell a lányomról, hogy nem néz tévét, rádióban is csak a zenét hallgatja, nem olvas és hall híreket a vírusról, nálunk otthon nem téma a vírushelyzet. Emiatt eleinte el is vetettem a vírusszorongást. De amikor semmi más okra nem derült fény, és úgy voltam vele, hogy pszichológust keresünk, akkor próbáltam a vírus kapcsán is kérdezgetni, ő pedig azonnal hárított. Azt mondta, nem fél ettől, nem is érdekli. Ekkor már másfél hete benne voltunk a helyzetben, és úgy éreztük a férjemmel, elmentünk a falig, és nem tudjuk, mi ilyenkor a teendő. Aztán újra beszélgetni kezdünk a vírusról, és akkor kibukott Liliből, hogy retteg attól, hogy meghal a nagymamája. Kiderült, hogy már mindenféle halált elképzelt neki, és extra méretű vírusszorongás van benne. Az iskolában azt hallotta, hogy rengeteg gyerek van már kórházban, mert elkapták a vírust, sokan meg is haltak, sőt a tanárok, idősebbek életét is veszélyeztetik, ha nem viselnek maszkot. Ez olaj volt a tűzre, a szorongására” – meséli Eszter.
A legrosszabb, ha a gyerek egyedül marad a vírussal kapcsolatos fantáziáival (Fotó: Getty Images)
Hogy a vírushelyzet a gyerekekben is szorongást okozhat, egyáltalán nem meglepő, mégis érdemes kicsit jobban megértenünk, mi játszódhat le a lelkükben, még ha kétségeiket nem is mutatják ki feltétlenül felénk. Fehér Tibor Dániel szerint a gyerekek számára ebben a helyzetben maga az ismeretlen lehet a félelmetes, illetve az, ha magukra maradnak a fantáziáikkal, félelmeikkel. „Nehéz eleve elképzelni nekik, hogy miről van szó. A felnőtt beírja az internetes keresőbe, és máris hozzájut valami kézzelfogható adathoz. Az értelmi képességek fejlődése miatt főleg a kisebb gyerekeknek erre még nincs eszközük. A szóbeliséghez kötött, fogalmi gondolkodás csak iskolás korban alakul ki jobban. A kisgyerek már csak életkora miatt is jobban szoronghat, mert még inkább érzelmileg irányított, jobban sodorható, mint egy felnőtt. Ráadásul az ember nem egy légüres térben lebeg, emberek és kapcsolatok vesznek bennünket körbe, így a gyermek szorongásait sem magában kell értelmeznünk.
A családokra fokozott érzelmi terheket rak, stresszt jelent a vírushelyzet, az egzisztenciális szorongás elérheti a gyermekeket is. Ennek közepette kevésbé tudja a szülő érzelmileg fogadni és kezelni a gyermek félelmeit.”
Természetesen nem minden gyerek azonos módon érintett, és szerencsére arra is van példa, hogy valakit egyáltalán nem zaklat fel a helyzet, vagy legalábbis csak egészséges mértékben. Sőt, az sem szükségszerű, hogy szomatikus tünetekben jelentkezzen a lelki konfliktus. „A szorongást olyan apró, általános dolgok is jelezhetik, mint az alvás- vagy étvágy problémák. A szorongásra utalhat, ha nehezen tud koncentrálni, gyakran lesz feszült, dühös vagy irritált, és gyakrabban fordul elő, hogy nem tudja kontrollálni a kifakadásait, még úgy is, hogy már erre képes volt korábban. Előfordulhat, hogy jobban igényelheti a közelséget, olyan mértékben, hogy szinte lógni akar a szülőn. Motoros nyugtalanságra is felfigyelhet a szülő, amikor a gyerek a szokottól eltérően nem tud meglenni a helyén, izeg-mozog, vagy például gyakrabban kell vécére mennie. Fontos azonban, hogy a szülő ne pipáló listára gondoljon, amiből valamennyinek teljesülnie kell, és akkor biztos, hogy szorong a gyerek.”
A szakértő szerint, hogy melyik gyerek szorong, melyik nem, nagyban függ attól, mekkora tere van a családban arra, hogy megoszthassa félelmeit. „Jobban fog szorongani a vírustól, ha nincs lehetősége egy kapcsolatba bevinni félelmeit, gondolatait. Ha nincs, aki segít neki az érzelemszabályozásában. Ha adott egy elég jó légkör, ahol a gyermek annyit kérdezhet, amennyit tud, akkor fog is ezzel élni, amennyit érzelmi teherbírása enged. Jobban fog szorongani a helyzettől, ha nincs olyan érzelmi légkör, ami »ütközőként« vagy »lökhárítóként« működne, és kicsit tompítaná azokat az ijesztő témákat, melyek önmagukban nagyon elsodornák a gyermeket” – világítja meg a helyzetet a pszichológus.
