Azt gondolhatnánk, hogy régen az embereknek nem kellett külön odafigyelniük a fittségük megőrzésére, a testmozgásra, mivel a folytonos küzdés az életben maradásért vagy akár az életmód (hogy például lovagoltak vagy sokkal többet tevékenykedtek a ház körül vagy a földeken) bőségesen megedzette a testet, a szív-és érrendszert, de ez nem igaz. Az edzőeszközök 6000 körül jelentek meg először a történelmi szövegekben, amikor az ókori kínai írások szerint a kőemelés, az íjászat és a súlydobás mind a személyes egészségre, mind a hadviselésre való felkészülésre szolgált.
A kínai harcművészek háromlábú üstöket emeltek, míg az ókori egyiptomiak homokzsákokat egyensúlyoztak a fejükön (mindkettő mintha kicsit a mai CrossFitre hajazna), a görögök feltalálták az olimpiai játékokat, a rómaiak pedig bevonták a nőket is a labda- és karikajátékokba. A görög-római egészségügyi tudós, Galenus egy egész értekezést írt a kis labdával végzett gyakorlatokról, azt állítva, hogy „rendkívül jótékony hatással van az egészségre, és kiegyensúlyozott állapotot hoz létre, a zsír felesleges felhalmozódása vagy túlzott soványság nélkül”.
A középkor ilyen értelemben „mozgásszegény” korszaknak számított, aztán a reneszánsz – a görögök és rómaiak idealizálásával – újra divatba hozta a fittséget. Vittorino da Feltre a 15. század első felében vezette be a testedzést a mantovai iskolájában „minden időjárási körülmény között”, míg Girolamo Mercuriale az 1569-es De Arte Gymnastica (A gimnasztika művészete) című művében az ókori világ edzéstípusairól írt, és mindenféle kötelekkel, súlyzókkal és kőlapokkal végzett gyakorlatok elvégzésére ösztönzött.
A fejlődést a technológia is segíteni kezdte. 1796-ban az „elektroterapeuta” Francis Lowndes feltalálta a „Patent Gymnasticon”-t, egy „az emberi test ízületeinek és izmainak gyakorlására szolgáló gépet”, amely riasztóan sok kerékből, karimából és szíjtárcsából állt. A reklámok azt sugallták, hogy a használó „amíg el van foglalva az írással vagy olvasással, addig alsó végtagjait állandó mozgásban tarthatja a legkisebb megerőltetésre vagy egy gyermek asszisztálásával”. Egy pillanatra elképzeltem, milyen lenne, ha ez a cikk is így, mondjuk egy szobabiciklin ülve születne meg…
A 19. század végén Edmond Desbonnet néven egy rajzfilmszerűen erős ember nyitotta meg első „testkultúraközpontját”, fix és szabad súlyokkal és egyéb ellenállással dolgozó eszközökkel, és hamarosan több mint 300 edzőteremből álló lánccá nőtte ki magát a vállalkozása. Innen már csak egy ugrás volt Joseph Pilates módszere, aki egyébként szintén kínzóeszközökre hajazó gépeivel forradalmasította a testformálást. Egyébként a fitneszgépek és a kínzás közötti analógia egyáltalán nem alaptalan. Azt például tudtad, hogy a futópadot a börtönre ítélt foglyok számára tervezték?
Háromkerekű bicikli
A hatalmas vélocipède vagy draisienne, azaz egyensúlykerékpár a 19. századi dandyk számára készült. A nemes, Karl von Drais találta ki, akit később „Karl Drais polgárnak” neveztek (hiszen nemesi származása ellenére nagymértékben részt vállalt a francia forradalomban). A szerkezetet nehéz, sőt szinte lehetetlen volt irányítani, de az Egyesült Államokban lelkesen fogadták. Egy orvos a következőképp írt róla: „a nagy lehetőség, amely felszabadítja fiataljainkat az izomletargiától és az izomsorvadástól”. Csakhogy a korabeli utak annyira egyenetlenek voltak, hogy a közlekedők „a gyalogosok rémületére” a járdákra borultak. Ma hasonló bosszúságot csak az e-rollerek tudnak kiváltani…
Fotó: Archiv Gerstenberg/ullstein bild via Getty Images
Míves edzőgép
Gustave Zander, a svéd edzőtermek úttörője olyan eszközöket tervezett a 19. században, amelyek „a mozgásszegény életet és az iroda elzártságát” orvosolják, „jó közérzetet és munkaképességet” ígérnek. Mindazonáltal, bár félelmetesnek tűnik, a gép használói, akik gyakran teljes krinolinban vagy nehéz öltönyben, zsebórával a zsebükben ültek le edzeni, nem igazán erőltették meg magukat. Zander maga is azt mondta, nincs szükség erőfeszítésre; a gép minden munkát elvégzett.
Dr Zander edzőgépei (Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images)
Lónyereg-gép
Egy ló, ami nem tud harapni, de üget, vágtat vagy galoppozik, a ráülő fittségi szintjének megfelelően. A lónyereg-gép vagy szobaló pont olyan volt, mint egy szobabicikli: beleültél a nyeregbe, és hajtani kezdted. Az egyik 1897-es hirdetés azt állította, hogy a Vigor ló-akciós nyerge „tökéletes helyettesítője az élő lónak”, ami persze alábecsülte mindazt a szempontot, amiért az ember lóhátra ült: a szállítást, az utazást, az állattal és út közben a környezettel való kapcsolódást. Érdekes kérdés, hogy a női nyereg vajon hogyan működhetett, de a pedálok valószínűleg egy oldalon lehettek, hogy szoknyában is illendő módon lehessen a nyeregbe helyezkedni. Úgy sejtjük, hogy Vigor termékének hasonló lehetett a sorsa, mint a modern kori szobabicikliknek: a sarokban végezte, és kalap, cilinder- valamint kesztyűtartóvá avanzsált.
