Ahogy korábban mi is megírtuk, a Rádió1 két műsorvezetője mellől 15 év közös munka után szállt ki társuk, Vadon János. Rákóczi Feri és Sebestyén Balázs gyorsan felvette újra a fonalat, ám érezhető volt, hogy János hiánya nem tűnt el nyomtalanul. „Figyelj, a Jani mikrofonját miért kapcsoltad be?” – kérdezte például Rákóczi Sebestyéntől, aki már automatikusan három főre indította be a kellékeket.
„Kell idő még, erről még úgyis fogunk beszélni. Olyan ez, mint egy gyászfolyamat, persze, megyünk tovább, csináljuk, de ez egy búcsú, egy lassú folyamat. A műsornak egy része az elment, úgy döntött, távozott, megyünk tovább, ezt a helyzetet nekünk is szokni kell. Tudjuk, hogy nagyon sok hallgatónak vagyunk fontosak, de nekünk is át kell állni, hangolódni az újfajta felállásra, ez egy hosszabb folyamat” – mondták az adásban. Arról is szó esett, hogy a jövőben ki lehet az utód. Persze azt leszögezték, hogy Vadon Jánost nem pótolni akarják.
„Nem Jani pótlása a cél, hanem hogy találjunk valakit, aki új színt hoz be, lehet, hogy egy női hang, aki kellemes, kedves és kicsit más megvilágításba helyezi a két öreg, idős, beteg boomernek a dolgokat” – hangzott el Sebestyén Balázstól. Vadon az Instagramján reagált arra, hogy nem kellett ma reggel dolgoznia mennie, melyet Balázs továbbosztott a saját közösségi oldalán. Kattints ide a fotóért! Azt, hogy Vadon hol folytatja a karrierjét, egyelőre nincs hír.
A Balázsék című műsor hivatalos Facebook-oldalán egyébként sem a borítóképen, sem a profilképen nem szerepel már Vadon János.