Orvosok vs. bábák
A Gödör klubbeli rendezvény előadói először a hazai medikalizált szemléletet kritizálták. Többen egyetértettek abban, hogy Magyarországon jelenleg is az orvosközpontú hozzáállás uralkodik, és bár ez a legkevésbé sem egyedülálló Európában, vannak olyan országok, ahol a nők jogai sokkal jobban érvényesülnek. „Északon például alapvetően a dúlák és a szülésznők kísérik az anyákat a szülésnél, és hozzájuk lehet végig fordulni a várandósság, illetve a gyermekágyi időszak alatt” – említett egy példát Csörgőné Polgár Andrea dúla, perinatális szakértő. Ám önmagában az, hogy Magyarországon jellemzően kórházban szülnek a nők, még nem zárná ki a nő- és babaközpontú ellátás lehetőségét. „Ez a szemlélet a nőknek is sokkal jobb érzésekkel jár, ami már önmagában elegendő érv lenne a szemléletváltáshoz. Ráadásul a kutatások azt mutatják, hogy a bábák által kísért szülések során feleannyi a halandóság, mint a hagyományos kórházi körülmények között levezett szüléseknél” – tette hozzá dr. Győrfy Judit jogász.
Kontroll vs. jogok
Ámon Kata újságíró saját élményét felidézve elmondta, hogy a kisfia megszületése előtt sok volt benne a félelem, többek között az indokolatlan császármetszéstől. Megdöbbentő élménynek nevezte, hogy annak ellenére, hogy tisztában volt a saját jogaival, és ismerte az intézményi erőszak fogalmát, a kórházban nehéz volt ez utóbbi ellen küzdenie.
Károlyi Natália dúla azt hangsúlyozta, hogy a magyar nők a születésüktől fogva tanulják a tekintélyelvű kultúrát. „Szinte az anyatejjel szívjuk magunkba, hogy hol van a helyünk, hogy hogyan legyünk csendben, hogyan kövessük a szabályokat. Pedig a felnőtté válás feltétele a saját értékrend és – szükség esetén – a lázadás.” Hasonló véleményen volt ezzel kapcsolatban Ámon Kata, aki szerint a tekintélyelvű szemlélet a családon belül is megtalálja az útját. „Nem rosszindulatból, hanem mert a családon belüli nők is ugyanebben szocializálódtak. Végre otthon vagyunk, de a védőnő felől is, az idősebb családtagok felől is folyamatosan érkezik a kontroll és a nyomás, hogy vajon eleget eszik-e a kisbabánk, jön-e a tejünk rendesen. Ez óriási stresszt jelent.”
A beszélgetés résztvevői (balról jobbra): Antoni Rita (moderátor, a Nőkért Egyesület elnöke), Ámon Kata, Károlyi Natália, Nótár Ilona, dr. Győrfy Judit és Csörgőné Polgár Andrea
Testi vs. lelki fájdalom
Károlyi Natália szerint a fájdalom, ezen belül a mesterséges fájdalomcsillapítás kérdésének feszegetése is hatalmas kulturális tabunak számít itthon, így kevés szó esik arról, hogy a legtöbb esetben elegendő lenne a természetes fájdalomcsillapítás. A WHO adatai szerint ugyanis a szülések 75-80 százalékában elegendő volna a bábai támogatás.
Dr. Győrfy Judit a szexuális erőszakot átélt nők helyzetét elemezve elmondta, hogy sokan már azt is nehezen élik meg, hogy a szülés alatt levetkőztetik és hanyatt fektetik őket. „Sok minden más előhívhatja az erőszakos helyzetet. Ha viszont nem kényszerítik a nőt semmire, ha tisztelettel fordulnak felé, kialakulhat az a bizalommal teli légkör, amiben el tudja mondani, hogy mi a jó neki.” A szakember szerint megfelelő körülmények között a szülés akár egyfajta gyógyító élményként is szolgálhat az áldozatok számára.
A kerekasztal-beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor dr. Győrfy Judit kutatási adatokat idézve elmondta, hogy a legtöbb nőnek az a legrosszabb élménye, amikor nem kérnek tőlük engedélyt egy beavatkozásra, illetve amikor hiányzik a személyzet emberséges bánásmódja. Ezen a ponton, bevallom, azonnal beugrott a saját, finoman szólva traumatikus tapasztalatom, amikor az egyik fővárosi szülészeten a professzor vajúdás közben elvégzett rajtam egy igen fájdalmas beavatkozást, mindenféle tájékoztatás nélkül, annak ellenére, hogy kifejezetten kértem előtte, hogy csak nézzen meg… Azt hittem, ez csak keveseknek „adatik” meg.
Elgondolkodtató volt az is, amikor Csörgőné Polgár Andrea a nők egymás iránti felelősségére figyelmeztetett. „A nőknek hatalmas felelősségük van abban, hogy hogyan osztják meg egymással a szülésélményeiket. Hogy hogyan, illetve hogyan nem hallgatják meg egymást. Hogyan tagadják meg egymást, hogyan okosabbak más, szülést átélt nőtársuknál.”
A romák helyzetével kapcsolatban Nótár Ilona kulturális antropológus két nagyobb problémát emelt ki. A kórházakban nem támogatják, hogy a romák ápolhassák saját kulturális örökségeiket (együttlét a nagycsaláddal, örömszoba, gyászszoba). Szintén megoldatlan probléma szerinte a paraszolvencia, amit a roma családok gyakorlatilag azért fizetnek, hogy ugyanolyan ellátást kapjanak, mint nem roma társaik.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vevők szerint ezek a problémák a legégetőbbek:
1. Információhiány (a vajúdó vagy szülő nővel nem beszélik meg a kórházakban, hogy milyen beavatkozást terveznek, és hogy az mivel jár rá, illetve a babájára nézve).
2. Nincs egységes szakmai protokoll, melynek alapján ugyanazok a szakmai alapelvek érvényesülnének minden megyében.
3. Még mindig a medikalizált szemlélet uralkodik, vagyis legtöbbször automatikusan az orvos az, aki levezeti a szülést, a helyett, hogy bábák, illetve dúlák kísérnék a szülő nőket.
4. Szintén domináns a patriarchális, azaz tekintélyelvű szemlélet (ami többek között az információhiányban is megnyilvánul), és ami több más problémával együtt szintén a nők kiszolgáltatottságához vezet.
5. Kisebbségek jogainak figyelmen kívül hagyása.
6. Az a megközelítés, mely szerint a szülés a „nők ügye”.
A beszélgetés utolsó részében szóba került Geréb Ágnes pere is. A résztvevők – úgy tűnt – egyetértettek abban, hogy a legutóbbi ítéletet nem egyedül az érintett ellen, hanem az otthonszülés intézménye ellen hozták. Nehezményezték azt is, hogy a közvélemény nem kapott tényeken alapuló és részletes tájékoztatást az ügy részleteiről. „Félő, hogy ezzel az ítélettel tovább kriminalizálják az otthonszülést, valamint tovább rontják az otthonszülést preferáló nők társadalmi megítélését” – hangzott el a Nőkért Egyesület rendezvényén.
