nlc.hu
Aktuális
Maratoni futónő története

A futónő maratont futott, és közben kiskutyát mentett, akivel életre szóló barátságot kötött

Örök életre szóló barátságot kötött a kiskutya és a maratont futó nő.

Klongsanan éppen a Chombueng Maratonon futott a thaiföldi Ratchaburi tartományban, amikor valami furcsaságot észlelt. „Az út bal oldalán futottam, és észrevettem, hogy az emberek folyamatosan kikerülnek egy bizonyos helyet” – mondta a Coconuts Bangkoknak. „Amikor odaértem, láttam, hogy egy kis kiskutya van ott. Akkor eldöntöttem, hogy megmentem” – mondta a futónő.

„Még körülbelül 2000-3000 futó volt mögöttem, és kb. hajnali 5 óra volt, szóval még sötét volt. Nagyon izgultam, hogy valaki rálép” – mondta. Úgy döntött, hogy magával viszi a verseny hátralévő részében a kiskutyát, bár még 30 kilométer volt hátra.

Maratoni futó mentette kutyus

(Fotó: Getty Images/Tina Terras & Michael Walter)

Mint mondja, az első 25 kilométeren nem érezte a plusz súlyt, bár a végén nagyon küzdött. „Akkor már nagyon fáradt és gyenge voltam. Azt hiszem, az utolsó öt kilométer majdnem egy óráig tartott. Fel akartam adni, de megígértem magamnak, hogy az életemet ennek a kutyának a gondozásának fogom szentelni.”

A kiskutyát Chombuengnek nevezte el a maratoni verseny nevének tiszteletére. Ma Chombueng boldog, felnőtt kutya, akiről imádnivaló képeket oszt meg a futónő.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top