2019. Szeptember 02.

„A gyerekeket képtelenség egyformán szeretni – és ez így van jól!”

Sok szülő még magának sem meri bevallani, mégis gyakran megesik, hogy a „család kis kedvence” több figyelmet, nagyobb szeretetet kap a többieknél.

Bagaméri Viki

Azzal a konkrét felvetéssel, hogy egyszerűen képtelen egyformán szeretni a gyerekeit, még egy szülő sem kereste meg Tárcza-Pap Judit anyacoachot, aki Magyarországon először alkalmazta a pozitív pszichológiát, azzal a dilemmával azonban már többen is fordultak hozzá, hogy más „csomagot” tudnak útravalóul átadni a második vagy többedik gyermeküknek, mint az elsőnek.

„Egy ilyen kétséget mindenképpen úgy közelítenék meg, hogy először derítsük ki, mit ért pontosan a hozzám forduló anyuka azon, hogy egyformán vagy nem egyformán szeretni két gyereket, és hogy mennyit tud adni az egyik gyerekének (mondjuk az elsőnek), és miben tér el ettől mindaz, amit a másodiknak tud adni” – kezdi a szakember, aki szerint semmi rossz nincs abban, ha a két, általában teljesen különböző személyiségű gyerekünket másképp szeretjük.

Beszéled a szeretetnyelvét?

Judit szerint épp az a jó, ha mindegyik gyermekünknél megtaláljuk azt a módot, ahogyan őt a legjobban tudjuk szeretni:

„Mindenkinek más a szeretetnyelve, hiába árasztjuk el a gyermekeinket kedves meglepetésekkel, ha az ő szeretetnyelvük nem ez. Hiába ölelgetjük meg ugyanannyiszor őket, ha ez csak az egyiküknek esik igazán jól, a másikuk lehet, hogy inkább hallani szereti, szavakkal kifejezve, hogy mennyire szeretjük őt.

Azokat, akik ilyen dilemmával küzdenek, oda szeretném elvezetni, hogy ismerjék fel: biztos, hogy nem tudnak ugyanúgy szeretni két gyereket, de ez pontosan így van jól!

Nem gépek vagyunk. Mi, nők és anyák különösen érzékeny, intuitív lélekkel rendelkezünk, amiben érdemes megbíznunk. Érdemes építeni arra, amit súg.”

Ha veled történt

Az anyacoach kliensei között szép számmal akadnak olyanok, akiknek felnőttként épp az okoz elakadásokat, hogy gyerekként kevesebb szeretetet, elismerést kaptak, mint a testvéreik.

„Voltak olyan ügyfeleim, akik bevallották, hogy az életükben több területre is hatással van az a tény, hogy úgy érzik, más elvárásokat támasztottak velük szemben a szüleik, és más mércével mérték otthon őket, mint a testvéreiket. Mint legtöbbször, egy ilyen helyzetben is a felismerés az egyik legnehezebb feladat. Ha az megvan, utána könnyebb megtalálni a lehetséges megoldásokat.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek a megkülönböztetések nem mindig károsak, van olyan, akit például ezek tesznek jobb emberré, anyává.

Tárcza-Pap Judit

Van, aki a gyermeknevelésben kamatoztatja pozitívan ezt a tapasztalatát, más pedig azáltal válik sikeresebb emberré, hogy úgy érezte, gyermekként sosem volt annyira jó, mint a testvére. Akkor sikerült pozitívvá alakítani ezt a negatív tapasztalatot, ha az érintett elégedett azzal az emberrel, anyával, akivé mostanra vált” – foglalja össze Tárcza-Pap Judit.

Persze önámítás lenne azt gondolni, hogy a mellőzöttség, kirekesztettség minden esetben jóra fordul – ahhoz, hogy így legyen, komoly belső munkára lehet szükség.

„Először is fontos leszögezni, hogy a pszichoanalitikusok bizonyára pontosabban és mélyrehatóbban tudnának válaszolni arra, hogy milyen káros következményei lehetnek annak, ha valaki gyerekként úgy érzi, hogy kevesebb figyelmet vagy törődést kap a szüleitől.

A gyakorlati tapasztalataimra hagyatkozva azt mondhatom, hogy az ilyen emberek életük valamely szakaszában biztosan szenvednek valamilyen szintű önbizalomhiányban, hisz a saját önértékelésünket meghatározza, hogy milyen visszajelzéseket kapunk a szüleinktől.

