nlc.hu
Aktuális

II. Erzsébet üzenete trónra lépésének 70. évfordulóján

II. Erzsébet egy évtizedes vita végére tett pontot trónra lépésének 70. évfordulóján

Trónra lépése 70. évfordulójára kiadott üzenetében II. Erzsébet nyíltan beszélt az utódlásával kapcsolatos kérdésekről.

Utódlásáról is említést tett a brit uralkodó a trónra lépésének 70. évfordulóján közzétett üzenetében. II. Erzsébet királynő most első ízben nyilvánosan kifejezte azt a kívánságát is, hogy elsőszülött fiának, Károly trónörökösnek a felesége, Kamilla cornwalli hercegnő Károly trónra lépése után felvehesse a királynői címet.

Nyíltan beszélt az utódlásáról a rekorder II. Erzsébet

II. Erzsébet királynő lett vasárnap az évezredes angol-brit monarchia első olyan uralkodója, aki 70 esztendőt töltött a trónon, és így megélte platinajubileumát. Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal. II. Erzsébet édesapja, VI. György király 1952. február 6-án, 57 esztendősen elhunyt, és idősebbik leánya, az addigi Erzsébet hercegnő attól a naptól az Egyesült Királyság uralkodója.

II. Erzsébet egy évtizedes vita végére tett pontot trónra lépésének 70. évfordulóján

II. Erzsébet brit királynő a platinajubileuma, vagyis a trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából tartott fogadáson a kelet-angliai Norfolk megyében lévő téli rezidencián, Sandringham kastélyban 2022. február 5-én (Fotó: MTI/AP/Pool PA/Joe Giddens)

A platinajubileumi üzenetben a királynő első ízben szólt ennyire konkrétan saját utódlásáról is, megnevezve majdani királyként elsőszülött fiát, a 74. életévében járó Károly herceget.  96. évében járó uralkodó a trónra lépése 70. évfordulójára kiadott üzenetében – kiemelve Kamilla hercegnő „hűséges szolgálatát” – úgy fogalmazott: őszinte kívánsága az, hogy „amikor eljön az idő”, és fia, Károly herceg az Egyesült Királyság uralkodója lesz, Kamilla a Queen Consort, vagyis Károly királynői rangú hitvese címet viselhesse.

Diana nem akarta, hogy Kamilla királynői rangot kapjon

De lássuk, miért is van ennek nagy jelentősége. A brit monarchikus szokásjog alapján a mindenkori király feleségét a „Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím illeti meg, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt. Fordítva ez nem érvényes, vagyis a mindenkori királynő férje nem királyi, hanem hercegi rangban van, megszólítása királyi fenség. Így volt ez II. Erzsébet királynő néhai férje, a századik születésnapja előtt nem sokkal, tavaly áprilisban elhunyt Fülöp edinburghi herceg esetében is.

Kamillának, Károly walesi herceg második feleségének is kijár a királyi fenség cím, mióta 2005-ben összeházasodott a trónörökössel, azonban a házaspár annak idején úgy döntött, hogy Kamilla a cornwalli hercegnő rangját veszi fel. A trónörökös felesége jogot formálhatna a walesi hercegnői rangra is, Kamilla azonban erről már az esküvő előtt lemondott, tekintettel Károly első feleségére, az 1997-ben tragikus autóbalesetben elhunyt Diana hercegnőre, aki viselte ezt a címet.

Arról, hogy Károly trónra lépése után Kamilla felvegye-e a királynői rangú hitves – „Queen consort” – címet, a hercegi pár esküvője óta folyamatos a vita a brit társadalomban és a sajtóban. Kamilla a trónörökös ifjúkori kedvese volt, és bevallottan fenntartották intim kapcsolatukat egymással, miközben mindketten házasok voltak. A nem is nagyon titkolt románccal Diana, Károly első felesége is tisztában volt, és ezt a világszerte általános döbbenetet okozó, 1995-ben sugárzott BBC-interjúban világossá is tette. Akkori szavai – „kissé zsúfolt ez a házasság, mivel hárman vagyunk benne” – azóta szállóigévé váltak.

Megkedvelték a britek „a rottweilert”

Diana halála után Kamilla addig sem túl nagy népszerűsége mélypontra zuhant: a britek a korabeli felmérések szerint hallani sem akartak arról, hogy Károly házasságtörő kedvese – akit Diana bizalmas körben általában csak úgy emlegetett, hogy „az a rottweiler” – majdan királynői rangban üljön férje mellett a trónon.

A közhangulat Kamilla iránt azonban jelentősen enyhült az elmúlt évtizedekben, és most már a britek többsége elismeréssel adózik a cornwalli hercegnő kitartó hűségének és a királyi család magas rangú tagjaként végzett jótékonysági tevékenységének. Ugyanennek az elismerésének adott kifejezést II. Erzsébet királynő is.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top