nlc.hu
Sztárok
Összeomlott a börtönben Herczeg Zoltán

Összeomlott a börtönben Herczeg Zoltán

Ismerősei próbálják tartani a lelket Herczeg Zoltánban.

Herczeg Zoltánt a letartóztatása után néhány napig nem lehetett látogatni, de a közelmúltban végre járhatott nála a jogi képviselője. A Blikk úgy tudja, Herczeg nemcsak ruhaneműket kapott, hanem rajzeszközöket is, sőt, a rács mögött már munkába is állt, papírra vetheti a gondolatait, tervezhet, ha megszállja az ihlet.

Herczeg Zoltán összeomlott a börtönben

Fotó: Olajos Piroska/solwee

„Zoli amiatt bánkódik leginkább, mert úgy fest, az az illető dobhatta őt fel, akit évekig a barátjának hitt. Úgy egy évtizede ismerik egymást, és ugyan Zoli igazi barátai közül többen is figyelmeztették, hogy vigyázzon vele, mert kétes híre van, bízott benne. Csak most, utólag lett gyanús neki is, hogy ez az illető nagyon agitálta, hogy vásároljon tőle, mert később már nagyon drága lesz… Ahogy visszaidézi, egy ideje mindenáron próbálta rávenni őt a vásárlásra, és Zoli most úgy gondolja, hónapok óta figyelhették őket, és arra várhattak, mikor bólint rá a vásárlásra (…) Attól egy kicsit jobban érzi magát, hogy végre megint rajzolhat, hiszen vihettek be neki rajzlapokat és ceruzát… Kapott könyvet is, azaz olvasni is tud már, ez a korábbiakhoz képest nagy előrelépés neki” – mondta a lapnak a divattervező egyik ismerőse.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top