Egy floridai búvár azt állítja, hogy már majdnem 23 éve barátkozik egy 4 és fél méteres tigriscápával, akit Emmának nevezett el. Elmondása szerint inkább hasonlít egy játékos kutyára, mint egy csúcsragadozóra.
Jim Abernethy és Emma 2001-ben találkoztak először, amikor a férfi Tiger Beach környékén búvárkodott. Észrevette az óriási tigriscápát, amely néhány méterrel arrébb keringett, majd odament a búvárhoz, aki annak ellenére, hogy kockázatos volt, kihúzott a szájából egy horgászhorgot. Utána több alkalommal is eltávolított horgokat Emma szájából, és azóta elválaszthatatlanok.
Valahányszor Jim vízbe megy a Bahamákon található Tiger Beach környékén, a cápa megkerüli és hozzádörzsöli a fejét. Ez pedig egyáltalán nem az a fajta viselkedés, amit az ember feltételezne egy hatalmas, 4 és fél méter hosszú tigriscápától.
Abernathy a barátságuk óta azt a küldetést tűzte ki célul, hogy megváltoztassa az embereknek a cápákról alkotott képét. „Emmát az teszi különlegessé, hogy igazán nagy, hatalmas, amikor ránézel, olyan érzés, mintha ez lenne az utolsó dolog, amit csinálsz az életedben, de közben pedig annyira szerető és ragaszkodó. Nem esztelen emberevő szörnyetegek a cápák, hanem értelmes lények, mint a macskák és a kutyák. Emmával olyan, mintha a fűben forgolódnék a kiskutyámmal. Nagyon szórakoztató és szeretnivaló, szelfit is tudok vele készíteni” – mesélte a búvár.
Emma minden alkalommal közeledik Jimhez, amikor a férfi a területén merül, és akkor is felismerte, ha búvárfelszerelést váltott. Idővel megtanulta a kézjeleit, és Abernethy azt állítja, hogy elkezdett úgy viselkedni, mint egy játékos kutya, aki szereti, ha simogatják. „Annyira megindító ez a kapcsolat. Az egyik legjobb dolog, ami történt velem, hogy megismertem a cápák ragaszkodó oldalát” – jegyezte meg Jim.
Korábban már írtunk egy emberarcú hal (ázsiai birkafejű ajakoshal, a kobudai), Yoriko és egy japán búvár, az immár 79 éves Hiroyuki Arakawa 30 éve tartó barátságáról. „Azt hiszem, bárki fel tudja kelteni egy állat figyelmét azzal, hogy megeteti, de megérinteni vagy interakcióba lépni vele nehezebb. Azt mondanám, hogy megértjük egymást. Nem mintha beszélgetnénk egymással… de én vagyok az egyetlen, akinek hagyja, hogy megpusziljam” – mesélte Arakawa, aki nem biztos abban, hogy a kobudai természetéből fakad-e, hogy ilyen kötelék alakult ki köztük, de a barátságukat mindenképpen nagyra értékeli.
(via)