nlc.hu
Aktuális
A pedofil, efebofil és hebefil fogalma

Pedofil az, aki 15 évessel szexel? Nem egészen

A pedofíliát nem a jelentésének megfelelően használjuk, előfordul, hogy összekeveredik az efebofília és hebefília fogalmával. Utánajártunk, kik azok az efebofilok és hebefilok.

Az utóbbi napokban nagy port kavart a 39 éves pedagógiai asszisztens ügye, aki állítása szerint egy 15 éves fiúval létesített intim kapcsolatot, ami miatt a pedofil jelzőt kapta meg a nagyközönségtől. Hajlamosak vagyunk összemosni a fogalmakat, pedig az ilyen ügyekben fontos lenne, hogy a ne pedofilezzünk, ebben a konkrét esetben pedig ne húzzuk rá ezt az egészet a homoszexuálisokra, mert a szóban forgó férfi szexuális irányultságának semmi köze nincs ahhoz, hogy hány évesekkel szeretne kapcsolatba lépni.

Pedofil, efebofil és hebefil

A pedofília szót ki sem nagyon tudjuk úgy mondani, hogy ne ébredne düh, szégyen, émelygés bennünk, ami mind jogos érzelem. A kutatók szerint azonban sokszor rosszul használjuk a pedofília fogalmát és olyan emberekre is ráhúzzuk, akik amúgy más kategóriába sorolhatók. A Scientific American cikkében Jesse Bering, a Queen’s University Belfast kutató pszichológusa a leghíresebb ilyen példaként Michael Jacksont hozza fel, aki valóban kívül esett a normán az erotikus életkori irányultságában, ám a halála utáni vizsgálatok alapján valószínűleg nem pedofil, hanem úgynevezett hebefil volt, ami azokra igaz, akik a 11-14 éves tinédzserekhez vonzódnak. A pedofilok ezzel szemben egyértelműen prepubertáskorú gyermekek iránt mutatnak szexuális vonzalmat.

Egy harmadik kategória az efebofil – ide sorolja magát a fent említett pedagógiai asszisztens is –, aminek a neve az ephebosz szóból ered, ami görögül „pubertáskorba érkezett”, ők többnyire a 15-16 évesekhez vonzódnak. Tehát, bár a 18 éven alattiakkal kapcsolatos szexuális bűnelkövetőket gyakran a pedofília kategóriájába sorolják egységesen, biológiailag nézve ez egy meglehetősen bonyolult ügy. A kutatók még a pedofíliát is szétbontják: azokat, akik öt év alattiakhoz vonzódnak, infantofilnek hívják.

Életkor alapján a kategóriák

  • 0-5 év: infantofília
  • 5-10 év: pedofília
  • 11-14 év: hebefília
  • 15-19 év: efebofília

Ez alapján még a világirodalom legismertebb fiktív pedofilja, Humbert Humbert Nabokov Lolita című remekművéből is inkább hebofilnak számítana – állapítja meg cikkében a pszichológus. Bár Michael Jackson nevével kapcsolódott össze leginkább a pedofília nem teljesen egzakt értelmezése, nem ő volt az első híresség, akit a hebefília kategóriájába sorolhatnánk. Például Priscilla Presley még csupán 14 éves volt, amikor a 24 éves Elvis elcsábította, és jól ismerjük Jerry Lee Lewis esetét is, aki 23 évesen feleségül vette a saját 13 éves unokatestvérét. Ezek az esetek – az összes kategória – morálisan erőteljesen megkérdőjelezhetők, és nem csoda, hogy viszolygást kelt az emberekben, amikor ilyen kapcsolatokról hallanak. A fogalmakat azonban érdemes tisztán látni, mielőtt dobáljuk a jelzőket magunk körül.

Brooke Shields és Keith Carradine a Csinos kislány című filmben (Forrás: IMDb)

Brooke Shields és Keith Carradine a Csinos kislány című filmben (Forrás: IMDb)

A 18 éves lányok mások, mint a 18 éves fiúk?

Az efebofília tehát az, amikor 15-19 év közötti fiatalhoz vonzódik egy felnőtt ember, ami teljesen természetes módon nagy felháborodást szül – és a 15 évessel szexelő pedagógiai asszisztens nagyon nem oké –, a gyakorlatban azonban úgy tűnik, hogy más a társadalmi megítélése akkor, ha egy férfi egy fiúhoz vonzódik, mint ha egy lányhoz. Gondoljunk csak arra az esetre, amikor a 78 éves polgármester elvette feleségül a 18 éves lányt, akivel előtte már évek óta tartott a kapcsolatuk. Vagy nézzük meg, mennyire elfogadott a 18-19 éves lányokra gerjedni a pornófilmekben, vagy épp szaftos poénokat ellőni a kárukra. És itt van Leonardo DiCaprio, aki nemrég azzal kavarta fel az állóvizet, hogy egy 30 évvel fiatalabb, 19 éves barátnőt szerzett maga mellé, aki még hivatalosan alkoholt sem ihat Amerikában. Pedig ez is ugyanúgy az efebofília kategóriába esik, mint az a férfi, aki mondjuk egy 17 éves fiú iránt érez vonzalmat.

Nemcsak a mostani korban létező jelenség ez, hanem régen, evolúciós szempontból is előnyt élveztek az efebofilek a vetélytársaikkal szemben. Az evolúciós pszichológusok magyarázata szerint azért van ez, mert a hetero férfiak számára a szaporodás nézőpontjából a 20 éven aluli nők értékesebbek, mert 20 éves kor után folyamatosan csökken a nő reproduktív értéke. Markos Gyöngyi Népszokások című könyvében pedig olvashatunk arról is, hogy az 1900-as évek elején az efebofília Magyarországon tulajdonképpen társadalmi elvárás volt:

Ha valaki a közösség által elfogadott időben (16-20 éves koráig) nem ment férjhez, nagy szégyennek számított. Az ilyen lányokat rendszerint kiközösítették, nem barátkoztak velük sem a lányok, sem a fiatalasszonyok.

Ezeket a kialakult motívumokat ábrázolta a Pretty Baby (magyarul: Csinos kislány) című film is, amelyben a fiatal Brooke Shields alakítja a 12 éves Violet Neilt, egy prostituált lányát az 1917-es években New Orleansban, akinek szüzességét árverésre bocsátják a legmagasabb ajánlattevőnek – egészen borzasztó még belegondolni is ebbe a történetbe, mégsem mondható rá az, hogy pedofília lenne. Semmiképp sem védenénk senkit, aki kiskorúakhoz vonzódik, csak érdemes tájékozódni és a fogalmakat tisztázni, mielőtt összemossuk a pedofíliát, efebofíliát vagy hebefíliát az olyan szexuális orientációkkal, mint a pedagógiai asszisztens esetében a homoszexualitás, aminek semmi köze egyik itt taglalt kategóriához sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top