Nem olyan régen az egyik barátnőm félve árulta el, hogy többek között az is szerepet játszott a szakításukban az exével, hogy nem bírta tovább, hogy a férfi elvárta tőle, hogy megfeleljen a női szerepeknek és vezesse a háztartást, bevásároljon, esténként pedig vacsorával várja. Mindezt persze a munkája mellett, hiszen ő csak egy alkalmazott, belefér az idejébe, amúgy sem keres sokat, míg az exe volt a kenyérkereső, aki a nagy pénzt vitte haza. Azt mondja, tudta, hogy ez így nem normális, de mégsem tudott kiállni magáért. Miért nem? Mert szeretett volna a férfi kedvében járni.
A történetnek megvannak a maga tanulságai, de az egyik legérdekesebb, hogy vajon mennyiben őrizzük még ezeket az idejétmúlt beidegződéseket a társadalmi szerepekről? Tényleg ott tartunk 2023-ban, hogy a nőnek a konyhában a helye? A házimunka láthatatlan és még mindig magától értetődőnek vesszük, hogy ez valami olyasmi, ami szöges ellentétben áll a maszkulinitással?
Számok tükrében
Az Eurostat egy 2016-os felmérése szerint az EU-ban abszolút a nők javára dől a mérleg, ha házimunkáról és főzésről van szó. Napi szinten a nők 79% főzött és/vagy végzett házimunkát az adatok alapján, míg a férfiaknál ez az arány mindössze 34% volt. A legnagyobb nemek közötti különbség Görögországban adódott, ott a nők 85%-a viszi a háztartást, míg a férfiaknak csak 16%-a veszi ki a részét ebből. Nálunk ez az arány 56-14%-ot jelent, ami láthatóan kisebb különbség, de nem annyira, hogy elhanyagolható mértékről beszéljünk.
Egy ideális világban…
A közös teherviselésnek ugyanúgy működnie kellene a lakás falain belül, mint azokon kívül, és vannak kapcsolatok, ahol ez tényleg nem csak álom. Réka (31) és Marcell (37) már az elején leosztották a szerepeket. „Én szeretek pancsolni, úgyhogy a vizes helyiségek rám hárultak már a kezdetektől, míg Marcell bevállalta a porszívózást és a felmosást. A főzés olyan, amit többnyire én csinálok, de nem azért, mert ő ne lenne rá képes, egyszerűen imádok főzni és nehezen adom ki a kezemből. És ha már úgyis a konyhában vagyok, akkor a mosogatást vagy a mosogatógépbe pakolást is intézem. Cserébe Marcell azzal segít, hogy intézi a bevásárlást, mondjuk a listát tőlem kapja (nevet). Tudom, hogy mások számára a főzés maga a földi pokol, de én szeretem csinálni. Szerintem így nagyjából egyensúlyban vagyunk. Nekünk ez így kényelmes.”
Forrás: Getty Images
Kitti (35) és Dávid (40) esetében a lány érzékenysége osztotta le a szerepeket. Súlyos ekcémája van, ami alapból is kihívás, de amikor fellángol és véresre repedezik a bőre, akkor gyakorlatilag ellehetetleníti a házimunkát számára még kesztyűben is. „Nálunk minden olyat, ami vízzel jár, azt Dávid csinálja: fürdő és wc tisztítása, mosogatás – bár a mosogatógép egyre gyakoribb téma közöttünk –, a mosás, vasalás, felmosás, portalanítás nálam landol. A teregetést és nagybevásárlást alapvetően megosztjuk, főzésnél pedig a kezem alá dolgozik.” Kitti hangsúlyozza, hogy ez azért nem volt mindig így, nekik is össze kellett csiszolódniuk, és mióta a kisbabájuk megszületett, a helyzet megint kicsit változott. „Öt hónapos a kislányunk, szóval most több minden hárul Dávidra, a dinamika némileg felborult, de amint picit nagyobb lesz, és kevesebb figyelmet követel, ez majd biztosan visszaáll. Nem is várnám el, hogy így maradjon.”
Vera (35) és Fecó (36) esetében is hasonló a dolgok állása, azt mondják, mindkettejüknél annyira erős a törődés, vagy ahogyan fogalmaznak „az egymás segítése faktor”, hogy teljesen eltörlődtek a férfi-női szerepek a házimunka tekintetében.
Mindketten mosunk, főzünk, takarítunk, ami talán mégis megoszlik, hogy szinte csak Fecó szokott porszívózni, az enyém pedig a fürdőszoba takarítása. Az, hogy mikor, ki végzi el ezeket, attól függ, hogy mennyire elfoglalt vagy fáradt a másik.
