A közbeszédben gyakran túl nagy hangsúly kerül magára a válás pillanatára: arra, hogy lezárul-e gyorsan, sikerül-e per nélkül megegyezni, vagy hogy mikor születik meg a bírósági határozat. Közben a problémák közül sok csak később válik láthatóvá. Nem ritka, hogy a felek a mielőbbi lezárás érdekében olyan megállapodásokat kötnek, amelyek hosszú távon nem bizonyulnak megfelelőnek, különösen akkor, amikor gyerekek is érintettek.
Nemcsak az számít tehát, hogyan zajlik le a válás, hanem az is, mi történik utána. A következmények hosszú ideig érezhetők maradnak. Vitézy Péter szervezetfejlesztő most megjelent könyve, a Fenntartható válás abban segít, hogyan lehet alapos felkészüléssel olyan rendszereket létrehozni, amelyek nemcsak lezárnak egy kapcsolatot, hanem hosszú távon is működtethetők maradnak.
A vállalati szférában dolgozol, szervezetfejlesztési szakértőként. Hogyan jutottál el a válás, azon belül is a fenntartható válás témájához? Mi volt az a pont, ahol ez személyesen vagy szakmailag relevánssá vált számodra?
Vitézy Péter: Nyilvánvalóan a saját életemen keresztül. Erről a témáról hitelesen beszélni, pláne könyvet írni, szerintem nagyon nehéz személyes tapasztalat nélkül. Körülbelül 18 éve dolgozom szervezetfejlesztőként: együttműködési készségekkel, stratégiai gondolkodással, tárgyalástechnikával, érzelmi intelligencia fejlesztésével foglalkozom vállalati környezetben. Amikor a magánéletemben megjelent a válás mint kihívás, nem tudtam és nem is akartam különválasztani a szakmai és az emberi oldalamat. Trénerként gyakran tanítom azt, hogyan lehet olyan megállapodásokat kötni, amelyeket mindkét fél tiszteletben tart, és amelyekben mindketten úgy érzik, hogy a számukra fontos célok teljesülnek. Ezeket a készségeket jellemzően üzleti környezetben használjuk, de a logika nagyon hasonló egy válási helyzetben is: tisztázni kell az érdekeket, meg kell érteni a saját magunk és a másik fél szempontjait, és meg kell határozni azokat a határokat, amelyeken túl már nem lehet elmenni. Az érzelmi intelligencia, amit vezetőknek és szervezeteknek fejlesztünk, egy válás során talán még fontosabb: hogyan bánunk a saját érzéseinkkel, hogyan tudjuk csillapítani a feszültséget, és hogyan teremtünk a körülményekhez képest együttműködő légkört.
A környezetem számára is láthatóvá vált, hogy a válásom után a gyerekeim édesanyjával olyan kapcsolatban maradtunk, ami működőképes, együttműködő, és a közös felelősségvállalásra épül. Ekkor kezdtek el barátok, ismerősök megkeresni tanácsokkal, beszélgetésekkel. Ezek eleinte informális találkozások voltak, majd egyre többen mondták azt: „Ezt tanítani kellene.” Nem volt bennem azonnali elhatározás, hogy ebből könyv lesz. De ahogy egyre több romboló válási mintát láttam magam körül, egyre erősebben éreztem, hogy ez nemcsak egyéni, hanem társadalmi kérdés is. Szerintem sokat elárul egy közösség együttműködési kultúrájáról az, hogyan tudunk elválni.
Fotó: Vitézy Péter
És mi az általános tapasztalatod arról, hogyan válunk ma? Változtak a minták, az elvárások, a konfliktusok ahhoz képest, ahogyan akár 10-20 éve rendeztük ezt a helyzetet?