Lónyereg-gép (Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images)
Fürdőgép
A fürdőgépek a 18. században keletkeztek, és egészen a 20. század elejéig fennmaradtak. A fürdőgépek tetővel és falakkal ellátott fakocsik voltak, amelyek a tengerbe gurultak lovak vagy emberi erő segítségével. Némelyiknek tömör fából készült fala volt, másoknak vászonfala fakerettel. A fürdőgépek használata része volt a tengeri fürdőzés etikettjének, amelyet mind a férfiak, mind a nők betartottak, akik „tiszteletre méltóan” akartak viselkedni, vagyis nem voltak hajlandóak fürdőruhás testükkel megbotránkoztatni a strandolókat. Főleg Nagy-Britanniában fordult elő, hogy elkülönítették a férfiakat és nőket, hogy ne lássák egymást fürdőruhájukban, amely bár a mai mércével mérve rendkívül szerény volt és egyáltalán nem hivalkodó, nem volt megfelelő ruházatnak tekinthető. Az emberek utcai ruhájukban léptek be a kis helyiségbe a tengerparton. A gépben átöltöztek fürdőruhájukba – bár a férfiak az 1860-as évekig meztelenül fürödhettek –, és utcai ruháikat egy megemelt rekeszbe helyezték, ahol szárazon maradtak. A gép mindkét oldalán volt ajtó, így a strandoló úgy tudott a tengerbe merülni, hogy nem kellett megmutatnia fürdőruhás testét. Miután abbahagyták a lubickolást, visszaúsztak a gépbe, amit a partra vontattak, ahol visszavette a fürdőző utcai ruháját. A fürdőgépeket gyakran felszerelték egy kis zászlóval, amelyet a fürdőző felemelhetett, jelezve az illetékesnek, hogy készen áll a partra való visszatérésre.
Fotó: Hulton Archive/Getty Images
Rezgő öv
A vibráló öv a 90-es évek fitneszőrületének is népszerű eszköze volt, pedig eredetileg Zander találmány ez is. A vibrációs övgép olyan eszköz, amelyet a testzsír passzív csökkentésére fejlesztettek ki az edző személy derekát körülvevő oszcilláló vagy vibráló öv segítségével, anélkül, hogy aktívan kellene ehhez edzeni. Az eszközt az 1950-60-as években széles körben népszerűsítették, mint a hasi zsír eltüntetésének hathatós módját. Zander gépeit viszont eredetileg masszázseszköznek szánták. Egy másik változatot 1927-től kezdődően a puritán életmódjáról híres John Harvey Kellogg népszerűsített a Battle Creek-i szanatóriumában. Az eszközök gyakori komikus elemmé váltak a televíziós műsorokban, például a Flintstones családban is. Persze semmilyen zsírcsökkentő hatásuk nincs.
Fotó: H. F. Davis/Topical Press Agency/Getty Images
Emberi hörcsög
1936-os felvételen a teniszező Miss Mary Heeley edzőkerékkel meglökte Miss Hardwick sporttársát, de arról már nem tudunk, mi történt 15 másodperccel a felvétel után – valószínűsíthető, hogy Miss Heeley kihányta Miss Hardwick kifogástalan ételeit. Érthetetlen, hogy az eszköz mi célt szolgált valójában, talán a törzsizmokat erősíthette valamelyest. A NASA-nál talán nem tájidegen a szerkezet, de a teniszedzés részeként aligha érthető az alkalmazása.
Fotó: Reg Speller/Fox Photos/Getty Images
Hordozható szauna
A Reduc-o-matic néven ismert hordozható szaunát a ’40-es években használták. Azt gondolták róla, hogy megolvasztja a zsírt. Egy nagy szövettáskát helyeztek az ember testére, miközben egy légpumpa hőt nyomott bele. Ez szaunaszerű hatást keltett, miközben a fogyni vágyó pihent és könyvet olvasott. Persze az ötlet teljes nonszensz volt, hiszen a használók utcai ruhában pácolódtak a hatalmas felfújható szaunában, melynek levétele után nem lehetett túl kellemes a csatakos ruhában tölteni a nap hátralevő részét.
Hordozható szauna (Fotó: Getty Images)
Molby forgó függőágy
Az 1921-es Molby forgó függőágy azt ígérte, hogy megnyújtja az izmokat, miközben kiegyenesíti a gerincet és megnyugtatja az idegeket. A hölgyek számára homokóra alakot ígért, kisebb derékkal és „teltebb mellkassal”. Ha valaki ismeri, milyen fájdalmat okozhat egy jó kis gerincsérv, egészen biztosan összeszorított fogakkal tekint a középkori kínzóeszközhöz hasonlatos valamire, amely merev íjtartásba feszíti használója testét. Még nézni is rossz.
Molby forgó függőágy
Mágikus szék
Ez az 1936-os gépesített „varázsszék” többféle módot kínált a hölgyek számára, hogy lefogyjanak és vonzóbbá váljanak azáltal, hogy egyszerűen csak ülnek. A szék karcsúsíthatta a derekat is, mert oldalra csavarta a testet, eltávolította a bokákat, az állnál fogva pedig nyújtotta a nyakat, ezzel együtt a gerincet is, és állítólag korrigálta a testtartást. Mindezek ellenére mai szemmel sokkal inkább tűnik rémisztő kelléknek egy horrorfilmből.
Mágikus szék