Ez lenne a normális, amikor egyenlőségben, nem pedig alul-felülrendelt viszonyként tekintenek a párok a házimunkára, de ez tényleg csak álom lenne?
Mártírok főszerepben?
A három példa rácáfolna a fenti statisztikára, de nem biztos, hogy messzemenő következtetést lehet belőle levonni. Ilona (69) és József (72) kapcsolatában gyakorlatilag mindent a nő csinál, annak ellenére, hogy a férje is nyugdíjas. „Minden feladat rám hárul kivétel nélkül és egyre fárasztóbb. Néha eljátszok a gondolattal, mi lenne, ha egyszerűen hagynám az egészet a fenébe. De tudom, hogy akkor megenne minket a kosz. És biztos szóvá tenné, hogy miért nincs semmi a hűtőben.” Abból ítélve, hogy József csak hümmög ezen, kiderül, hogy Ilona nem nagyon tudja az irányítást kiadni a kezéből. Évi (65) is erről számol be, Ferenc (70), az élettársa szerinte elvárja, hogy mosson, főzzön, takarítson rá. „Mindennap ugyanaz a nóta. Felkelek, főzök, rendet rakok, ő meg csak leül az asztalhoz és várja, hogy elé tegyem a meleg ételt.” Ferenc ezzel nem ért egyet, elhangzik a szájából a beszélgetés során „már százszor mondtam, hogy nem kell kiszolgálni”. Azt, hogy mennyire gondolja komolyan, nehéz megítélni, de amikor Évinek felvetem, hogy tényleg ezt kellene tennie, legalább próbaszinten, csak legyint. „Ennyi év után már mindegy.”
Mindkét pár dinamikájában érezhető egyfajta feszültség, szemrehányás a nők részéről, mintha a férfiak kényszerítették volna bele őket ebbe a helyzetbe. Ugyanakkor Évi esetében például kivehető a mártírságnak az a szintje, ami jól mutatja, hogy valójában saját magának csinálja a problémát. Ferenc az elmondása szerint rendelkezésre állna, de Évi nem hagyja. A házimunka manipulációjának pszichológiai hátteréről, és a jelenség különböző aspektusairól itt írtunk korábban:
A takarító nő-ő
„Mindketten sokat dolgozunk, van két gyerekünk és egy kutyánk is – meséli Laci (42), aki kicsit szégyenkezve ismeri be, hogy takarítónőt fogadtak. – Igyekszünk minden pillanatot megélni, évek óta takarítónő jár hozzánk. A feleségem alapvetően rendet tart, már amennyire két pici gyerek és a kutya mellett lehet, de mikor megszületett a kisebbik, akkor megbeszéltük, mindenki számára az a legjobb, ha segítséget fogadunk. Heti egyszer jön, akkor megcsinálja azokat a szokásos dolgokat, amiket mindenki, kéthavonta pedig nagyobb, alaposabb takarítást is végez. Évente kétszer szoktuk a kárpitokat tisztíttatni, amihez szintén szakembert hívunk, és tavasszal az ablakpucoláshoz is bevált segítségünk van. Összeadva mennyi ez éves szinten? Bele sem gondolok. Viszont az az idő, amit ezzel töltenénk, a hétvége nagyját elvinné, úgyhogy szerintünk erre megéri áldozni. Ráadásul munkalehetőséget biztosítunk valakinek, aki rászorul. Ennek ellenére van bennem egyfajta szégyenérzet, hogy ezt a fajta luxust megengedjük magunknak. Nem is nagyon reklámozzuk.”
Hogy miért érzi ezt cikinek? Laci szerint volt olyan ismerősük, aki azzal poénkodott, hogy persze, gazdagéknál így mennek a dolgok, és szinte már rossz érzést keltett bennük, mert még mindig az él a köztudatban, hogy takarítónőt csak a kiváltságosok fogadnak. A férfi úgy érzi, hogy joga van arra költeni a fizetését, amire akarja, és igazából a döntésük nem felsőbbrendűségből adódik, hanem abból, hogy felismerték, mi fontos számukra, ez pedig a családdal töltött közös idő.