Hogy mennyire fontos és gyógyító lehet, ha a gyerek megnyílhat és megoszthatja a félelmeit, jól mutatja Eszterék történetének tanulsága. „Ahogy beszéltünk a szorongásairól, másnapra szinte teljesen megszűntek a tünetek, de mivel nagyon legyengült, több nap volt, míg vissza tudtuk vinni az iskolába. Elmagyaráztuk neki, hogy figyelni kell arra, nehogy visszaessen. Másnap már le is szerveztük, hogy a nagymamával friss levegőn, maszkban sétáljunk, és azóta ehhez rendszeresen tartjuk magunkat. Azóta elkezdtem pszichológust keresni, és meglepő, de rengeteg ismerőst találtam, akinek a gyereke hasonló cipőben járt. Kérdéses volt, mit mondjunk, ha visszamegy a suliba, és kérdezgetni fogják, mi volt a baja. Úgy gondolom, a lelki problémákhoz még mindig szégyen tapad, sokkal könnyebben fogadjuk el, ha valaki gyomorrontás miatt hiányzik a suliból.
Hiába tudja a lányom most már megfelelően kezelni a dolgot, azt gondolom, sajnos ma még mindig nem felvállalható azt mondani: azért hiányoztam az iskolából, mert féltem, hogy meghal a nagymamám, félek a vírustól. A hányós vírus viszont nem ciki…”
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
Mit tehetünk, ha a vírustól szorong a gyerekünk?
A pszichológus tanácsai alapján összeszedtünk néhány fontos szempontot arra az esetre, ha a gyerekünk nyugtalan a helyzet miatt, vagy esetleg hasonló tünetektől szenved, mint Lili.
- Normalizáljuk az érzéseit: Mondjuk el, rendben van, ha ebben a helyzetben szomorúságot vagy haragot érez. „Nagy segítség, ha a szülő, vagy az, aki a gyerekkel foglalkozik, segít neki megnevezni az érzéseket, amelyek a helyzetben keletkez(het)nek benne, hogy ne csak az legyen megfogalmazható, hogy milyen testi tüneteket érez, amitől megijedhet (pl. „apa, köhögök, koronavírusos vagyok?”), hanem az ijedtség, a megdöbbenés, a félelem, a harag stb. is.”
- Hozzuk be a kapcsolatunkba az érzelmet: Megküzdési-viselkedéses mintákat nyújtva közösen dolgozhatunk a szorongásán például az (állat)mesékkel is. „Segíthetünk neki elbeszélhetővé tenni a helyzetet, esetleg elhelyezve az ő és a család életének történetében is, elismerve, hogy ez most egy nehezebb időszak, de egy időszak, aminek volt valamilyen kezdete, tart valameddig, és lesz valamikor egy vége is.”
- Rajzoljuk le, játsszuk el: Nem feltétlenül mindig a konkrét „üljünk le, és beszéljük meg” dolgok segítenek. „Segíthetünk neki képi nyelven kifejezni, milyen neki ez fokozott érzelmi helyzet. Maga a rajzolás folyamata is egy kiélés, amikor meg tudnak jelenni azok az érzések, gondolatok, melyeket a gyermek igyekezett kiszorítani a tudatából. A közös játékkal is ugyanez a helyzet. Például kicsit eltávolítva a helyzetet, mondjuk állatokkal eljátszható, hogy vajon mit érez az a figura, amit választott magának a gyerek. Vagy a gyerek a szülőt itt megkínálhatja egy olyan témával, amit látott vagy hallott a vírussal kapcsolatban, és azt el tudják játszani. A szülő pedig be tud avatkozni, a játékban finoman ki tudja billenteni a helyükről azokat az elemeket, melyekkel a gyermek kipótolta a számára nem ismert dolgokat, és helyette megpróbálhatja jobban képviselni a valóság elvét. Játékában továbbá mintaadásra is jobban lehetőség van.”
- Ne utasítsuk el a halál témáját: Fehér Tibor Dániel szerint kiemelten fontos lehet a halállal kapcsolatos témák nem elutasítása is. „A témát így is, úgy is felfedezi a gyermek, ami szorongást vált ki belőle, ezért igyekszik tagadni, csúfot űzni belőle, elnyomni. A koronavírus ezen nem változtat, csak talán könnyebben talál rá most a gyermek erre a témára a mindennapi hírek miatt. Ezért segítséget jelent, ha a halál, az elmúlás témáját be tudja hozni a szülő a gyerekkel való kapcsolatába, és normalizálni képes a gyermek érzéseit, hogy rendben van ettől tartani, rendben van dühöt és szomorúságot érezni. Vannak mesék, amelyek segítenek a feldolgozásban, de a szülő is megoszthat a gyerek nyelvén valamit abból, ő hogyan volt ezzel saját gyerekkorában.
Igazából, ami elbeszélhető, kimondható, bevihető egy kapcsolatba, az már fél siker. Sőt még annál is több!
