nlc.hu
Tuti Tippek

A Vatikán idei karácsonyfája

Fotókon a Vatikán karácsonyfája, 3 napon át utazott Szlovéniából

Szlovénia küldhette idén a fenyőt a Szentszéknek, 10 évet várt erre a balkáni ország.

Felállították hétfőn a Szlovéniából érkezett fenyőt a római Szent Péter téren. A 28 méter magas lucfenyő 3 napon át utazott a szlovéniai Kocevjéből.  

vatikán

Fotó: MTI/AP/AP/Gregorio Borgia

vatikán

Fotó: MTI/AP/AP/Gregorio Borgia

A karácsonyfaállítás szokását II. János Pál pápa honosította meg 1982-ben. Azóta minden évben más és más országból vagy régióból küldenek fenyőfát a Vatikánnak. Szlovénia már egy évtizede minden évben felajánlott karácsonyfát a Szentszéknek, amely idén végül elfogadta a kis balkáni ország adományát.

Diákok tervezte jászol

A betlehemi jászol idén az Abruzzo olasz régióban lévő Castelliből, a kerámiaművészet egyik központjából származik. Az 54 figurát 1965 és 1975 között diákok tervezték, munkájukat a helyi pásztorhagyományok ihlették.

A feldíszített fa díszkivilágításának bekapcsolása és a betlehem megszentelése december 11-én lesz 16 óra 30 perckor.

A karácsonyfa és a betlehem január 21-ig lesz látható.

Lesz változás a karácsonyi misében

A koronavírus-járvány miatt Ferenc pápa a megszokottnál szűkebb formában tartja meg a hagyományos karácsonyi misét. Arról, hogy hívők milyen formában vehetnek részt az idei szentestén az istentiszteleten, egyelőre a vatikáni sajtóhivatal nem közölt információkat.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

Hangolódj az adventre az nlc-vel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése