Baba

Óriási botrány: összecserélték az embriókat a lombikprogramban

Elképesztő nagyot hibázott a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinika.

Egy New York-i, ázsiai házaspár a bírósághoz fordult, miután részt vettek egy lombikprogramban, ami nem sikerült túl jól, ráadásul amire több mint 100 ezer dollárt költöttek, plusz az utazási költségek, gyógyszerek, orvosok díjai.

Történt ugyanis, hogy a leendő anyukának 5 embriót ültettek be, de az első kísérlet nem járt sikerrel. Tavaly szeptemberben azonban a pár jó hírt kapott: ikrekkel volt várandós az anyuka. A vizsgálatok szerint a magzatok kisfiúk voltak, amivel az volt a probléma, hogy az 5 embrióból négy nőnemű volt és csak egy fiú, amit be sem ültettek. A szülőket megnyugtatták, hogy a vizsgálatok tévedhetnek, de amellett, hogy az ikrek nem voltak lányok, a szülés után kiderült, hogy még ázsiaiak sem.

A DNS-vizsgálatok pedig egyértelműen kimutatták, hogy a kicsik semmilyen genetikai összefüggésben nem állnak a szülőkkel, egy másik pár gyermekei, akiknek a sejtjeit ugyancsak a megtermékenyítési klinika használta, és valahogy összekeverte.

Az elkeseredett pár nem tudja, mi történt az ő embrióikkal, az ügyben a klinika eddig nem tett nyilatkozatot, a bírósági tárgyalás pedig elkezdődött.

via

(Nyitó kép: illusztráció, Profimedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top