Vitézy Péter: Bizonyos társadalmi rétegekben ma magasabb szinten van az önismeret és a pszichológiai tudatosság, mint korábban, és ez hatással van a válási folyamatokra is. Ez önmagában tud segíteni, de csak akkor, ha empátiára használjuk. Amikor az önismeret és a pszichológiai nyelv a másik megértését szolgálja, az támogatja az együttműködést. Amikor viszont felelősséghárításra vagy címkézésre használjuk, például rádobjuk a nárcisztikus bélyeget a másikra, akkor inkább nehezíti a helyzetet. Fontos, hogy a könyv nem patológiás vagy büntetőjogi esetekkel foglalkozik, hanem azokkal a válásokkal, ahol alapvetően két működőképes felnőtt próbálja rendezni a helyzetét. Ezekben az esetekben a felelősség jellemzően megoszlik, és gyakran közelebb van az 50-50 százalékhoz, mint ahogyan azt egy erősen stresszes, érzelmileg megterhelő helyzetben érzékeljük. A pszichológiai megértés akkor segít igazán, ha abból indulunk ki, hogy értjük, miben van a másik, elfogadjuk az érzéseit, és erre építjük az együttműködést. Az viszont kevésbé működik, amikor azt gondoljuk, hogy majd mi magunktól pontosan tudjuk, hogy mit gondol vagy érez a másik, és ebből vonunk le következtetéseket.
A felelősségáthárítás nagyon gyakran megjelenik a válási folyamatokban, ugyanakkor ennek épp az ellenkezője is gyakori jelenség, amikor az egyik fél önhibáztatásba csúszik át.
Vitézy Péter: A felelősségvállalás egy válásban nem azt jelenti, hogy mindent magadra húzol. Itt inkább arról van szó, hogy azért vállalsz felelősséget, ami a te ügyed volt belőle, azért viszont egyértelműen. A határ ott kezd elmosódni, amikor valaki áldozati szintre viszi a történetet. Van, aki ezt játszmából teszi, de van, aki valóban elhiszi, hogy csak ő volt a felelős, és innen már nagyon könnyű átcsúszni egy súlyos önhibáztatásba. Ez az a pont, ahol a válás már nem pusztán élethelyzet, hanem lelki munka kérdése. Amikor valaki beragad egy gyászfolyamat bizonyos fázisába, és nem tud onnan továbblépni, az beavatkozást igényel. A könyv is ír ezekről a helyzetekről: arról, amikor valaki újra és újra kimondja, hogy „ezt én rontottam el”, és ez már nem egy esti kifakadás, hanem egy állandó belső narratíva. Ilyenkor történik meg az, hogy az ember magára veszi azt is, ami nem az övé, és ennek mentén kezd el a saját céljainak is ártani. Alárendeli magát anyagi kérdésekben, jelenlétben, döntésekben, és akár fenntarthatatlan megállapodásokba is belemegy. Ez már egy olyan állapot, ahol az önértékelés és az önbecsülés súlyosan sérül. Itt is már kulcsfontosságúvá válik a külső segítség. Pszichológus, gyászterepauta, de akár pszichiáter is, ha a háttérben depressziós állapot áll. A valódi felelősségvállalás ugyanis nem önfeladás, hanem annak felismerése, hol ér véget a saját szereped, és hol kezdődik az, amit már nem kell cipelned.
A felelősség kérdésén túl még számos illúzió vagy éppen tévhit nehezítheti a válást. Te miket tapasztalsz még?
Vitézy Péter: Az egyik leggyakoribb illúzió az a várakozás, hogy a válással együtt le lehet választani a másik felet az életünkről. Gyerekes válás esetén ez különösen problematikus elképzelés. A legtöbb nem szélsőséges élethelyzetben arról van szó, hogy azt az embert szeretnénk kizárni az életünkből, akihez a gyerekünk legjobban kötődik mellettünk. Ha ezt kimondjuk, rögtön érezhető ennek az abszurditása. A valóságban a másik szülő nem tűnhet el, hiszen a gyereken keresztül mindig jelen marad. Lehet a kapcsolatot újraszervezni, lehet csökkenteni a másikkal a személyes találkozások számát, lehet strukturálni a kommunikációt, akár írásos formára áthelyezve, de az az elvárás, hogy a másik fél ne legyen része az életünknek, egyszerűen nem reális. A válás nem leválasztás, hanem egy közös történet újrarendezése, amelyben mindkét fél ugyanannak a kirakósnak marad a része.
