Baba

Babát vár az olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina

Immár két olimpiai bajnok kajakosunk néz anyai örömök elé.

Forrás: kajakkenusport.hu
Forrás: kajakkenusport.hu

Kovács Katalin után Fazekas-Zur Krisztina is bejelentette, hogy gyermeket vár, a baba jövő év júniusában születhet meg. „Nagyon boldog vagyok a terhesség érzésétől, gondolatától. Most már élvezem minden pillanatát, jól érzem magam, de az első három hónap rendkívül nehéz volt. Igaz, a rosszullétek is arra emlékeztettek, hogy édesanya leszek” – mondta el a győri Graboplast–VSE 33 éves kajakosa, aki a riói olimpián is indulni szeretne.

A boldog kismama férjével – aki egyben az edzője is –, az amerikai Rami Zurral nemsokára hazatér az Egyesült Államokba, a terveik szerint ugyanis Kaliforniában születik majd meg a pici. A baba nemét egyelőre nem tudják. „Az ultrahangos vizsgálaton az orvos azt mondta, inkább kisfiúnak látszik, úgy 60 százalék az esély rá, hogy az lesz. De tulajdonképpen mindegy is, hogy lányunk vagy fiunk születik-e, csak egészséges legyen” – tette hozzá.

 

Forrás: kisalfold.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése