Kristina Oztunkra nagyon korán talált rá a szerelem az 57 éves Galip formájában, akit egy grúziai nyaraláson ismert meg. A pár mindkét tagja nagy családra és rengeteg gyerekre vágyott, és nagyon hamar nekifogtak álmaik megvalósításába, a lány ugyanis már 17 évesen megszülte az első gyerekét. Eleinte az volt a tervük, hogy Kristina sorra egymás után szüli majd a babákat, de rá kellett jönniük, hogy ez egyáltalán nem biztos, hogy összejön, így inkább a béranyaság mellett döntöttek. A dolgok ezzel olyannyira felgyorsultak, hogy a családjuk 18 hónap leforgása alatt 21 babával gyarapodott – írja a Tények.
A család jelenleg a grúziai Batumiban él egy háromemeletes házban, de a tervük az, hogy hamarosan nagyobb helyre költözzenek. Erre tényleg szükség is lehet, ugyanis a 22 gyermek felnevelése nem megy segítség nélkül: Kristinának tizenhat bentlakásos dajka áll a rendelkezésére, akik mindenben segítenek neki. Az álmai megvalósítása egyáltalán nem volt olcsó mulatság. A béranyáknak összesen 56 millió forintnyi összeget kellett kifizetni, és a havi kiadások is az egekig érnek. Hetente az alapvető dolgokra nagyjából másfél millió forintot költenek, a dajkák pedig 150 ezer forintot keresnek fejenként egy héten. Kristina és Galip nem akar megállni 22 gyereknél, még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy akár több mint 100 gyerekük legyen.