A fenntartható válás megközelítése tehát elsősorban akkor válik hangsúlyossá, amikor gyerekek is érintettek, vagy gyerek nélkül is van létjogosultsága?
Vitézy Péter: Három olyan élethelyzet van, amikor a fenntartható válás szemlélete különösen hangsúlyossá válik. Az első és legnyilvánvalóbb a gyerekek jelenléte. A második eset, amikor a feleknek közös vállalkozásuk van, amely mindkettőjük számára fontos, értelmes és hosszú távon is tervezett tevékenység. Ilyenkor nem pusztán egy gazdasági egységről van szó, hanem egy közös ügyről, amely akkor működik jól, ha mindkét fél aktívan jelen van benne. Egy válás ebben a helyzetben nemcsak személyes, hanem komoly működési kihívást is jelent. A harmadik ilyen helyzet a nagyobb vagyonhoz kapcsolódó válás. Ezek ritkábbak, és gyakran alacsonyabb szintű empátia veszi körül őket, miközben nagyon komoly tétek forognak kockán: jelentős vagyonok, jogi struktúrák, öröklési kérdések, sokszor egy egész élet munkája. Ilyen körülmények között különösen fontos olyan megállapodásokat találni, amelyek hosszú távon is fenntarthatók. Ezeken túl is vannak olyan helyzetek, amikor a fenntartható válás szemlélete releváns lehet. Például akkor, ha a feleket erős közösségi kapcsolatok, baráti körök vagy családi hálók kötik össze, és fontos számukra ezeknek az értékeknek a megőrzése.
Nézzük meg közelebbről magát a fogalmat is: neked mit jelent pontosan a „fenntartható válás”?
Vitézy Péter: A „fenntartható” alatt azt értem, hogy a válás utáni élethelyzet hosszú távon komfortosan működtethető. Olyan megállapodásról van szó, amelyre évekkel később visszanézve nem azt mondjuk, hogy tökéletes, hanem azt, hogy ez így rendben van. Együtt lehet vele élni. A komfortosság itt nem kényelmet jelent, hanem azt, hogy nincsenek benne folyamatos, életminőséget romboló stresszorok. Nem az történik, hogy az ember hajnalban a plafont nézi, és azon gondolkodik, mit kellene gyökeresen megváltoztatnia ahhoz, hogy az élete elviselhető legyen. Egy fenntartható válás után ezek az állandó feszültségek nem jellemzőek.
Sok esetben ráadásul az történik, hogy a volt felek, különösen gyerekes helyzetekben, erősebb szövetségessé válnak egymás számára, mint amilyenek egy rosszul működő, feszültségekkel teli házasságban voltak. Anyagi kérdésekben, jelenlétben, együttműködésben kiszámíthatóbbá válhat a kapcsolat, és kialakulhat egy olyan működés, ahol mindenki a saját szerepében jól érzi magát, és közösen tudnak büszkék lenni a gyerekekre. A fenntarthatóság számomra azt is jelenti, hogy mindenki a saját élethelyzetéből a legtöbbet hozza ki. Nem véletlenül nem tökéletes válásról beszélek, mert sok helyzetben ez egyszerűen nem lehetséges. Kényszerű kompromisszumok születnek költözések, anyagi korlátok, élethelyzet-váltások miatt, és ezek nem mindig ideálisak. A kérdés ilyenkor az, hogy a kialakított megoldás hosszú távon élhető-e.
Kinek szól a könyv? Azoknak, akik még csak fontolgatják, vagy inkább azoknak, akik már eldöntötték, vagy éppen már túl vannak egy váláson?
