nlc.hu
Baba
Már látható a bébilajhár!

Már látható a bébilajhár!

A Fővárosi Állatkertben hihetetlen bébibumm zajlik már jó ideje, lassan csupa kölyökállat randalírozik majd a kifutókon, ketrecekben, olyan gyakran születik új bébi. Most a lajhárok vannak soron.

Pár napja a pingvinkölykökről érkezett a hír, miszerint a decemberben kibújt madárkákat kiengedik a kifutóra, ezzel egy időben jelent meg a legkisebb lajhár mamájába, Banyába kapaszkodva, a látogatók számára is észrevehetően. 

A bébi február 23-án született, tehát épphogy elmúlt kéthetes, a mamája ráadásul nagyon védi, az állatkert híradása szerint a zárás előtti órákban lehet olyan szerencsénk, hogy láthatjuk őket, mert ilyenkor a legaktívabbak.

Ha nem jutunk el az állatkertig mostanában, akkor se csüggedjünk, mert szerencsére felvétel is készült, ráadásul a videóban nemcsak a cuki lajhárbébit láthatjuk, hanem az állatok gondozója is beszél arról, hogy hogyan s mint élnek ezek a – szemmel láthatóan tényleg végtelenül lassan mozduló – állatok. Például azt is megtudjuk, hogy a kicsik három-négy hónapos korukig az anyjukba kapaszkodva a szőrükön élnek, és el sem engedik, és kiderül az is, hogy lakik ott még egy kis lajhár, igaz, ő már féléves is elmúlt. Valamint szépen kér mindenkit a gondozó, hogy semmiképp ne etessük  a lajhárokat és ne is zavarjuk őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top