Egy ilyen helyzetben fontosnak tartom annak kiderítését, hogy ez a »szükségesnél kevesebb szeretet« miben nyilvánult meg pontosan, hiszen lehet, hogy sok mindent megkaptunk (akár többet is, mint mások), csak mi más szeretetnyelvre voltunk kiéhezve. Egy ilyen őszinte beszélgetés meglehetősen sok gátat fel tud oldani, és nemcsak a jelenünkre, de a múltunk megítélésére is hatással lehet” – mondja az anyacoach.

Fiút kap a lányos anya

Lőveiné Csavajda Enikő pontosan tudja, miről beszél Judit:

Három húgom van, így folyton azt hallgattam, legyél te az okosabb, te vagy a nagyobb; bármi történt, mindig én voltam a hibás mint nagyobb tesó. A család fekete báránya vagyok a mai napig.

Enikő két kislány büszke anyukája, és már várandós a harmadik gyermekével, egy kisfiúval. A gyerekként átélt kellemetlenségek miatt megfogadta, hogy amikor anyuka lesz, sosem tesz majd különbséget a gyerekei között. Ettől függetlenül egy szomorú esemény kapcsán benne is felmerült a kétely, hogy lehet-e egyformán szeretni két gyereket.

Fanni, férje, Sanyi és két gyermekük: Enikő és a kis Emma (Fotó: magánarchívum)

„A legelső babánkat elveszítettük. Akkor úgy gondoltam, hogy soha többé nem tudnék úgy szeretni egy másik gyermeket, mint ahogy őt vártuk. Aztán rá fél évre megfogant Fanni, akivel nem az elveszített babánkat akartuk pótolni, hanem arra vágytunk, hogy végre a kezünkbe vehessük, és mindennél jobban szeressük.

A kishúga, Emma születése előtt is marcangolni kezdett a kétely. Fannival sok időt töltöttünk együtt, mindent közösen csináltunk, mivel a férjem sokat dolgozott.

Féltem, hogy többé nem fogok tudni minőségi időt eltölteni Fannival a kicsi mellett.

Emma születése előtt is elveszítettünk egy magzatot, amit akkor jelnek vettem, hogy még korai lenne a tesó érkezése. Talán nem tévedek, mire ugyanis Emma megszületett, túl voltunk az óvodai beszoktatáson, Fanni is érettebb lett, jobban reagált a húga érkezésére.”

Enikő azt meséli, hogy már akkor bűntudata volt, amikor még csak várandós volt a második gyermekével, főleg akkor, amikor két hétre kórházba került, és el kellett szakadnia Fannitól. A férje szerencsére minden akadályt gördülékenyen vett, nagyon ügyesen helytállt, amíg ő kórházban volt.

„Miután megszületett a kicsi, Fannit próbáltam mindenbe bevonni, és amikor a húga aludt, csak vele foglalkoztam. Most, hogy kisfiúval vagyok várandós, teljesen más érzések jöttek elő.

Reménykedtem benne, hogy ő is kislány lesz, mert mindig is lányos anyukának képzeltem magam, nem tudtam, mit kezdhetnék egy fiúval.

Amikor kiderült a neme, kicsit úgy éreztem, legalább a többiek elvárását teljesítettük, úgyis mindenki azt hajtogatta, hogy »Na, majd a harmadik fiú lesz!« Féltem attól, hogy őt majd nem tudom úgy szeretni, mint a lányokat, de ahogy telik az idő, kezdem beleélni magam, hogy lesz egy fiam is, és napról napra jobban örülök neki.”

Fiús nap, lányos nap

Sziklai-Botos Lívia olyan tökéletes összhangban élt a kisfiával, hogy amikor kiderült, hogy úton van a kistestvér – aki egyébként tervezett baba volt –, egészen pánikba esett.

„Úgy éreztem, annyira szeretem Kristófot, hogy még egy gyereket nem tudnék ennyire szeretni. Pedig nagyon vártuk Szabinát, de várandósan mégis úrrá lett rajtam a félelem – ki tudja, lehet, hogy a hormonok hatására. Ha most visszamehetnék az időben, és beszélhetnék az akkori énemmel, arra biztatnám, hogy hagyjon fel az aggódással, hiszen a szeretet nem lesz kevesebb attól, hogy osztozni kell rajta.”

