nlc.hu
TV-sztárok
Jákob Zoltán reagált Hajnal Betti kapcsolatára

Jákob Zoltán az nlc-nek reagált választottja kapcsolatára: „Ezennel hivatalosan is lemondok Bettiről”

Már egy ideje sejtette, hogy Betti továbblépett.

A minap robbant a hír, miszerint A Nagy Ő győztesére, Hajnal Bettire rátalált a szerelem. Az elmúlt évek adásaitól eltérően Jákob Zoltán és Betti voltak az egyetlenek, akik a műsor után sem engedték el egymás kezét, hanem törekedtek arra, hogy jobban megismerkedjenek, esetleg komoly kapcsolat alakuljon ki közöttük. 

Jákob Zoltán és Hajnal Betti

Fotó: Jákob Zoltán / Instagram

Sajnos mind a ketten leterheltek a munka miatt, így végül a milliárdos üzletember mondta ki, maradjanak csak barátok. Betti elfogadta a nagy Ő döntését, és bár egy ideig azt mondta, félreteszi az ismerkedést, a szerelemnek nem lehet parancsolni. „Megéltünk már sok élményt ez alatt a kis idő alatt is: másfél hónapja kezdődött, viszont csak pár hete forrta ki magát igazán. Próbáljuk megélni a pillanatokat és várjuk, mi sül ki belőle. Nem egyszerű, ugyanis egy kisebb távolság van közöttünk, de megoldjuk. Zolival továbbra is tartjuk a kapcsolatot, teljesen normális, baráti a viszonyunk. Néha rácsörgünk egymásra, hogy van a másik. Szerelem már nem alakul ki, az jó ideje biztos, de ezt a baráti kapcsolatot szeretnénk megőrizni” – nyilatkozta lapunknak Betti. 

Felkerestük Jákob Zoltánt is, aki bár sejtette, hogy Betti életébe belépett valaki, a megerősítést tőlünk hallotta először. 

Ugyan sejtettem, hogy alakulhat valami Betti életében, de eddig nem voltam benne biztos – kezdte az nlc-nek Zoltán. – Most, hogy ez biztos, elmondhatom,  nagyon örülök Betti boldogságának, így most már én is nyugodtabban továbbléphetek, tudván, hogy ő boldog és kiegyensúlyozott az élete. Én mindig jót akartam neki, ez most sincs másként. Tisztelem az embereket, ahogy Betti új párját is és őszintén csak jókat kívánok nekik.”

Az üzletember a végén nevetve hozzátette: 

Ezennel hivatalosan is lemondok Bettiről.

Úgy tűnik, jelenleg mind a ketten kiegyensúlyozott életet élnek, a barátságukat viszont továbbra is őrizni fogják. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top