nlc.hu
A tudatos harmónia útja
10 idézet a szeretetről

10 idézet a szeretetről a világ nagy spirituális vezetőitől (x)

Mit jelent számunkra a szeretet? Spirituális vezetők segítenek, hogy megértsük a szeretet mibenlétét.

A spirituális tanítók tanácsokat adnak, megfigyelik az embert, értik a világ működését, és jóval túl tudnak látni a mindennapi apró történéseken. Olyan rálátásuk van az életre, amivel képesek felülkerekedni a hétköznapi életen, ezért is érdemes meghallani a szavaikat és befogadni a szívünkbe a szeretetről a tanácsaikat. Az igazi tanítók nem erőltetik ránk az eszméiket, nem várják el, hogy kérdések nélkül fogadjuk el, amit állítanak, ám az üzeneteikből ráébredhetünk, hogy a válasz, az igazi szeretet bennünk van. Meg kell nyitnunk a lelkünket, hogy önmagunkat tudjuk szeretni, ezáltal képessé váljunk befogadni mások szeretetét is.

Idézetek a szeretetről

Fotó: EcoFamily

A szeretet annak a képessége, hogy megengedem azoknak, akik fontosak számomra, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni szeretnének, függetlenül attól, hogy az engem boldoggá tesz vagy sem.” (Dr. Wayne Dyer)

„A szeretet sosem megy sehová belőlünk, csak elveszítjük a vele való kapcsolatot.” (Byron Katie)

„A külső forma csak átmeneti visszatükröződése annak, aki te belül vagy, ami a lényeged. Ezért nem hagyhat el soha a szeretet és a szépség, míg a külső formák idővel mind elhagynak.” (Eckhart Tolle)

„Minden jó emberi kapcsolat a kölcsönösen kinyilvánított együttérzésen és szereteten alapszik. Erre épül a boldogság.“(Dalai láma)

„Bármit is akarsz az életben, azért akarod, mert szereted. Gondolkozz ezen egy pillanatig. Nem akarsz olyan dolgokat, amiket nem szeretsz, ugye? Minden ember csak azt akarja, amit szeret.” (Rhonda Byrne)

„A szeretet sok titka kívül marad az emberek figyelmén. Ahhoz, hogy szeretetet kapj, először adnod kell. A másik ember feltétel nélküli szeretetéhez te sem állíthatsz feltételeket az ő számára. Először meg kell tanulnod magadat szeretni, csak azután tudsz másokat szeretni. Többnyire mindez magától értetődőnek tűnik! Miért nem eszerint élünk?!” (Deepak Chopra)

„A harmónia a Szeretet másik neve – mert ez az egyetlen olyan létállapot, ahol a másikkal zavartalanul összerezgek: mindketten úgy vagyunk együtt, hogy ugyanakkor önmagunk is vagyunk.” (Müller Péter)

„Ha a jelen pillanat tudatosságából cselekszel, bármit is teszel – akár a legegyszerűbb dolgokat is -, tettedet a minőség, a gondoskodás és a szeretet érzése itatja át.” (Eckhart Tolle)

„Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.” (Teréz anya)

Docre Childre – Howard Martin – Rollin McCraty PhD – Deborah Rozman PhD: A szív intelligenciája

Ha a szívről eddig az a kép élt bennünk, hogy „csak” a vért pumpálja a testünkben, akkor mindenképpen érdemes elolvasni a HearthMath Intézet kutatóinak könyvét, melyben a szerzők lerántják a leplet a szív, az agy és az érzelmek valódi kapcsolatáról, megismertetnek a szívkoherencia fogalmával, és az olvasó elsajátíthat olyan technikákat, amellyel csökkenthetik a stresszt az életükben és elérhetik a mindenki által annyira vágyott pozitív érzelmi állapotot.

 

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top