Mióta az Ízek, imák, szerelmek című filmben az összetört szívű Julia Roberts lebukfencezett a biciklijéről, és egy balinéz rizsterasz közepén talált rá újra a mindent elsöprő szerelem, az apró indonéz sziget mindenki fejében úgy él, mint egy darabka paradicsom, ahol a helyieknek nem sok foguk van, de annál nagyobb a szívük, és ahol mindent körülvesz a varázslatos természet.
Hogy valóban ilyen romantikus-e az élet az Indiai-óceán közepén, arról Szendi Réka és Gál Gergő, a Barefoot Diaries alapítói meséltek nekünk, akik a rohanó nyugati világot hátrahagyva Balira költöztek, és az irodai robotot szörfdeszkára és jógamatracra cserélték, hogy új életet kezdjenek az istenek szigetén.
Évi 20 nap szabadságért hajtani
Réka 2015-ben járt először Balin nyaralni, és azonnal szerelembe esett. „Nem nyugodtam addig, amíg meg nem találtam a módját, hogy vissza tudjak jönni, így bukkantam rá egy ösztöndíjra, amivel egy évig balinéz táncokat és a nyelvet tanulhattam az egyik helyi egyetemen.
Fotó: Barefoot Diaries
Az ösztöndíj után újabb másfél évet töltöttem Magyarországon, visszatértem a »régi« életembe, de minden egyes nap Baliról álmodoztam. A fő motivációt az adta a költözéshez, hogy az otthoni, multi környezetben töltött éveim másról sem szóltak, mint hogy az utazásaimra spóroltam, és sakkoztam az évi 20 szabadnapommal. Hosszú távon ennek nem láttam értelmét, mert az utazás iránti szerelmem egyre csak erősödött, minél több helyen jártam. Na és persze imádok szörfözni, erre pedig Balinál jobb helyet nem is találhattam volna.”
„Én is pont így éreztem, ezért nem volt nehéz meghozni a döntést – veszi át a szót Réka párja, Gergő. – Lehúztam tíz évet az irodában, és besokalltam, hogy minden napból kilenc óra megy el a robottal, hogy aztán a maradék szabad egy-két órába megpróbáljam besűríteni mindazt, amit én szeretnék csinálni, nem pedig más vár el tőlem. Na meg mindig is szerettem volna az örök nyárban élni. Arról nem is beszélve, hogy itt viszonylag olcsó az élet, miközben az életszínvonal nem sokkal alacsonyabb, mint otthon.”
Fotó: Barefoot Diaries
Ha az élet mellett belefér egy kis munka is, akkor lehet róla szó
Hogy milyen a balinéz élet? Egy szóval: lassú. „Brutális a különbség a nyugathoz képest. Ezt főleg akkor vesszük észre, ha jön hozzánk valaki látogatóba, és folyamatosan pörög, mi pedig követni sem tudjuk. Persze otthon valószínűleg mi is így pörögtünk. Az itteni életfilozófia viszont teljesen más,
mindenre azt mondják, hogy »besok«, azaz „holnap”. Vagyis majd akkor fogják megcsinálni. Itt aztán semmin sem feszülnek az emberek.
Mindez persze észbontó lustasággal is párosul. Minden alkalmat megragadnak, hogy felvonuljanak és ünnepeljenek. Ha szertartás van, megáll az élet, annál semmi sem fontosabb.
Fotó: Barefoot Diaries
Itt az emberek nyugodtak, ráérősek és hihetetlenül kedvesek. Mindig mosolygósak, vendégszeretőek és segítőkészek. Egyszer a robogónk defektet kapott egy isten háta mögötti kis porfészekben. Jött egy bácsi, aki nem beszélt angolul, de végül odacsődítette az egész falut. Ráültetett a motorjára, ő meg elvezette a sérült robogót, így mentünk a következő faluba, ahol kerítettek nekünk egy szerelőt. Cserébe persze semmit nem volt hajlandó elfogadni” – emlékszik vissza Réka és Gergő.
Európai fejjel felfoghatatlan, milyen egyszerű életet élnek a helyiek. „Olyan kevés pénzből jönnek ki, hogy nem is értjük. Sokszor a kis kifőzdéjük hátuljában, egy függönnyel elkerített matracon laknak, és nevelik a gyerekeiket. Robogója nagyjából mindenkinek van, anélkül lehetetlen bármit is csinálni, de abból is elég egy az egész családnak. Felülnek rá öten, plusz a kutya meg egy kakas is, és még a fél lakásukat is rápakolják. Simán vezetnek így, elképesztő, miket látni, néha nem hiszünk a szemünknek. Ha valakinek autója van, az már nagy szó.
