A madridi Barajas nemzetközi repülőtéren járt a dubaji uralkodó lánya, Latifa al-Maktúm hercegnő, akinek szabadságáért az ENSZ és több jogvédő szervezet is aggódott az elmúlt hónapokban. A Sioned Taylor vasárnap este osztott meg egy fotót az Instagram-oldalán, amin a hercegnővel együtt látható a madridi reptéren. „Nagyszerű európai nyaralás Latifával” – írta a képhez.
Korábban a BBC nyilvánosságra hozott több olyan videót, amiben az uralkodó, Mohammed Bin Rásid Ál Maktúm lánya segítséget kér.
2021-ben a BBC is megszerezte az elég rossz minőségű felvételeket, amiket Latifa készített. „Egy villában vagyok, amit igazából börtönné alakítottak át. A videót a vécében tudom felvenni, ez az egyetlen hely, ahol van zár az ajtón. Egyetlen ablak sem nyitható. Öt rendőr áll kint, két rendőrnő pedig folyamatosan bent van velem a házban. Levegőzni sem mehetek ki. Mindennap aggódom a biztonságomért. Megfenyegettek, hogy egész életemet börtönben fogom tölteni és soha többé nem látom majd a napot. Nem tudom, meddig bírom még ezt az egész helyzetet” – mondja az egyik felvételen. 2018-ban mepróbált megszökni, miután sehová sem utazhatott és nem csinálhatott azt, amit szeretett volna.
Latifa 2018-as hazatoloncolásakor az Egyesült Arab Emírségek komoly nyomás alá került. Az ENSZ követelte, hogy a sejk mutasson bizonyítékot arról, hogy a hercegnő életben van, ellenkező esetben a nyilvánossághoz fordulnak azzal, hogy Latifa, mint eltűnt személy, talán gyilkosság áldozata lett. A sejk végül engedelmeskedett, de nem akárhogy, hanem egy piszkos tervet kieszelve. Erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.
A BBC úgy tudja, nem véletlenül került fel az a fotó az Instagramra. A Free Latifa elnevezésű kezdeményezés alapítója, David Haigh szerint több pozitív fejlemény is történt az elmúlt időszakban a hercegnő ügyében.
„Örömmel látjuk, hogy Latifa látszólag útlevéllel rendelkezik, utazik, és egyre nagyobb szabadságot élvez, ezek nagyon pozitív hírek” – mondta David Haigh, aki azt is megerősítette, hogy a hercegnő közvetlenül kapcsolatba lépett a szervezete több tagjával.
Fotó: Wikipédia
Kapcsolódó
- Megmutatjuk Dubaj történelmi és kulturális oldalát
- Megmászták, és filmet is forgattak az üvegpanelein – na de hogy mossák le azokat? 13+1 érdekesség a Burdzs Kalifáról