nlc.hu
Életmód

Így lett Károly hercegből III. Károly király

Így lett Károly hercegből III. Károly király

Az elmúlt években megoszlott a britek véleménye, hogy szeretnék-e, hogy Károly herceg lépjen a trónra II. Erzsébet után. A királynő legidősebb fia sok mindenben volt az első, előtte nem volt még olyan brit uralkodó, akinek ennyi idősen került a korona a fejére.

Kilencvenhat éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő, akit legidősebb fia, Károly herceg, pontosabban III. Károly király követ a trónon. Ezzel wales egykori hercege nemcsak az Egyesült Királyság királya lett, hanem további 14 nemzetközösségi királyság, többek között Kanada, Ausztrália és Új-Zéland uralkodója is, valamint az anglikán egyház feje. 

„Szeretett édesanyám, Őfelsége a királynő halála a legnagyobb szomorúsággal tölt el engem és a családom minden tagját. Megrendülten, mélységesen gyászolunk egy nagyra becsült uralkodót, és egy nagyon szeretett édesanyát. Tudom, hogy elvesztését, az egész ország, a birodalom, a Nemzetközösség, valamint számtalan ember fogja érezni szerte a világon. A gyász és a változás ezen időszakában a családomat és engem is az vigasztal, hogy tudjuk, milyen sokan szerették és tisztelték a királynőt”– szólt a király első közleménye.

A maga hetvenhárom évével III. Károly a legidősebb uralkodó, aki elfoglalta a brit trónt, előtte IV. Vilmos volt a rekordtartó, ő 64 évesen lett király. 

A királynő trónra lépésének 70. évfordulóján beszélt először konkrétan a saját utódlásáról, ekkor nevezte meg majdani királyként a walesi herceget, akit most már III. Károlynak kell szólítani. Több helyen megjegyezték, nem biztos, hogy annyira jó ómen ez a névválasztás, I. Károly angol királyt ugyanis hazaárulásért perbe fogták, majd 1649-ben kivégezték, II. Károly angol király pedig több évig élt száműzetésben. 

Éljen a trónörökös!

III. Károly, akinek teljes neve Károly Fülöp Artúr György, 1948. november 14-én született a Buckingham-palotában, Erzsébet és férje Fülöp első gyermekeként. Ekkor még nagyapja, VI. György ült a trónon, édesanyja csak 1953-ban lett királynő, és az ifjú herceg természetesen jelen volt a koronázási ünnepségen. Két évvel később családja bejelentette, hogy szakítva a hagyományokkal, Károly nem magántanuló lesz, hanem iskolába fog járni. „Nem élveztem annyira az iskolát, mint amennyire lehetett volna, de ez csak azért volt így, mert otthon boldogabb vagyok, mint bárhol máshol” – nyilatkozta egyszer.

Egy életrajzi könyvben Jonathan Dimbleby szerint Károly szülei meglehetősen távolságtartóak voltak, Fülöp herceg fejére például azt olvasta rá, hogy miatta kellett fiának királyi család sarjainak nyomában a Gordonstoun iskolába járnia, miközben ez az intézmény nem volt tökéletes választás a művész hajlamú, csendes, érzékeny Károly számára, a macsó környezetben nem érezte jól magát és sokat heccelték. A Gordonstoun mellett Károlyt az ausztráliai Timbertopba is elküldték tanulni, ahonnan 1966 őszén tért vissza. Ezután rögtön házfőnöknek nevezték ki, ami többek között azzal az előnnyel járt, kapott egy külön dolgozó- és hálószobát, így kevésbé volt kitéve társai piszkálásának. 

III. Károly király Károly herceg portré életrajz

Károly herceg ötödik születésnapján (Fotó: PA Images via Getty Images)

Gordonstoun után az egyetemi évek következtek, és Károly egyébként ismét szembement a hagyományokkal, ugyanis ahelyett, hogy belépett volna a brit hadseregbe a megfelelő vizsgák megszerzése után, egyetemre ment. 1967-ben Írország legrégebbi egyetemének, a Trinity College diákja lett, ahol először régészetet és antropológiát, majd történelmet tanult, második évét már a Aberystwyth Egyetemen kezdte meg, majd a Cambridge Egyetemen tanult tovább, ahol 1975-ben diplomázott le, és

ezzel ő lett az első brit trónörökös, aki egyetemi diplomát szerezett.

Mindeközben pedig teljesítette egyéb kötelességeit is: még Cambridgen tanult, amikor részt vett a Királyi Légierő kiképzésén, ezt követte a haditengerészet, több hajón szolgált, és ahogyan később fiát, Harry herceget, őt is kiképezték helikopter-pilótává. 

III. Károly király Károly herceg portré életrajz

Károly és Harry egy Apache helikopter előtt pózol 2011-ben (Fotó: Richard Dawson/MoD via Getty Images)

Még mindig a hetvenes években járva létrehozta alapítványát, de nem a nemrég egyébként botrányba keveredett  The Prince’s Trust, vagyis Hercegi Alapítvány az egyetlen jótékonysági szervezet, amit ő alapított, illetve aminek ő az elnöke, ezek mellett még több száz szervezetnek a tagja és védnöke.