Hárman párban
Kinga (28) és Gábor (30) esete rendhagyó volt, ők ugyanis a fiatal férfi szüleinek vendégszeretetét élvezik – akárcsak nagyon sokan Magyarországon, akik előtt nincs más kilátás –, és ez rengeteg konfliktust szül a kapcsolatukban. Kitti szerint az albérletárak miatt esélyük sem volt arra, hogy különköltözzenek, és részben ez vezetett a szakításhoz is. „Az anyósom szeretett leuralni, szerinte nem jól csináltam a dolgokat. Ő abszolút hitt a női-férfi szerepekben, és tőlem várta, hogy mindig katonás rendet tartsak, ha pedig valami mégis kimaradt, akkor azt szóvá tette. Pedig saját emeletünk volt, gyakorlatilag saját háztartással. De előfordult, hogy a leszórt holmit szépen összehajtogatva találtam meg a szennyestartó tetején a saját fürdőszobánkban.” Kinga szerint az volt a legnagyobb kihívás, hogy ezeket a helyén kezelje, és egy idő után eljutott egy pontra, amikor úgy érezte, hogy ez nem mehet így tovább. „Hiába vette ki a részét Gábor mindenből, igazából azt éreztem, hogy nem én irányítok. A mamahotel pedig egy idő után fojtogató lett.”
Forrás: Getty Images
Az együttélés nem egyszerű, Alma (34) is arról számolt be, hogy két ember életében is kihívás a munkamegosztás, de ha egy harmadik fél is van benne, az még inkább megnehezíti a dolgot. Ő a testvérével lakott közös lakásban, szintén az albérletárak miatt. Addig nem is volt gond, amíg csak ketten voltak, de a „sógorjelölt” megjelenésével minden borult. A férfi úgy gondolta, hogy neki semmiből nem kell kivennie a részét. „Volt, hogy hazaértem, és azzal fogadott, hogy csinált vacsorát. Kizárólag magának. És a koszos edényeket is otthagyta. Nem tudom, mit gondolt, talán majd a mosogatótündér eltünteti? De emellett sem segített semmit, a testvérem pedig ráhagyta, mert ő akart gondoskodni róla. A vége az lett, hogy már rá is dühös voltam, amiért ennyire a kedvében akart járni, engem viszont teljesen figyelmen kívül hagyott.”
Ez azért érdekes, hiszen a bevezetőben említett személy is azt hozta fel mentségnek, hogy a másik kedvében akart járni.
A takarítás, az otthon tisztán tartása azonban nem lehet egy hatodik szeretetnyelv. Senkitől nem elvárható, hogy azért szeresse a másikat, mert az átvállal tőle minden ilyen jellegű feladatot.
Nyilván vannak kivételek, mint Marci dédszüleinél, akiknél felcserélődtek a szerepek: „Dédszüleim életében 80 éves koruk körül állt be változás, amikor a dédnagyanyám megbetegedett és nem boldogult a konyhával. Dédnagyapám átvette a konyhai teendőket, vásárolt, megtanult főzni – igaz, elég egyedi módszerekkel: bádogos volt, vonalzóval mérte ki a sütemény tésztáját és azok az ételek, amiket meg tudott csinálni, mindig ugyanazt az ízt adták. Sosem sózta el vagy készítette túl a dolgokat. Mértani pontossággal dolgozott. Amúgy a többi házimunkát korábban is megosztva csinálták, csak főzni nem főzött sokáig az öreg. Azóta a családunkban minden férfi tud főzni és mosogatni is.”
Életképtelen férfiak?
Judit (44) szó szerint azt mondja, hogy a párja életképtelen. Ha elküldi bevásárolni, akkor is csak a minimumra számolhat, ami azért is szomorú, mert nincsenek közös kasszán, így nyilván Juditra hárul, hogy a hűtőt feltöltse. Ám meséli, hogy előfordult az is, hogy a férfi kerti partit szervezett, és tőle várta, hogy intézze a főzést. „Eszem ágában sem volt, meg is mondtam neki. Az lett a vége, hogy áthívta egy haverját, és rábízta a dolgot.” Ugyanez a háztartási munkák során is előjön. Mindent Judit csinál, szerinte a párja meghalna, ha nem gondoskodna róla.
Susan Quilliam párkapcsolati szakértő szerint a gyerekkori szocializációnkban kell keresni a hibát. Azt mondja, a nőket már egészen fiatal koruktól kezdve arra tanítják, hogy gondoskodjanak magukról, és vigyázzanak magukra, a környezetükre, míg a férfiak esetében az a narratíva van érvényben, hogy nekik kell gondoskodniuk anyagi értelemben a családról. Ez a fajta egyenlőtlenség olyan mélyen bevésődött a társadalomba, hogy nehéz kiirtani, de egyre több helyen jelenik meg az oszd meg és uralkodj felállás, ahogyan azt a pozitív példák is mutatták, sőt. A szakértő szerint ez egy tanulható dolog kapcsolaton belül, akkor is, ha korábban a másik egyáltalán nem volt erre nyitott. Hogyan? Kommunikációval és a helyzet tisztázásával. Szerinte a világosan meghatározott, különálló feladatok és felelősségek papíralapú listája kezdésnek a legjobb.
