Még egy évvel ezelőtt sok munkahelyen említeni sem lehetett a home office-t, egyes cégvezetők a megúszós munkavégzők újabb kibúvójának tekintették, ám a pandémia egy pillanat alatt átszervezte a klasszikus munkarendhez ragaszkodó cégek belső életét is. Ma a legtöbb irodai, szellemi munkát végző a lakásából pötyög, meetingel, szervez, dolgozik. Az már egy másik kérdés – és egy másik cikk témája – hogy vajon miként hat a teljesítményünkre, ha hosszú távon nem találkozunk a munkatársainkkal, nem érnek minket külső ingerek, legyen szó az asztalszomszédunk idegesítő csámcsogásáról, a kollegiális összenevetésekről, vagy a kávégép melletti random beszélgetésekről.
Talán ezen a téren – ahogy még az élet sok más területén – a balansz lenne az ideális (a home-office-t keverni a bejárásssal, a személyes meetingekkel), ám jelenleg nehéz, de leginkább lehetetlen az egyensúlyt megtartani, hiszen egy mutálódó vírus diktálja a szabályokat, ami egyúttal számos, már meglévő problémára is rávilágított. Többek között egy fontos és régóta pedzegetett kérdést is felvetett:
Vajon a flexibilis munka a jövőben több munkahelyen lesz elfogadott?
Anna Whitehouse – aki @mother_pukka néven lett ismert az Instagramon – évek óta kampányol a rugalmas munkavégzésért. Ő azt mondja, hogy a világjárvány alatt kifejezetten fontos lenne ezt a témát felemelni, hiszen a pandémia jelentősen kiélezte a munkahelyi egyenlőtlenségeket, és még nagyobb hátrányba taszítja a nőket a munkaerőpiacon.
Több fronton is.
Kezdjük azzal, hogy több nő dolgozik azokban a szakmákban, amelyek jelenleg a vírus által leginkább sújtott ágazatok, vagyis sokkal több nő van parkolópályán, és ha a hazai vendéglátósok helyzetét nézzük, az is benne van a pakliban, hogy számottevő részüknek nem lesz hova visszamenni dolgozni.
A karantén home office kizsigereli a gyerekes anyákat (Fotó: Getty Images)
Aztán a karantén arra is rávilágított, hogy a nagy kockázatvállalók (vagyis akik napi szinten viszik vásárra az egészségüket) többsége nő. A New York Times korábbi jelentéséből ugyanis kiderült, hogy 10 egészségügyi dolgozóból (ápolónő, nővér, asszisztens) kilenc nő, és a legtöbb gyógyszerész, illetve azok segítői, asszisztenciája szintén, ahogy az élelmiszerboltok és a gyorsétteremi pénztárakban dolgozók kétharmadát is ők alkotják. Hasonló a helyzet nálunk is, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének legfrissebb tanulmánya szerint Magyarországon több (57 százalék) nő dolgozik a járvány frontvonalában, mint férfi. Mégpedig azért, mert az egészségügyi ápolók, gondozók, a gyógyszerészek, a bolti eladók, a takarítók, a szociális munkások nagyobb részt a nők közül kerülnek ki. A koronavírus-járvány lényegében kidomborított egy régóta ismert tényt – amely nem magyar sajátosság, globálisan igaz –, miszerint a segítő szakmákban és a kereskedelmi szolgáltatásokban többségében nők dolgoznak.
Vagyis zömében ők végzik a rosszabbul megfizetett munkákat.
Számos országban – így nálunk is – a túlnyomórészt fentebb is emlegetett, nők által végzett munkákat kevésbé fizetik meg, mint a főként férfiak uralta szakmákat, és ez még akkor is igaz, ha mindkettőhöz azonos szintű tapasztalat és képzettség szükséges. Tovább növeli a két nem közötti bérszakadékot, hogy a nők a férfiaknál sokkal többször látnak el nem fizetéssel járó feladatokat, húzzák az igát a házimunkában, és ők veszik az izmosabb részt a gyermekek, idős, beteg rokon gondozásában.
Nem akar beszakadni az az üvegplafon
A bérszakadékot tovább mélyíti az, hogy a vezető pozíciókat túlnyomórészt férfiak töltik be, és az egyes ágazatokban a férfiakat a nőknél gyakrabban léptetik elő, a magasabb pozíciójukból fakadóan ők jobban is keresnek. Hazai szinten a cégvezetők között nagyítóval kell keresnünk a női 6 százalékot.
