A mai értelemben vett pizza valamikor a 18. század végén vagy a 19. század elején született meg Dél-Olaszországban. A legelső margherita pizzát pedig a népszerű – ám meglehetősen bizonytalan lábakon álló – anekdota szerint egy nápolyi szakács, vagyis inkább sütőmester, bizonyos Raffaele Esposito készítette 1899-ben, abból az alkalomból, hogy I. Umbertó olasz király és felesége, Margit királyné a városba látogattak. Részben az íze miatt, részben meg azért, hogy a végeredmény az olasz nemzeti színekben pompázzon, Esposito bazsalikomot, mozzarellát és paradicsomot használt feltétként, és művét természetesen a királyné után nevezte el.
Azért a pizza csak ennél jóval később, nagyjából a második világháború után indult el világhódító útjára. Jellemző, hogy ezt az ételt még 1938-ban is afféle egzotikus dél-olasz specialitásként mutatta be egy cikkében a magyar olvasóknak Barra Erzsébet, a hazai erotikus irodalom egyik úttörője:
„Ez a pizza nemzeti eledel, mégpedig dél-olasz, nápolyi, pizza napolitanának is hívják. Lepényre emlékeztető, kisütött kelt tészta, a tetejét megkenik vajjal, sajttal, hagymával, mindenféle hallal, paradicsommal. Külföldinek ritkán ízlik, sőt az észak-olaszok sem kedvelik, de a Nápoly környékiek nagyszerű étvággyal, hihetetlen mennyiséget fogyasztanak belőle. Evés közben vidám tréfák röpdösnek a levegőben, azokból nem nehéz kideríteni, hogy a pizza, úgy látszik, erősen fokozza a sorrentóiak jókedvét.”
Pizzaszerű ételek, azaz lapos, akár korong alakú, különböző feltétekkel ízesített lepénykenyerek persze már sokkal régebben is léteztek: akadnak, akik egyenesen az ókori perzsákig, etruszkokig és/vagy görögökig vezetik vissza az étel történetét. Maga a pizza kifejezés (melynek pontos etimológiája máig nem tisztázott) pedig meglepően régi: egy 10. században kelt, latin nyelvű szerződésben, az ún. codex diplomaticus cajtanusban bukkant fel először írott formában. Ez a jelentős pizzatörténeti dokumentum tulajdonképpen egy bérleti megállapodás, amely Gaeta hercegének fia, valamint a helyi püspökség között köttetett, és amely kimondja, hogy az ifjú herceg, Bernardo szabadon használhatja az egyház tulajdonában álló malmot, ha cserébe minden karácsonykor küldet egy tucat pizzát, disznólapockát és vesét a püspökségnek, illetve húsvétonként szintén egy tucat pizzát, valamint néhány csirkét.
A „pizze” szó a codex diplomaticus cajtanusban (fotó: Wikipedia)
Azaz a codex diplomaticus cajtanus egyrészt jelentős olasz szórvány nyelvemlék, másrészt bizonyíték arra, hogy az emberek már 997-ben, azaz több mint 1000 évvel ezelőtt is rendeltek maguknak pizzát! Sőt: még azt is megkockáztathatjuk, hogy valóságos pizza partykat tartottak a gaetai püspöki palotában (vagy akár másutt, csak ugye azokról nem maradt fent írásos dokumentum). További érdekesség, hogy Bernardo nem sokkal később Gaeta püspöke lett, tehát innentől kezdve ő falhatta fel az összes pizzát. Nagyon irigyeljük!
Még több PIZZA:
- Mit tud a nápolyi pizza, ami az olasz kávénak eddig nem sikerült?
- A tökéletes pizza-élmény csak a megfelelő sajttal működik
- „Egy ócska mirelitnél bárki tud jobbat sütni” – így készül a világ legegyszerűbb pizzája
kiemelt kép: stalphonsusparish.org