Mégis valahogy sokkal boldogabbnak tűnnek, mint az európai ember. Egyáltalán nem a pénz és az anyagi javak a legfontosabbak számukra.
Nyugaton minden a munka körül forog, az a szent, ahhoz igazítják az emberek az életüket. Itt pont fordítva van, ha az élet mellett belefér egy kis munka is, akkor lehet róla szó. Sok hely akkor van nyitva, amikor épp ráérnek. Ha beteg a gyerek, akkor három napig nem is hallani a beosztottról, és ezt senki sem kéri rajtuk számon. Senkiről nem feltételeznek rosszat. Ha nem tudsz fizetni az üdítődért, legyintenek, hogy majd holnap behozod. Egészen más az értékrendjük. A fő tanulság az, hogy érdemes lelassítani kicsit, venni egy nagy levegőt, és meglátni, mi is fontos igazán az életben.”
Fotó: Barefoot Diaries
A sziget sötét oldala: szeméthegyek és közlekedési káosz
„Amit viszont nekik kellene megtanulniuk tőlünk, az a közlekedési szabályok betartása – mondja Gergő nevetve. – Otthon ez úgy működik, hogy van egy mindenre kiterjedő szabályrendszer, és mindenki abból indul ki, hogy a többiek ezt betartják. Itt viszont nincsenek autósiskolák, a jogsit csak úgy ki lehet váltani. Egyáltalán nincsenek szabályok, és mindenki úgy áll a dologhoz, hogy bármikor bármi megtörténhet, szóval a legkreatívabb képzelőerővel sem lehet felkészülni arra, ami itt vár az emberre az utakon.”
Gergő és Réka ehhez a mai napig nem tudott hozzászokni, de ami még ennél is elkeserítőbb, az a szemét. Ahol megszűnik hasznosnak lenni valami, az ott ki is esik az emberek kezéből, rendszeresen látni, ahogy autókból egyszerűen kihajítanak flakonokat és más szemetet. „Múltkor a motoros fickó eljött, hogy kicserélje az olajat a robogókban, amiket tőle bérelünk. Ott, az udvar közepén leengedte a fáradt olajat, rugdosott rá egy kis port, majd miután betöltötte az újat, a flakont bedobta az erdőbe. Köpni-nyelni nem tudtunk, és mentünk kihalászni a flakont a fák közül.”
Fotó: Barefoot Diaries
A nyelv egyszerű, a tánc viszont fájdalmas
Réka és Gergő egy kicsit beszélnek indonézül. Nem túl bonyolult nyelv, a többes szám például az, hogy kétszer mondják ugyanazt a szót. „A legtöbben beszélnek pár szót angolul, szóval nem okvetlen szükséges az indonéztudás, de jól esik nekik, ha az ő nyelvükön próbálunk kommunikálni. És vannak helyzetek, amikor előnyt jelent, például ha a piacon alkudozol, vagy a rendőrrel próbálsz egyezkedni” – adják a helyi tippeket Rékáék.
A helyi vallás a balinéz hindu, ami akarva-akaratlanul is az ember életének részévé válik, ugyanis a helyiek minden reggel áldozatokat raknak ki az isteneknek szárított banánlevél-kosárkában. Van benne gyümölcs, kávé, cukorka, füstölő, sőt akár még cigaretta is, sosem lehet tudni az ilyesmit. Ezeket az áldozatokat többek között a kereszteződések közepére is kihelyezik, és persze óriási tiszteletlenség motorral áthajtani rajtuk. „Minden napunk egy szlalomverseny. A múltkor pedig épp sétáltunk lefelé az egyik kedvenc szörfszpotunkra, Padang Padangra a sziklába vájt lépcsőn, mikor megindult szembe 200 balinéz kirittyentve, ünneplőben, akik egészen addig épp a parton imádkoztak. A rengeteg áldozati kosarat persze elsodorta a víz, így szörfözés közben narancsok és cukorkák gurultak a deszkánkon, és alig láttunk a füsttől” – meséli Réka.
Fotó: Barefoot Diaries
A vallás mellett a kultúra is nagyon gazdag. Amíg a helyi egyetemen tanult, Rékának volt szerencséje megismerni többféle balinéz táncot, tanult fafaragást, batikolást, és még a gamelanon, a balinéz ütős hangszeren is megtanult játszani.