Amy az Instagramon egy napig közvélemény-kutatást tartott a témában. Arra volt kíváncsi, hogy a női követői a járvány ideje óta több házimunkát végeznek-e, mint a társuk.
A 2000 válaszadó 87 százaléka igent mondott.
Amy azt írja, hogy nem lepődött meg ezen, hiszen a férfiak munkája a bérszakadéknak köszönhetően fontosabbnak számít (mert több fizetést visznek haza), ezért gyakran mentesülnek a további feladatok, mint például a háztartási munka alól. És ezen az sem változtatott, hogy a járványhelyzetben otthonról dolgoznak. Sőt.
Ez a home office nem az a home office
A nők nagy része a járvány következtében ugyan végre otthonról dolgozhat (amiért sokuk hiábavalóan kilincselt korábban a munkahelyén), ám a jelenlegi vírushelyzet generálta távmunka nem egyenlő a sima home-office-szal. Amy, aki 2016 óta azért dolgozik, hogy a rugalmas munkavégzést népszerűsítse és meggyőzze a döntéshozókat a flexibilis munka szükségességéről, az Instagramon arra kérte a követőit, hogy a kényszer szülte távmunkát ne keverjék össze a rugalmas munkavégzés időszakával, mert ez egy speciális és sokaknak – főleg a családos nőknek –túlterhelt élethelyzet.
Itt Amy többek között arra gondol, hogy például amikor nem voltak nyitva az óvodák, iskolák, a nők nagy része képletesen úgy látta el a munkát, hogy az egyik kezével a billentyűzeten klimpírozott, a másikban a síró gyereket csitította, és rendszerint az ő vállát nyomta a háztartási munka, na meg a digitális oktatás terhének a zöme. Online meetingeken magam is láttam, ahogy az első hullám ideje alatt a családos kollégáim, akik mind nők voltak, erejüket megfeszítve zsonglőrködtek az idővel, a rájuk omló feladatokkal, és mindemellett próbáltak a munkájukban is helytállni. Azonban a családos nők leterheltségét nem a home office, és még csak nem is feltétlenül a velük élő férfiak számlájára kell írni, ugyanis a nők helyzetére erősen hat a társaikat alkalmazó munkaadók attitűdje, akiknél sajnos még gyakran evidencia, hogy a férj karrier-előrejutásához a feleség szolgáltatja a támogató otthoni bázist.
Az így gondolkodó munkáltatók számára egyértelmű, hogy az otthonról dolgozó férfi kizárólag a munkájával foglalkozik, kilenctől ötig a laptop előtt összpontosít.
Mindennek szemléltető videója is lehetne az a 2017-es gyöngyszem, amelyben a BBC riporterének élő adásába bemasírozott két kisgyerek, pár pillanattal később pedig egy a halálra vált anyuka – akit az ázsiai vonásai miatt az újságírók bébiszitterként emlegettek – négykézlábra ereszkedve próbálta meg összeszedni és eltüntetni a szobából a gyerekeket.
Ez a pár pillanatos intermezzo, ma sok család mindennapi története lehet, főleg ahol mindkét szülő dolgozik. Jellemző ugyanis, hogy a férfiak dominálta online konferenciákon csendben, nyugalomban zajlanak a megbeszélések, még akkor is, ha közben a gyerekek is otthon vannak. Az ajtón túl azonban a másik helyiségben, ahol a feleség próbál meg dolgozni, már nem ilyen békés a helyzet. Gyakran az „apát most nem szabad zavarni” címszóval a nőkre marad a gyerek (ha szerencsések, akkor több is), így nem ritka, hogy a lurkókat ölükbe véve jelentkeznek be a meetingre, vagy ahogy a BBC-videóban, hozzájuk trappol be egy gyerek, csak esetükben ritkán érkezik a gyerek nyomában egy apuka, hogy gyorsan felkapja és eltüntesse a „zavaró tényezőt”. Valljuk be:
Nem ilyen rugalmas munkát szeretnének maguknak a nők
Amiben még jobban kizsigerelődnek, elfáradnak, saját árnyékukká válnak. Olyan rugalmas munkára vágynak, amelyben a work-life balance, azaz a munka-magánélet egyensúlya megvalósul, amelyben a nőknek jut idejük magukra, pihenésre, isten bocsá’, saját hobbira. Ennek megvalósulásában a KSH egyik tanulmánya szerint a válaszadók a munkaidő merevségében látták a legnagyobb akadályozó tényezőt. De a számok is azt mutatják, hogy bár az elmúlt években megfigyelhető volt a részmunkaidőben vagy távmunkában foglalkoztatottak aránya, még így is jelentősen alulmarad számos uniós országgal szemben. Holott nagy szükség volna rá és az esélyegyenlőségben élen járó skandináv országok példáján láthatjuk, hogy a rugalmas munkavégzés hozzájárul a nők munka és magánélet egyensúlyához, és a férfi munkavállalókat is arra ösztönzi, hogy éljenek vele.
