nlc.hu
Sztárok
Vastag Csaba és Curtis hasonló múltja

Vastag Csaba elismerte, hasonló a múltja, mint Curtisé

Nem csak a zenészek, kedveseik is sorstársak.

Tegnap este indult a Nyerő Páros hetedik évada, mely már a kezdetek előtt is rengeteg izgalmat rejtegetett. Mint kiderült, Bálint Antónia és párja valójában már a beköltözéskor sem alkottak egy párt. További dráma szemtanúi lehettek a nézők az első epizód elején. Miután minden játékos megérkezett a villába és pezsgővel ünnepelték a beköltözést, Vastag Csaba és Curtis, valamint kedveseik között komoly beszélgetés alakult ki. 

Vastag Csaba

Fotó: TV2

A nyáron nősült énekes félve közelítette meg a rappert és érdeklődött a múltja felől, aki biztosított, mára maga mögött hagyta rossz szokásait, amiben szerelme, Judit nagy segítség volt. „Én is megjavultam…” – felelte az énekes, majd Curtis is helyeselt. – „De ezt így is kell! Azért neked is meg nekem is itt volt az ideje.”

Ebben a pillanatban Judit is beszállt a beszélgetésbe, aki inkább Csaba feleségéhez, Evelinhez intézte szavait. „Nehéz, de én azt gondolom, hogy kell egy olyan ember, mint amilyen te is vagy neki, meg én is Atinak, aki tud ebben segíteni. Ha egy erős ember van mellettetek, akkor nem azt mondom, hogy könnyű, de könnyebb talán. Jaj, de jó, hogy vagyok neked!”

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top