Livi és Szabina (Fotó: magánarchívum)

Livi sem fél kimondani, hogy mindkét gyerekében mást szeret, és másként szereti őket, mégis egyforma mértékben – egyiküket sem imádja jobban a másiknál.

„A férjemen is azt látom, hogy igyekszik nem különbséget tenni, bár fel van neki adva a lecke, Szabina ugyanis nagyon apás, Kristóf pedig inkább anyás.

Ettől függetlenül mindketten odafigyelünk arra, hogy egyformán sokat törődjünk velük.

Azért, hogy ez így legyen, a gyerekek is tesznek, főleg akkor, ha csak egyikünk vigyáz rájuk, olyankor ugyanis versengenek a kegyeinkért. Amúgy nagyon szeretik egymást, és szeretnek együtt játszani, de egy egészséges mértékű versengés mindig van köztük.”

Lívia férje, Karesz és Kristóf (Fotó: magánarchívum)

Hiába törekszik az ember arra, hogy a gyerekek ne érezzék úgy, hogy szüleik különbséget tesznek közöttük, ez időnként mégis megtörténik, jó hír viszont, hogy ilyenkor is korrigálhatunk.

„Ha úgy érzem hogy az egyik gyermek javára billen a mérleg nyelve, igyekszem hamar kárpótolni a másikat, hogy a nap végére kiegyenlített legyen a helyzet. Nálunk rendszeresen vannak anya-lánya, apa-lánya, anya-fia, apa-fia napok, amikor mindketten csak az egyik gyerekkel csinálunk külön programot. Szerintem nálunk ez az egyik legfőbb titka annak, hogy olajozottan működnek a dolgok.”

Nagyszerű nagyszülők

Szelle Zsófia kislánya, Lili tavasszal múlt négyéves, kisfia, Olivér pedig ősszel lesz kétéves. Zsófi is megküzdött a szeretet dilemmájával, legelőször akkor, mikor kiderült, hogy a második gyerekük fiú lesz, kezdetben ugyanis nehezen barátkozott meg a fiús anyuka szerepével. A baba születése után is gyötrődött amiatt, hogy az újszülött – érthető okokból – jóval több időt és figyelmet kapott, mint a nagyobb gyereke.

„Szerencsére szép lassan belerázódtunk, mindkettejükre lett időm, és a figyelmemet is meg tudtam közöttük osztani, amiben nagy segítségemre volt a babahordozás.

Ma már tudom, hogy kár volt aggódnom, hiszen mindkét gyerekemet imádom.

Az időbeosztáson folyamatosan próbálunk korrigálni. Igaz, még mindig nem tökéletes, mert Oli épp abban a korban van, amikor nagyon kell rá figyelni, ráadásul a temperamentuma is olyan, így nem tudok akármikor leülni Lilivel társasozni.”

Olivér, Zsófi és Lili (Fotó: magánarchívum)

Zsófiéknál fontos szerephez jutottak az egyensúlyteremtésben a nagyszülők is.

„Volt, hogy elvitték a kicsit egy napra, hogy Lilivel kettesben lehessünk, de a férjemnek is nagyon sokat köszönhetek. Amióta Olivér nem szopizik, Lili kívánsága szerint alakul az esti program, ő döntheti el, hogy ki kit altasson.

Szerintem a gyerekek között nincs is rivalizálás a szeretetünkért, remélem, hogy így is marad.

Az egyiket ezért dicsérjük meg, a másikat azért, a zsiványságban pedig nagyon egymásra tudnak találni.”

A totyogó mellett Lilire mostanában valamivel kevesebb idő jut, mert a kisöccsét még nem igazán lehet bevonni azokba a játékokba, melyek az óvodás kislányt lekötik.

„Szerencsére okos nagylány, és a legtöbb esetben megérti, hogy bizonyos játékokat máskorra kell időzítenünk. Lelkiismeret-furdalásom nem igazán van emiatt, ez most egy ilyen időszak, amin hamarosan túljutunk. Hogy Lili ne lássa ennek kárát, folyamatosan próbálok korrigálni, például a nagyszülős napokkal, hiszen olyankor csak rá tudok koncentrálni” – meséli Zsófi, aki 15 évvel fiatalabb a nővérénél, így köztük nem adódtak hasonló helyzetek, azt viszont nagyon nem szerette, amikor szülei a testvérével példálóztak.