A királyi család tagjaként III. Károlynak természetesen sok egyéb feladata és kötelessége is adódott, a Daily Telegraph egyszer úgy fogalmazott, hogy ő a királyi család egyik legkeményebben dolgozó tagja. Ugyan ezek nem éppen a legfrissebb adatok, de 2008-ban 560, 2010-ben 499, 2011-ben pedig több mint 600 hivatalos programja volt, ezekbe pedig a gyárlátogatásoktól kezdve a jótékonysági rendezvényeken át a hosszabb külföldi utakig sok minden beletartozott.

Károly Erdélyben

Biztosan sokan tudják, hogy III. Károly királynak egyik felmenője, Rhédey Klaudia grófnő Erdélyből származik, több ingatlanja is van ott, az egyik Szászfehéregyháza mellett, a másik pedig a háromszéki Zalánpatakon, erre a birtokra az új király rendszeresen ellátogat. (itt egyébként meg is lehet szállni.)

„Ilyenkor, amikor a faluban jár gyalog, akkor úgy viselkedik, mint akárki más. Ezek neki nagyon ritka pillanatok, nincsen sajtó, felhajtás körülötte. Egyszerűen sétálhat egy faluban, az emberek ülnek a padon, üdvözlik, mint falubelit. Tanult egy pár szót magyarul. Jó napot kívánok! Jó délutánt! Jó estét! Köszönöm! Kérem!, ezeket a szavakat ismeri. A legjobban a falu környékén szeret járni a réteken. Most van a vadvirágok szezonja. Ilyen hely nincs Európában, ahol ennyire igazi harmónia van még a természet és az ember között. Ezt imádja a legjobban a walesi herceg”nyilatkozta egyszer távoli rokona Kálnoky Tibor gróf.

Abban, hogy ennyire tevékeny volt, ennyire helyre eljutott, egyesek szerint az is közrejátszott, hogy bőven volt rá ideje, hiszen ő a brit monarchia történetének leghosszabb ideig szolgáló walesi hercege. Ezt a címét még 1958. július 26-án adományozta neki édesanyja, és 2017-ben döntötte meg ükapja, VII. Eduárd rekordját, aki Viktória királynő halála után, 1901. január 22-én lépett trónra, és 59 évet, egy hónapot és 14 napot töltött walesi hercegként.

Persze élete nemcsak hivatalos feladatokból áll, jutott idő hobbijaira is, versenyszerűen lovaspólózott egészen 1992-ig, de utána is űzte ezt a sportot, igaz, már csak kikapcsolódásból. Károly rendszeresen vett részt rókavadászatokon is egészen addig, amíg ezt 2005-ben be nem tiltották, és nyilván sokan kritizálták amiatt, hogy nem hagyott fel ezzel korábban.

III. Károly király Károly herceg portré életrajz

III. Károly király rókavadászat közben (FOTÓ: Barry Batchelor – PA Images/PA Images via Getty Images)

II. Erzsébet fia életében a kultúra is fontos szerepet játszik, több könyvnek is ő a szerzője, illetve szívesen fest akvarelleket, műveit több alkalommal kiállították, 1994-ben pedig a Királyi Posta egy olyan bélyegsorozatot adott ki, amelyen az ő festményei voltak láthatók.

III. Károly aktívan érdeklődik az építészet iránt, és ugyan az, hogy rendszeresen járt rókavadászatra kicsit ellentmond ennek, de egyébként a természet- és a környezetvédelmet nagyon fontos ügynek tartja. „Úgy akarunk bevonulni a történelembe, mint azok, akik nem tettek semmit azért, hogy időben visszahozzák a világot a szakadék széléről, hogy helyreállítsák az egyensúlyt, pedig megtehettük volna? Én nem akarom, hogy így legyen” – jelentette ki a 2020-as Világgazdasági Fórumon tartott beszédében.

A CNN egyik cikke szerint egyébként egy sor kényes kérdésben nyíltan felszólalt, ettől pedig sokkal inkább megosztó személyiség, mint az édesanyja, aki uralkodása alatt nem igazán hangoztatta véleményét. Egy 2018-as nyilatkozat alapján most már Károlytól sem számíthatunk egyébre, akkor elmondta, királyként már nem fog olyan határozottan kiállni ügyek mellett, szakít a tulajdonképpeni aktivizmussal. „Nem, nem fogok kampányolni, ennyire nem vagyok hülye” – jelentette ki. Az kérdés, hogy mennyire könnyen engedi majd el a fent említett küzdelmeket.