Vitézy Péter: Kezdjük hátulról: a könyv szólhat azoknak is, akik már elváltak, és úgy érzik, hogy ez nem fenntartható, és nincsenek hosszú távon komfortosan működő helyzetben. Ilyenkor felmerül egy újragondolási vagy újrarendezési igény, és ebben a könyv egyértelműen releváns. Egy másik csoport azok, akik már biztosak abban, hogy elválnak. A könyv ugyanis semmiféle támpontot nem ad arra, hogy mikor kell elválni. Ez egy annyira összetett kérdés, és én nem érzek felhatalmazást arra, hogy ebbe a kérdésben nyilatkozzak, a társadalom így is elég elvárást tesz az emberekre ezzel kapcsolatban. A könyv ott lép be, amikor valaki kimondja, hogy „oké, elválok”. Nem passzív-agresszív módon, hanem amikor valaki tényleg eldöntötte, hogy elválik. Természetesen előfordulhatnak olyan körülményváltozások, amikor a folyamat visszafordul, de a könyv jogosultsága ott kezdődik, amikor valaki ezt a döntést már ki tudja mondani, és biztos benne, hogy el akar válni. Amíg valaki nem hozta meg a döntést, sokkal inkább az foglalkoztatja, hogy a házasságát tudja fenntartható módon működtetni. A könyv akkor lép be, amikor már a válás foglalkoztatja, nem a házasság, és amikor a „hogyan tovább” kerül a középpontba.
Vitézy Péter a Fenntartható válás című könyv bemutatóján | Fotó: Hornyák Adrienn
Miután megszületik a döntés, hogy akkor váljunk el, és tegyük fel, mindkét fél jó szándékkal közelít a helyzethez, hol csúszhat el mégis a folyamat?
Vitézy Péter: Még a legjobb szándékkal induló válások is könnyen elcsúszhatnak. A helyzet gyakran kifejezetten jól indul: jó emberek jó szándékkal ülnek le, felismerik, hogy az útjuk most külön van, és tényleg arra törekednek, hogy mindkettőjüknek vállalható megoldást találjanak. Ez az attitűd akár működhetne is. A törés gyakran akkor jön, amikor belép a képbe egy nagyon agresszív ügyvéd, és megjelenik az úgynevezett ügyvédi túlképviselet. Olyan helyzetek kezdenek el túltolódni, amelyek addig rendben voltak. Ami korábban rugalmas megállapodásnak tűnt, hirtelen feszültségforrássá válik. Az ügyvéd új fenyegetést jelent, a korábban nyitott fél elkezd feszülni, szorongani, és az alapvető célkitűzés is elcsúszik. Innen gyorsan eszkalálódik minden. A másik fél is ügyvédhez fordul, és két túlképviseletben lévő jogász feszül egymásnak, a válás „szörnyű háborúvá” alakul. Gyerekek érzelmi biztonsága, vagyonok mennek rá, lakások, házak vesznek el a folyamatban és a végén senki nem jár jól. Egy olyan durva spirál ez, ami nem érzelmi túlfűtöttségből, hanem sokszor pusztán jó szándékból, egy „bulldog” felbérléséből indul el, és túl gyakran végződik pusztító módon.
Sokan az anyagi oldal miatt kénytelenek ügyvédhez fordulni, a közös hitelek, a hosszú távú pénzügyi konstrukciók eléggé megnehezítik a helyzetet. A könyv abban is segít, hogy ezeket hogyan érdemes rendezni?
Vitézy Péter: Igen. A könyv alapvetően arról szól, hogyan lehet a válás során felmerülő nagyon különböző típusú kérdéseket – vagyoni, életviteli, logisztikai ügyeket – együtt kezelni. Ezek első ránézésre sokszor technikai döntéseknek tűnnek, például hogy ki megy délután a gyerekért az óvodába, de valójában komoly érzelmi és anyagi következményeik vannak. Ezek az életviteli kérdések nem feltétlenül a gyerekhez fűződő érzelmi viszonyról szólnak, hanem arról, hogyan szerveződik a mindennapi működés. Ugyanakkor közvetlen hatással vannak a karrierre, a munkahelyi jelenlétre, egy vállalkozás működésére, és hosszabb távon akár a családi költségvetésre is. Egy-egy ilyen döntés karrierutakat terelhet más irányba, vagy havi szinten tízezres, akár százezres különbségeket is okozhat.
