Miután Alana Panton szembesült azzal, hogy természetes úton valószínűleg nem lehet gyereke, sokáig nagyon maga alatt volt, és ez idő alatt a férjével való kapcsolata is megromlott, és szétmentek. Alanát ez az időszak annyira megviselte, hogy nemcsak a házassága, hanem a munkája is ráment: annyira nem tudott a munkára fókuszálni, hogy PR-os állását is elveszítette, sőt még kórházban is volt párszor a mentális állapota miatt, ugyanis depresszióval küzdött. Úgy érezte, a testének egy komplex méregtelenítésre van szüksége a rossz hírek után, ezért a nyugat-londoni nő úgy döntött, életmódot vált – írja a brit Metro.
A nő ezután egy törökországi detox centrumba fizetett be, hogy ott egy hónapot eltöltve rájöjjön, mennyire mérgezte a testét a gyógyszerekkel, az alkohollal és a sok gyorsétellel, amit összeevett. Az élmény hatására nem Londonba tért vissza, hanem Balira utazott. Eközben egy termékenységi tesztet csináltatott magán, de kiderült, hogy a petesejtszáma továbbra is nagyon alacsony. Úgy döntött, hogy azzal veszi a kezébe az irányítást, hogy vegán életmódra vált, és elmondása szerint már egy hónappal a váltás után érezte a testén a változásokat. A haja és a körmei fényesebbek lettek, a szemei pedig csillogóbbak: új embernek érezte magát. Ezen felül Balin helyi gyógyítókhoz fordult, akik rituálékat hajtottak rajta végre, hogy növeljék a termékenységét. 2018 nyarán tért vissza Londonba, ahol derült égből villámcsapásként összejött egy férfival, akitől szinte azonnal megtermékenyült. Még csak hat hete jártak, amikor Alana észrevette, hogy késik a menzesze. A terhességi teszt is pozitív lett, valósággal sokkolta az eredmény. 2019 júniusának elején megszületett a babája. Ma már úgy gondolja, hogy a meglepetés-terhessége az életmódváltásának köszönhető. Annak ellenére nagyon örül a kis Theónak, hogy egyedülálló anyaként kell nevelnie őt. Amióta a gyerek megszületett, nyoma sincs életében a depressziónak, mert Theo bearanyozza a napjait. Ma már Alana azzal foglalkozik, hogy online detox programokkal segít a hozzá forduló embereknek.
Dr. Malini Uppal, egy londoni termékenységi klinika orvosigazgatója szerint ugyan a vegán életmód elősegítheti a termékenyebbé válást, de ez nem jelent automatikusan egészségesebb életmódot más típusú táplálkozásoknál. Szerinte egy zöldségekben és gyümölcsökben gazdag mediterrán táplálkozással is hasonló eredményeket lehet produkálni. A lényeg a változatos és egészséges ételeken, nem pedig a vegánná váláson van a szakember szerint.