nlc.hu
Egészség
Ilyen lesz Károly herceg koronázási ceremóniája

Olcsóbb és kisebb lesz Károly herceg koronázási ceremóniája

A színfalak mögött már javában készülnek Károly herceg koronázási ceremóniájára, amely kisebb és olcsóbb lesz, mint amilyen II. Erzsébeté volt.

Károly herceg mellett Kamilla hercegnét is megkoronázzák majd a Westminster-apátságban egy áramvonalasított, olcsóbb és rövidebb koronázási ceremónián – értesült a The Mail on Sunday az Arany Golyó Műveletnek nevezett tervről. 

A walesi herceg eddig sem rejtette véka alá, hogy egy karcsúbb, modernebb monarchiát szeretne, így minden bizonnyal a koronázási szertartás is ezt az uralkodási felfogását fogja tükrözni. A koronázásra Károly trónra lépését követő egy éven belül kerül sor, és a modern Nagy-Britannia vallási és kulturális sokszínűségét fogja bemutatni.

Károly herceg és Kamilla hercegné

Károly herceg mellett Kamilla hercegnét is megkoronázzák majd (Fotó: Chris Jackson / POOL / AFP)

A tervek radikálisan más ceremóniát vetítenek előre II. Erzsébet koronázásához képest. Akkor hosszú menetben érkezett több mint 8 ezer méltóság a Westminster-apátságba. A felvonuláson több mint 40 ezer katona vett részt, ebből 30 ezer az utcákon. A ceremónia, amelyet először közvetített a televízió, több mint három órán át tartott, és a királynőnek többször át kellett öltöznie. Ehhez képest Károly szertartásán legfeljebb kétezer vendég lesz, sokkal rövidebb lesz, és bár egyes elemeit átalakítják majd, hogy így tükrözzék a modern kori Nagy-Britanniát, a szertartás továbbra is anglikán marad, és várhatóan a fogadalmak sem változnak.

Úgy tudni, Károly új emblémát kíván majd használni a postaládákon és a rendőrök egyenruháján lévő hivatalos jelvényeken, a jelenlegi Szent Edward-korona helyett az egyszerűbb Tudor-koronát választotta.

A múlt héten Károly herceg koronavírustesztje pozitív lett, és mivel két nappal korábban találkozott a királynővel, megfigyelés alatt tartották II. Erzsébetet. Bár semmi jele annak, hogy az uralkodónak bármi baja lenne, a színfalak mögött már javában készülnek Európa egyetlen vallásos koronázási ceremóniájának megszervezésére.

II. Erzsébet királynő február 6-án, trónra lépésének 70. évfordulóján először beszélt konkrétan a saját utódlásáról: megnevezte majdani királyként elsőszülött fiát, a 74. életévében járó Károly herceget. Azt is egyértelművé tette, hogy Károly felesége, Kamilla cornwalli hercegnő Károly trónra lépése után felvehesse a királynői rangú hitves – „Queen consort” – címet. Utoljára 1937-ben koronáztak meg egy királynői hitvest, amikor a királynő édesanyja, Erzsébet ült VI. György király mellé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top