A probléma gyakran az, hogy ezeknél a döntéseknél az emberek nincsenek igazán tisztában a saját hosszú távú céljaikkal. Sokszor inkább azt érzik és fogalmazzák meg, hogy mit vár el tőlük a környezetük, de azt nehezen tudják verbalizálni, hogy ők maguk mit szeretnének kezdeni az életükkel. Ha például azt kérdezzük, hogyan képzelik el az életüket öt év múlva, nehezen adnak értelmezhető választ. A fájdalmaikat és a problémáikat pontosan érzik, és feltételezik, hogy azok csillapítására mi lehet a megoldás, de a saját céljaikat – kiteljesedés, karrier, esetleges új családi működés – ritkán tudják a válás során tudatosan beágyazni a jövőbe. Pedig a váláskor eldőlő döntések hosszú távra meghatároznak nagyon sok paramétert. Ehhez viszont mentális energiát kellene mozgósítani, amit ebben a helyzetben sokan nem tudnak vagy nem mernek megtenni, pedig ez kulcskérdés.
Gyakori helyzet az is, hogy az egyik fél tudatosan törekszik egy együttműködő, fenntartható megoldásra, míg a másik fél erre egyáltalán nem nyitott. Ilyenkor hol vannak az egyéni mozgástér határai? Mit lehet, és mit nem lehet egyedül megtenni?
Vitézy Péter: Amikor az egyik fél tudatosan egy együttműködő, fenntartható megoldás felé megy, a másik viszont erre egyáltalán nem nyitott, ott nagyon pontosan kirajzolódnak az egyéni mozgástér határai. Van, amit egyedül is meg lehet tenni, és van, amit nem. Egy tárgyalási helyzetben előfordulhat, hogy ha megadod a megfelelő ajánlatot, a másik elfogadja, még akkor is, ha nem örül neki. És ilyenkor nem is az a kérdés, mennyire boldog az adott pillanatban. A fenntartható válás logikája itt lép be igazán. Ha tudod, mit szeretnél, képes vagy érzelmi intelligenciával kezelni a másik érzelmi állapotát, és közben meg tudod erősíteni a saját lelkiállapotodat, idegrendszeredet, akkor sokkal stabilabb helyzetből tárgyalsz.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy olyan ügyvédet választasz, aki ért ehhez a helyzethez. Nem pusztán adminisztratív szereplő, de nem is „bulldog”, hanem olyan szakember, akivel lehet együttműködni és menet közben változtatni. Ha mindehhez a mentális és fizikai energiádat is felépítetted, akkor jóval nagyobb eséllyel születnek olyan megállapodások, amelyek a te életcéljaidhoz, szülői képedhez, karrieredhez hosszú távon, komfortosan illeszkednek. Persze van az a pont, amikor a másik fél nem partner, és akkor nem lesz olyan megoldás, ahol mindenki „happy”. Ezt el kell engedni. De ettől még lehet olyan megállapodást kötni, ami működteti az ügyet, és a te életed szempontjából fenntartható. Ilyenkor már nem reagálsz arra, hogy a másik tesz-e egy megjegyzést, amikor elfogadja vagy nem fogadja el az ajánlatot, egyszerűen nem ez a fókusz. Ehhez viszont komoly felkészülés kell. A válás ebben az értelemben olyan, mint az autóvezetés nagy sebességnél vagy egy maraton lefutása: bonyolult és veszélyes, ha valaki felkészületlenül vág bele. Nem elég azt gondolni, hogy majd megoldják a szakemberek. Az ügyvéd és a mediátor nem a te életedet irányítja, ők akkor tudnak támogatni, ha te tudod, mit szeretnél, és felkészült vagy arra, hogy végigmenj ezen az úton. A felkészülésen nagyon sok múlik, és ez az eredményeken is pontosan tükröződni fog.
