nlc.hu
Sztárok
Tóth Andi X-Faktor akkor és most

Tóth Andi rögös útja az X-Faktor színpadától a mentorszékig

Tóth Andi 10 évvel ezelőtt állt az X-Faktor a színpadán, most pedig ő lesz a tehetségkutató műsor egyik mentora.

Tóth Andi 2014-ben, 15 évesen állt ki ország-világ elé, hogy megmutassa énektudását. Talán ő maga sem számított arra, hogy az X-Faktor történetének legfiatalabb győztese lesz, miután hétről hétre mindenkit lenyűgözött a teljesítményével. 

Tóth Andi

Fotó: Schumy Csaba

Az akkor még tinédzser lány izgatottan költözött fel Budapestre, és indult el az egyáltalán nem egyszerű úton, ami a hírnévvel jár. Sokan a mai napig úgy vélik, hazánk egyik legszebb hangja az övé. Már a kezdetektől maga írta a dalait, szervezte a fellépéseit, tervezgette az albumait, miközben iskolába járt.

Andi sikere teljes mértékben az övé. A mentor olyan, mint egy szülő, hátul az árnyékban tartózkodik, és segítőként van a mentoráltja mellett” – mondta Szikora Róbert, aki mentorálásával annak idején segítette kibontakozni az énekesnőt. Kicsit, mintha a fiatalkori magát látta volna a lányban.

Fiatalabb voltam Tóth Andinál, mikor egy amatőr versenyt megnyertünk a zenekarunkkal. 14 éves voltam, semmit nem tudtam a szakmáról, ám az idősebb kollégák segítettek, és úgy vélem, én most Andi mellett egy ilyen idősebb kolléga vagyok. A legfontosabb, hogy azt a tapasztalatot átadjam neki, ha valami nem sikerül, akkor nem dől össze a világ. Én csak ebben a műsorban voltam a mentora, de felajánlottam a szüleinek a segítségemet, hogy megpróbálom megvédeni a szakmában rá leselkedő keselyűktől.

Sajnos, mindentől a zenész sem tudta megóvni az énekesnőt, hiszen a rengeteg rajongó mellett ott vannak a rosszakarók is. Pár év alatt a lázadó énekesnőt már botrányhősnek kiáltották ki, mivel sosem hagyta szó nélkül a támadásokat. Tavaly Andi hivatalosan is bejelentette visszavonulását, amire sokan úgy reagáltak, ez biztosan csak rövid időre szól, hiszen egy ekkora tehetség, ilyen fiatalon, nem hagyhatja el a színpadot. 

Az eddigi beszélgetéseink alapján úgy érzem, van remény arra, hogy egyszer ismét színpadra álljon. Hajlik rá, de még több benne a kiábrándultság érzése. Időre van szüksége, hogy a sok rossz emlék, csalódás, amiket átélt énekesként, elhalványuljanak, és felszínre jöhessenek a szép emlékek. Be fogja ő is látni, hogy zene nélkül sosem lesz igazán boldog. Ő egy világszínvonalú tehetség, akit a Jóisten is a színpadra teremtett” – nyilatkozta tavaly egykori mentora, Szikora Róbert.

Egészen mostanáig úgy tűnik, Andi kitart a döntése mellett. Ellenben a tehetségét nem tartogatja csak saját magának. A héten bombaként robbant a hír, visszatér az X-Faktorba, 10 év után, most már a mentorszékbe. Bármelyik fiatal szerencsés lesz, aki egy ilyen erős és hatalmas tehetséggel megáldott mentortól tanulhat, aki valószínűleg nem csak a színpadi létre, hanem az azzal járó nehézségekre is felkészíti majd. 

Tóth Andit 10 éve így ismertük meg az X-Faktorban. Kattints a fotókért!

Képek az X-faktor 2014-es évadból
Megnézem
Összes kép (10)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top