nlc.hu
Tuti Tippek

Gyerekek és az ajándékozás

Így tanítsd meg a gyerekedet ajándékozni!

Talán nem is gondolnád, hogy milyen fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak ajándékozni. Mutatjuk, miért olyan lényeges ez és mire érdemes figyelni.

Bár a karácsony lényegét nem az ajándékok képezik, mégis kiemelten fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeinket ajándékozni. Talán nem is sejtjük, mennyi minden múlik ezen.

Alapvető fontosságú, hogy tudjunk adni és kapni is, ennek a képességnek a megléte vagy a hiánya bizony minden emberi kapcsolatunkban megmutatkozik, különös tekintettel a párkapcsolatokra. És bizony itt is rengeteg múlik a családi mintákon. Az adás és a kapás képességének elsajátításához pedig remek alapot adhat az ajándékozás, ezért fontos megtanítani már gyerekkorban.

Fotó: iStock

Fotó: iStock

Bár a karácsony kicsit ingoványos talaj mindehhez, mert sok helyen a Jézuska vagy az Angyalka „hozza az ajándékokat”. De ide is be lehet azért csempészni az ajándékozás témakörét. Például, hogyha a gyerek tudja, hogy a felnőttek egymásnak ajándékoznak, őt is motiválhatjuk, hogy készítsen meglepetést a szeretteinek. Vagy akár ösztönözhetjük arra is, hogy a Jézuskának ajándékozzon valamit. Mindenki maga tudja, hogy mit lehet beintegrálni a karácsonyi szokások közé, meg persze attól is függ a dolog, hogy mennyi idős a gyerkőc. Az alábbi tippek nem (csak) a karácsonyra vonatkoznak, bármilyen alkalomra jól jöhetnek.

Fogadjuk szeretettel

Kezdjük egy olyan példával, amikor a gyermek adni szeretne valamit, akár egy rajzot, amit nekünk készített az oviban, akár egy virágot, amit a kertben szedett. Mindenképpen figyeljünk oda rá, és mutassuk ki, hogy mennyire örülünk neki. Fontos, hogy érezze, hogy értékes, amit ő adni tud és örömet szerez vele. Rakjuk központi helyre, hogy lássa, büszkék vagyunk rá.

Olyan is előfordulhat, hogy valami balul sül el, például olyan virágot szed le nekünk, amit nem lett volna szabad, vagy meglepetésből össze akarja hajtogatni a ruhákat, de összegyűrődnek. Semmiképpen se ripakodjunk rá és szidjuk le, hanem köszönjük meg, hogy adni akart nekünk, és utána a korának megfelelően magyarázzuk el, hogy szükség lesz némi változtatásra, hogy „a virágnak ne fájjon”, vagy mutassuk meg, hogy tudja „még szuperebbül” összehajtani ruhákat.

Engedjük szárnyalni a kreativitást

Fontos megtanítani, hogy nem a pénzen vett ajándék a legértékesebb, sőt… És érdemes rávilágítani arra is, hogy ajándékozáskor több szempontot is meg kell vizsgálni, hibás séma, hogy „azt adom, aminek én örülnék”, inkább azt érdemes átgondolni, hogy „minek örülne a másik” és „mit tudok én adni neki, ami valóban neki való”. Mivel a gyerekek a legkreatívabbak, remek ötletei lesznek. Segíthetjük is ebben, ha igényli, ajánljuk fel például, hogy süssünk együtt házi kekszet, amit ő adhat ajándékba, és ő választhatja ki, hogy milyen formájú legyen.

Így tanítsd meg a gyerekedet ajándékozni!

Arra is lényeges kitérni, hogy nemcsak a tárgyi ajándékok számítanak, hanem például az is, ha elmond egy verset, ír egy mesét, esetleg átvállal otthon valami házimunkát, vagy reggelit készít. Lehet együtt gondolkodni azon, hogy mi minden számít ajándéknak.

Ötleteljünk együtt

Ha például egy családtag születésnapjára készülünk, érdemes bevonni a gyereket is az ötletelésbe, amikor arról beszélünk, hogy ki mit vesz, készít, intéz. Fontos, hogy érezze, hogy az ő ajándéka kiemelten fontos, és ő is nagy mértékben hozzá tud járulni az ünnepelt öröméhez, nem csak „a nagyok”.

Tanítsuk meg kapni is

Természetesen az is fontos, hogy ugyanazokat az elveket fordítva is megtanulja, tehát érdemes beszélgetni vele az ajándékkapásról is. Hogy ne csak a nagy ajándékoknak örüljön, hanem lássa a gesztust, a másik szándékát. Hogy tudjon súlyozni, hogy esetleg ne tegye szóvá, ha egy távolabbi rokontól nem pont a kedvenc csokiját kapta, vagy hogy át tudja látni, hogy a szerinte unalmas ajándékokat is szeretetből kapta és értékük van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top