nlc.hu
Baba
Orvosi bravúr mentette meg az újszülött életét

Orvosi bravúr mentette meg az újszülött életét

"Kulcslyuksebészeti" eljárással mentettek meg egy nyelőcső-elzáródással született csecsemőt Budapesten. Itthon ez volt az első ilyen beavatkozás.

A műtétet a Semmelweis Egyetem egyik klinikáján végezték. MTI-hez eljuttatott közleményükben az írják, hogy a gyermek nyelőcsöve nem volt teljes: a garatból indulva vakon végződött a mellkasban, egy szakaszon hiányzott, a gyomorból felfelé, a rekeszizmon át haladó rész pedig a légcsőbe nyílt. Mivel a csecsemőt nem lehetett táplálni, azonnal be kellett avatkozni. A nyelőcső meglévő felső és alsó szakaszát három kis metszésen keresztül egyesítették az orvosok.

A közlemény idézi dr. Kálmán Attila gyermeksebészt, az életmentőkulcslyuksebészeti” eljárást végző csoport vezetőjét: “Ilyen esetekben eddig csak a mellkas megnyitásával tudták a szükséges műtétet elvégezni. Ez volt az első alkalom, hogy nagy sebhely nélkül, három vékony csövön keresztül sikerült helyreállítani a nyelőcső folytonosságát.” Kálmán elmondta, hogy a beavatkozás előnye, hogy alig marad utána heg, és hogy kisebb a fertőzésveszély, mint a hagyományos műtétnél, sőt egy sor hosszú távú ortopédiai problémát is meg lehet így előzni.
Magyarországon 3-4 ezer élve születésre jut egy nyelőcső-elzáródás, ez évente 20-30 esetet jelent.

(nyitóképünk illusztráció)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top