Fotó: Vitézy Péter
Ahogy a borítóján is szerepel, a könyved műfaját tekintve kézikönyv. Olvasóként mire számíthatunk: inkább gyakorlati útmutatóra, konkrét eszközökre, vagy egyfajta mentális-érzelmi felkészítésre? Hogyan egészíti ki egymást ez a két szint?
Vitézy Péter: A könyv egy felkészítő kézikönyv, nem konkrét „hogyan csináld a válást” útmutató. Arra ad alapot, hogy valaki úgy tudjon felkészülni a válásra, hogy a végeredmény hosszú távon komfortosan működő élethelyzet legyen. Ez magában foglalja az életstratégia tisztázását, a személyes célok áttekintését, az érzelmi intelligencia fejlesztését, a tárgyalási készségek elsajátítását, valamint a fizikai és mentális felkészülést arra, hogy a folyamatot végig lehessen vinni. Nem helyettesít ügyvédet vagy pszichológust, viszont felkészít arra, hogy valaki teljes értékű „csapatkapitány” legyen a saját életében. Gyakori probléma ugyanis, hogy a válásban érintett ember a kispadon érzi magát a saját meccsén, a könyv pedig abban segít, hogy képes legyen irányítani, dönteni és együttműködni a körülötte lévő szakértőkkel, ahelyett, hogy kívülről nézné végig a saját életének teljes átalakulását. Indítottunk egy podcastot is a témában, mely a könyv gyakorlati oldalát egészíti ki: jogászok, gyerekpszichológusok, mediátorok tapasztalatait hozza be, bemutatva a tipikus hibákat és a konkrét megoldási lehetőségeket. Így a kettő együtt ad teljes képet arról, hogyan lehet a rendszert körülötted a legjobban kialakítani, és fenntartható életet építeni a válás után.
Hogyan látod, merre fejlődhet tovább a fenntartható válás szemlélet, milyen jövőbeli terveid vannak?
Vitézy Péter: Folyamatban van egy új kezdeményezés is, amely szorosan illeszkedik a könyv és a podcast szemléletéhez: elindul egy fenntartható válást támogató központ. A fókusz egyértelműen a felkészítésen van, csoportos és egyéni formában is. Nem tanfolyamról van szó, hanem egy felkészítő folyamatról, amely végigviszi azokat a témákat, amelyek a könyvben is megjelennek, és amelyet ugyanaz a szemlélet hat át, mint a podcastet. A központban pszichológusok, ügyvédek és mediátorok dolgoznak együtt, kifejezetten azon, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek ahhoz, amit a fenntartható válás jelent. Minden aspektus része a folyamatnak, de mindent a felkészítés oldaláról közelítenek meg. A cél az, hogy aki ide érkezik, ne nulláról kezdjen, hanem már egy háttértudással lépjen be a válás folyamatába.
Nemcsak tanácsadásról van szó: a szakemberek igénybe is vehetők, sőt, a központ maga is olyan szakembereket hív be előadásokra és felkészítő konzultációkra, akiknek erős szakmai tapasztalatuk, akadémiai hátterük és aktív praxisuk van. Ha ők nem elérhetők, olyan kollégákat ajánlanak, akik ugyanebben a szemléletben dolgoznak. Az alapvető koncepció az, hogy minden érintett – ügyvéd, pszichológus, mediátor – pontosan értse, min megy keresztül az a kliens, aki hozzájuk fordul. Ez a közös nyelv és közös háttértudás az, ami valódi különbséget hozhat. A hamarosan induló központ fontos célja, hogy az innen kikerülő emberek egy magasabb szintű felkészültséggel érkeznek meg a szakemberekhez, és ez önmagában is más minőséget adjon a teljes válási folyamatnak.
