nlc.hu
Tuti Tippek

Bűnözők képeivel dekorálták a rendőrök a karácsonyfát, nem kellett volna

Kiborultak az emberek a bűnözőkkel díszített karácsonyfától

A rendőrök jót akartak, de nem gondolták át a viccesnek szánt ötletet.

Alabama egyik seriffhivatalában rendhagyó karácsonyfát állítottak, amiről még ráadásul a hivatal Facebook-oldalára is feltöltöttek egy fotót, hogy így dicsekedjenek el a rendhagyó díszítéssel – írja a 24.hu

A rendőrök ugyanis azt találták ki, hogy díszek helyett az idén lefülelt bűnözők fotóival dekorálják ki a karácsonyfát, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A fotó alá több ezer negatív komment érkezett, a legtöbben megalázónak és kegyetlennek nevezték a furcsa karácsonyi ötletet. Egy polgárjogi szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy az elkövetők között többen vannak, akik mentális betegséggel küzdenek vagy kábítószerfüggők, rajtuk pedig inkább segíteni kellene, nem viccet csinálni belőlük.

Botrányt okozott a bűnözőkkel díszített karácsonyfa

A bűnözőkkel díszített karácsonyfa fotóját azóta eltávolították (Fotó: Mobile County Sheriff’s Department)

A seriffhivatal a nyomásnak engedve végül törölte a fotót, amely mellett az alábbi üzenet szerepelt: „azért dekoráltuk ki a gengszterek képeivel a karácsonyfánkat, hogy megmutassuk, mennyi mindenkit kapcsoltunk le idén. És ez nem lehetett volna lehetséges a követőink nélkül!”

További cikkeink a karácsony témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top