nlc.hu
Szabadidő
Bíró Bea Megyeri Csillát szólta le

„Így se, úgy se lesz olyan szép, mint én” – Bíró Bea Megyeri Csillát és párját ekézte a hátuk mögött

Bea kicsit elszállt, Dani próbálta visszafogni kedvese egóját, de végül csak hümmögött.

A Nyerő Páros szerdai adásában Megyeri Csilla és párja, Zsolti kiváltságban részesültek a teljesítményük alapján, ezért két boríték közül választhattak. A páros az előnyt tartalmazó fehér borítékot tartotta meg, a hátráltatást pedig Törőcsik Daniéknak adták.

Bea és Dani

Bíró Bea és Törőcsik Dani

Dani párja, Bíró Bea ezután nem finomkodott a szavakkal, amikor Csilláról volt szó. 

„Olyan egyszerűek, mint a bot – mondta Dani, amikor barátnője megkérdezte a véleményét, és azt is hozzátették, már napok óta látták, hogy Csilláék próbálják őket hátráltatni. – Az a baj, hogy szerintem fogalmuk sincs, hogy igazából mi ilyen erősek vagyunk. Nem ránk kellett volna tenni, mert ezzel velünk nem csesznek ki. Legalább végre izgalmas lesz a mai verseny, mert már kezdtem hozzászokni, hogy mindenben mi vagyunk a legjobbak” – jelentette ki Bea, mire párja rászólt, ne legyen nagyképű. Bár ez sem vetette vissza attól, hogy saját külsejét dicsérgesse, ismét

„Azt mondja Csilla, hogy süssem be a haját. A játékban is minket akarnak utánozni, hogy ők legyenek a legerősebb pár, a haját is olyannak akarja, mint az enyém. Még mennyire akar ránk hasonlítani? Csak az a baj, hogy nem tud. Besüthetem, de így se, úgy se lesz olyan szép, mint én, akármennyire besütöm a haját.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top