„Otthon 15 éven keresztül versenytáncoltam, így azt gondoltam, hogy a balinéz tánc megy majd a legkönnyebben, aztán itt jött a nagy meglepetés, hogy mégse. Elképesztő nehéz: bár kívülről könnyednek tűnik, olyan izmokat igényel, amiknek a létezéséről sosem tudtam. A kezedet és a lábadat teljesen természetellenes pózban kell tartani, ami nagyon fájdalmas tud lenni. És persze az elején nagyon sok a bénázás, amin a helyiek jól mulatnak. A képeket visszanézve ma már én is magamon” – mondja Réka. Na és igen, ehhez párosul a fura szemforgatás, amit a balinézek félelmetes módon tudnak csinálni: tény, hogy nekik sokkal nagyobb és kerekebb a szemük.
Fotó: Barefoot Diaries
Minden táncnak megvan a saját története, és az is meghatározott, hogy melyik alkalomra melyiket kell előadni. „Volt szerencsém párszor templomokban táncolni ezeken a ceremóniákon, ami elképesztő élmény volt. A szertartást félnapos készülődés előzi meg, amikor kisminkelnek és felöltöztetnek – utóbbi legalább egy órába telik, mivel a ruha rengeteg rétegből áll, és van egy speciális módszer, hogy hogyan kell felvenni. Szerintem gyönyörűek ezek a ruhák, de azért kényelmesnek nem mondanám őket, olyan szűkek, hogy se levegőt nem nagyon lehet kapni bennük, se járni, és még a fejedre is tesznek egy hatalmas díszt vagy virágkoszorút, amibe – ha még mindez nem lenne elég – a templomba lépve egy égő füstölőt tűznek.”
Az ételre ugyanakkor egyáltalán nem lehet panasz. „Pár száz forintért összeválogathatsz magadnak mindenfélét a tányérodra egy warungban, így hívják a helyi kifőzdéket. Van egy nagy kedvencünk, ami nappal egy szutykos motorszerelő műhely, naplemente után viszont lehúzzák a rolót, és kitolnak egy kis kocsit, amin fáradt olajon csirkét sütnek. Kapsz mellé rizst, salátát, tempét – ez egy szójababból készült étel különböző fűszerekkel –, illetve valami brutál csípős szószt. Szerintem mi vagyunk egyedül külföldi vendégek. Van még egy nagyon fura helyi desszert, a sült kenyér, azaz a roti bakar. Útszéli kiskocsikban árulják: fognak egy vekni toastkenyeret, bemetszik három helyen, majd telerakják csokival, mogyoróval, banánnal meg amivel kéred, aztán az egészet leöntik cukros sűrített tejjel, és fémlapon megpirítják. Minden falat legalább ezer kalória, de isteni finom.”
Bali egy életre szóló élmény
Réka és Gergő szerencsés, mert mindketten tudnak online dolgozni, helytől és időtől függetlenül. A munkát, ha tehetik, a szörf köré szervezik, hiszen emiatt költöztek Balira: általában a vízen indítják a napot. „Ezután felkapjuk a laptopunkat, és letelepszünk a szabadban, a pálmafák és a gyönyörű zöld növények között, vagy akár a medence szélén, és kókuszvizet iszogatva szörf- és jógatáborokat szervezünk, ahol a kalandvágyók számára megmutatjuk a titkos partszakaszokat, a legérdekesebb programokat, na meg a legfinomabb ételeket.”
Fotó: Barefoot Diaries
Ez azért sokkal inspirálóbb környezet, mint az iroda neonfényei. Gergő esténként néha egy szörfboltban gitározik és énekel, Réka pedig lelkesen hallgatja, így telnek a mindennapjaik.
„Van a közelünkben egy óceánra néző jógashala, amit átjár a tengeri szellő, és beragyog a naplemente, oda rendszeresen eljárunk jógázni a nap végén. Garantáltan nincsenek démonok!” – nyugtatnak meg mindenkit.
Fotó: Barefoot Diaries
A legjobb tanács, amit Rékáék adni tudnak az idelátogatóknak, hogy minél messzebbről kerüljék el a luxushoteleket, hiszen ha az ember egy buborékba zárkózik, éppen a lényegről marad le: a sziget varázsáról. El kell engedni minden elvárást, és be kell ereszteni azt, ami körülvesz. „Itt minden szobában legalább három gekkó kiabál, a warungokban pedig sokszor kézzel eszünk, de ez így szép, így lehet igazán megélni Balit” – tanácsolja Réka és Gergő.