Ráadásul a rugalmas munka a munkahelyi belső feszültségeken is enyhíthetne. Jelenleg ugyanis itthon főleg az az általános, hogy a munkaadók bizonyos szintig tekintettel vannak arra, hogy a szülők átlagosan nagyobb logisztikai kihívásokkal, időnyomással szembesülnek, mint a gyermektelen felnőttek. Gyakori az is, hogy a túlórákat, ünnepi munkanapokat a gyermektelenekre testálják, vagy hogy az ő indokaik nem érhetnek fel egy családoséval. A megkülönböztetéssel viszont – érthető módon – ellentétet generálnak a két tábor között. Holott a magánélet minden alkalmazott sajátja és jár neki, sőt, éppolyan fontos egy családosnak, mint a gyermektelen kollégájának. Ahogy a rugalmas munkavégzés iránti vágy sem csak a kisgyermekes nők igénye. A munka és magánélet összeegyeztetésével járó nehézségek a férfiak életében is ugyanúgy releváns problémák. Sőt, a gyereken kívül egyéb magánéleti okok is indokolhatják, hogy valaki kevesebb mint nyolc órában szeretne/tudna elhelyezkedni.
A rugalmas munkaidő és a távmunka ugyanakkor önmagában nem tesz csodákat, és nem minden nőnek jelent megoldást, hiszen bizonyos szektorokban egyszerűen nem kivitelezhető. Nehéz lenne otthonról, változó időben ellátni egy kasszás munkát vagy ápolónőként dolgozni a nappaliból, ahogy a gyártósorok mellett is káoszt szülne, ha nem műszakokban dolgoznának az alkalmazottak. A távmunka és a flexibilis munkaidő alapvetően az irodában dolgozó, fehérgalléros pozíciót betöltők számára jelent valódi alternatívát, de nem olyan keretek között, ahogy most zajlik a pandémia alatt, igavonókká téve az otthon dolgozó anyákat.
A járványhelyzet egyértelműen megmutatta, hogy a nők hátránya a munkaerőpiacon és még az élet számos területén, nem fog csökkenni, ha a férfiak nem veszik ki a saját részüket a gyermeknevelésből és házimunkából.
Ehhez persze kellene a politikai akarat is, olyan központi törekvések, amelyek a férfiakat is arra ösztönzik, hogy kivegyék a részüket az előbb említett feladatokból. Ez azonban innen nézve, ahol a kormány szerint az egészséges családkép: az apa férfi, az anya nő, a házelnökünk olykor-olykor „ákosozik” egyet (értsd: a konyhába küldi és gyerekszülésre szólítja fel a nőket), a miniszterelnök pedig kijelenti, hogy ő nőügyekkel nem foglalkozik, hát, finoman szólva is hiú ábrándnak tűnik.
Persze azt nem vitatjuk, sőt üdvözlendőnek tartjuk, hogy 2010 óta a magyar kormány számos lépést tett a nők foglalkoztatásának elősegítésére, különös tekintettel a kisgyermekes nőkére, de ez korántsem elegendő a nagyobb változásokhoz. Azzal együtt sem, hogy országszerte emelkedtek a bölcsődei férőhelyek számai, lehetőséget biztosítottak nők részmunkaidős foglalkoztatására, valamint adókedvezményeket vezettek be a családok számára a gyermekek számát figyelembe véve. Ezek az intézkedések valamelyest segítettek a nőknek, hogy a munkájukat és a családi életet összeegyeztethessék, ugyanakkor jelentősen nem könnyítették meg számukra a munkába való visszatérést, nem történtek konkrét lépések a munkahelyi diszkrimináció vagy az otthon végzett többletmunka felszámolása érdekében.