III. Károly király Károly herceg portré életrajz

III. Károly király a gyászoló tömeget köszönti a Buckingham-palota előtt, 2022. szeptember 9-én, II. Erzsébet halála utáni napon (Photo by Samir Hussein/WireImage)

A CNN udvari tudósítója szerint egyébként Károly nagyon türelmetlen és céltudatos, és hihetetlenül frusztrált lesz, ha valamelyik projektje nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Hozzátette, szerencsére felesége, Kamilla, akit most már megillet a királynéi cím, jól tudja kezelni személyiségének ezen oldalát. „Csodálatos, ha van melletted valaki, aki megért és bátorít. Igaz, mindig viccet csinál abból, ha túl komolyan veszem a dolgokat, de mindez segít” – mondta egyszer.

A király szerelmei

Úgy tűnik, Károly király számára tényleg Kamilla az ideális partner, bár biztosan vannak, akik még mindig nem fogadták el kapcsolatukat, de ez már meg sem közéleti azt az össztüzet, amit korábban, főleg Diana hercegné halála után rájuk zúdítottak. A walesi herceg és későbbi szerelme egyébként 1971-ben találkozott először, ekkor kerültek közel egymáshoz, de királyi család nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, Kamillát ugyanis nem tartották elég megfelelőnek a jövendő uralkodó számára. 

III. Károly király Károly herceg portré életrajz

III. Károly király és Kamilla hercegnő (Fotó: Chris Jackson/Getty Images)

Persze más barátnői is voltak az évek során, járt például a spanyolországi brit nagykövet, Sir John Russell lányával, Georgianaval, valamint Lady Jane Wellesley-vel, Wellington hercegének gyermekével, illetve majdnem frigyre lépett Lajos Ferenc battenbergi herceg unokájával, Amandával.

Lady Sarah Spencer, Lady Diana nővére is randevúzott a herceggel, de mivel nem érezték a szikrát, ezért nem lett belőle komoly kapcsolat, viszont ő volt az, aki bemutatta testvérét II. Erzsébet fiának, és erre mondják azt, hogy a többi már történelem.

Károly ma már boldogan él élete szerelmével, Kamillával, aki cornwalli hercegnéből most királynévé lépett elő. 

Károly és Diana kapcsolata

Diana Spencer 16 éves volt, amikor 1977-ben megismerte Károly herceget. A trónörökös ekkor már bőven házasulandó korban volt, és egyre nagyobb nyomás nehezedett rá a családja részéről, hogy feleséget találjon magának, mégis csak két évre rá, 1979-ben kezdett el komolyabban érdeklődni Diana iránt, és a lánykérésre még ennél is később, 1981-ben került sor. Diana tökéletes jelölnek számított, nem volt párkapcsolati előélete, amin a sajtó kedvére csámcsoghatott volna, ráadásul nemesi háttérrel rendelkezett és protestáns vallású is volt, így adta magát a házasság lehetősége, bár a palota életrajzírói szerint Fülöp herceg apai ráhatásának is nagy szerep jutott abban, hogy Károly (32 évesen) végül gyűrűt húzott az ujjára.

Még ugyanebben az évben, július 29-én összeházasodtak, a frigyet a tévében is közvetítették és becslések szerint közel egymilliárdan nézték végig, ahogyan 7,6 méteres uszályával a Szívek hercegnője végiglejtett az oltárhoz. Nem sokat kellett várni a gyerekek érkezésére sem, 1982-ben világra jött Vilmos herceg, 1984-ben pedig Harry, de Diana egy-egy elejtett mondatából már ekkor is sejteni lehetett, hogy ami hatalmas tündérmesének indult, valójában nem egy leányálom. A média is érdeklődéssel figyelte, ahogyan a kapcsolatuk a ‘80-as évek végére egyre inkább megromlott, ahogyan elhidegültek egymástól, és szóba került egy bizonyos harmadik is, Camilla Parker-Bowles személyében. Károly sokáig tagadta, hogy hűtlen lett volna a feleségéhez, de Diana egy későbbi interjúban azt állította: „Ebben a házasságban mindig is hárman voltunk. Egy kicsit zsúfolt volt.

Végül 1991-ben külön költöztek, és sok-sok huzavona után 1996-ban a válási papírokat is aláírták – addigra Kamilla szintén pontot tett a házassága végére -, és úgy tűnt, hogy mindketten új életet kezdhetnek, azonban 1997-ben Diana tragikus hirtelenséggel életét vesztette egy szörnyű autóbalesetben. Ekkor már nyílt titok volt, hogy Károly és Kamilla között több van, mint barátság, így sokan a királyi családot, és főként Károlyt sejtették a történtek mögött, rengeteg összeesküvéselmélet született a tragédia kapcsán, viszont ezek egyike sem nyert soha bizonyosságot. A herceg elsők között értesült a baleset híréről, és Tina Brown szerint, aki a 2007-es Diana Chronicles szerzője, borzasztóan megrendült a történtek hallatán, amikor pedig a francia-brit nagykövet közölte vele a halálhírt, a palota alkalmazottainak megemlékezése szerint könnyekben tört ki. Még az éjszaka folyamán Párizsba utazott, Vilmost és Harry-t II. Erzsébetre és Fülöp hercegre hagyva, hogy a hercegnő testének hazaszállítását a Spencer családdal együtt elkezdje intézni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top