nlc.hu
Sztárok
Curtis Nyerő Páros kirohanása

Curtisnél betelt a pohár: feladja a Nyerő Párost?

A műsor pénteki adásának előzeteséből kiderült, hogy nagyon nem tetszett neki az egyik feladat.
Nyerő Páros Curtis és Barna Judit

A Nyerő Páros legújabb részének bemutatója egészen érdekes fordulattal borzolja a kedélyeket. A lányok azt a feladatot kapják, hogy pakoljanak minél több tárgyat a fiúkra. Ezek között a telefontól kezdve, a cserepes szobanövényen át egészen a zsák krumpliig minden felbukkan, láthatóan nem kímélve a srácok erejét. Sőt, Curtisnél még egy biciklikerék is feltűnik.

Amikor azonban Jákli Mónika Vastag Csabának egy banyatankot ad, Curtisnél betelik a pohár és mindent eldob, amit a kezében tart. „Kiestem” – mondja, és levonul a színről. Mivel később a párjával, Barna Judittal arról beszélgetnek, hogy nem tudják hová tenni Mónika viselkedését, ezért úgy tűnhet, mintha önként feladná a műsort – nyilván ez majd ma este derül ki.

„Igazából a Moncsit nem értettem, és a Gábor sem értette a Moncsit” – mondja Judit, mire Curtis azzal reagál: „a Moncsit az a baj, hogy értem, ő nem akar konfrontálódni és felhúz vele.”

Nem ők lennének az elsők, akik önként távoznak a realityből. A szerdai epizódban Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge kerültek a veszélyzónába Henry Ketterékkel, és 3-1 arányban Henryék nyerték a szavazást. Ugyanakkor a távozó pár egy levélben fogalmazta meg, hogy az eredménytől függetlenül is léptek volna, mivel nem érezték fairnek, ha csak azért tartották volna őket bent, mert ők voltak a gyengébb páros.

„Mi felkészültünk arra a lehetőségre is, hogy taktikából ránk fognak szavazni a többiek, mert erősebb játékosnak tartanak benneteket, így nekünk kell maradni a villában. Mi ezt nem tartottuk volna fairnek, így Csengével közösen hoztunk egy döntést: mi a játékot fel fogjuk adni, és azt szeretnénk, ha mi távozhatnánk a villából kéz a kézben” – írták.

Ez is érdekelhet Vastag Csaba és barátnője, Evelin Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top