nlc.hu
Dekor

Gyökeres karácsonyfa gondozása

Így tartsd életben a gyökeres karácsonyfát

Kacérkodsz a gondolattal, hogy idén gyökeres fenyő legyen a karácsonyfa? Elmondjuk, mi kell ahhoz, hogy a fenyő megélje a tavaszt is.

Kétségkívül szép és becsülendő elképzelés vágott fenyőfa helyett földlabdásat vásárolni karácsonyra, mely aztán az ünnepeket követően a balkonon vagy a teraszon folytathatja tovább az életét. Sajnos azonban a gyökeres karácsonyfák jelentős része a vízkeresztet sem éli meg, nemhogy a tavaszt. Épp ezért most összefoglaljuk, hogyan kell életben tartani ezeket a fákat.

A lényeg a fokozatosság

A fenyőfa megvásárlását ne hagyd az utolsó pillanatra, ugyanis a túlélésének egyik kulcsa az, hogy fokozatosan kell a lakás melegéhez szoktatni, ez pedig legalább 2 hetes folyamat. Ha a fa földlabdás vagy láthatólag szűk tárolóedényben van, ahogy hazavitted, ültesd is el egy akkora cserépbe vagy dézsába, melyben a gyökérzete kényelmesen elfér, maga a fa pedig stabilan megáll! 

Ezután kezdődhet a már említett szoktatás. A fenyőt az első néhány napban még hagyd kint a szabadban, de valamilyen védettebb helyen, például a teraszon! Heti két alkalommal öntözd!

Az ünnep előtt nagyjából egy héttel a fát tedd egy olyan helyiségbe – például a garázsba –, ahol még mindig hűvös van, de már kevésbé, mint odakinn.  Ha van rá lehetőséged – vagyis olyan helyiség, ami a garázsnál már melegebb, de a szobánál még hidegebb – akkor 3 nappal később vidd be oda a fenyőt! A fűtött helyiségbe, ahol az ünnepek alatt áll majd, lehetőleg csak december 24-én kerüljön, de akkor se a fűtőtest közelébe!

Karácsonyfa

Karácsonyfa (Fotó: Getty Images)

Csak kíméletesen!

A díszítés során bánj vele kíméletesen, ne terheld túl, ne tekergesd vagy törd le az ágait és semmi esetre se fújd le műhóval! Ameddig bent van a szobában, a földjét folyamatosan tartsd nedvesen! Az ágainak is jót tesz a párásítás, ezzel azonban légy óvatos, ha a fán fényfüzér is van. Utóbbiból ebben az esetben az elemes változat a biztonságosabb választás.

A gyökeres fenyő nem az a karácsonyfa, mely az ünnep elmúltával még hosszan díszeleghet a szobában, tehát ha azok közé tartozol, akik előszeretettel hagyják meg a karácsonyfát februárig vagy még tovább, az élő fenyő sajnos nem neked való. A számára ugyanis az a legjobb, ha minél előbb, akár még az év utolsó napjaiban leszeded, így van a legtöbb esélye az életben maradásra. Ezt követően aztán a fát ugyanolyan fokozatosan kell visszaszoktatni a hideghez, ahogy előzőleg a meleghez. Vagyis gyakorlatilag fordított sorrendben, néhány napra tedd át azokba a helyiségekbe, ahol az ünnep előtt is tartottad, végül pedig kerüljön ki a szabadba, szélvédett helyre! Innentől kezdve visszaállhatsz a heti két öntözésre.

Amennyiben és ameddig a mérete engedi, akár cserépben is elél a továbbiakban, vagyis lehet belőle balkonnövény, de ha van kerted, márciusban vagy áprilisban ki is ültetheted. 

Még több ünnepi tipp

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top