A kiégés általában mentális és érzelmi kimerüléssel jár, de gyakran megfigyelhetők a fizikai kimerültség jelei is. A munkahelyi kiégés elsősorban azokat sújtja, akik valamilyen társadalmi segítő feladatot látnak el, emberekkel dolgoznak, vagy azokat, akiknek az átlagosnál sokkal nagyobb empátiára vagy azonosulásra van szükségük a munkájuk során.
A szakirodalom fel is sorolja ezeket a szakmákat: ápolónők, közülük is különösen veszélyeztetettek a haldokló vagy súlyos betegeket gondozók, az idős, sokszor demenciával küzdő embereket kezelő kórházi osztályokon dolgozók, orvosok, különös tekintettel azokra, akik a legtöbb érzelmi és pszichés problémával találkoznak, vagyis a háziorvosok és a pszichiáterek, a pszichológusok, a pedagógusok, a szociális munkások, de ide tartoznak a rendőrök, a tűzoltók, sőt a könyvtárosok is, illetve az utóbbi évtizedekben beálltak a sorba az informatikusok, különös tekintettel a rendszergazdákra.
Ezek mind mi vagyunk, anyák
Pár éve bejárta a közösségi médiát egy mém, amit különösen anyák napja környékén szeretnek megosztani az emberek. Ebben egy anya elmegy egy napra a családjától, és húsz alkalmazottat vesznek fel helyette, hogy pótolni tudják.
És valóban, mi anyák egyszerre vagyunk huszonnégy órás ápolónők, pszichológusok, pedagógusok, könyvtárosok, és a gyerek hatéves koráig talán rendszergazdák is, csak ez utóbbi feladatot aztán átveszik tőlünk a gyerekeink, és hüledeznek, hogy mennyire huszadik századiak vagyunk.
Mindeközben a munkahelyi kiégés okai a következők lehetnek:
- sok a stressz,
- nem kapunk visszajelzést az elvégzett munkáról,
- nincs megerősítés a munkahelyi döntéseinkkel kapcsolatban,
- bizonytalan a munka társadalmi presztízse,
- alacsony, de legalábbis nem megfelelő a bérünk,
- túl hosszú a munkaidő,
- túl nagynak érezzük a felelősséget,
- gyakoriak a feldolgozatlan krízishelyzetek,
- nincs előrejutási lehetőség.
Pont úgy, mint az anyaságnál.
Persze nyilván senki nem vár fizetést anyaként, de mennyivel könnyebb lenne úgy gyereket nevelni, hogy a gyed és a gyes legalább a havi pelenkára és babakocsira elég volna. Milyen megnyugtató lenne, ha a tévéreklámokban nem babakocsira és gyerekszoba-felújításra vennék fel a magyar családok a hitelt!
Az egyik tünet az állandó fáradtság lehet (fotó: istock)
Igen, munkáról beszélünk
Jólesne, ha a többi háztartási munkával együtt az anyai teendőket is elismernék munkaként. Ha egy anya nemcsak azt gondolná saját magáról, hogy ő egy nyolc órában dolgozó nő, hanem igenis számolna azokkal a napi szinten több órát felemésztő feladatokkal, amiket jobb helyeken munkának neveznek: a bevásárlással, a főzéssel, a mosással, a takarítással, és igen, a gyerekkel való foglalkozással.
Mikor merjük már kimondani, hogy az anyasággal járó rengeteg munkába is bele lehet fáradni?
Nem szégyen úgy érezni, hogy szükségünk van egy kis szabadságra, feltöltődésre, és igenis arra vágyunk, hogy a munkánkat elismerjék, illetve segítsék. Attól még nem vagyunk rossz anyák, hogy szeretnénk egy pár órát eltölteni egy kád forró vízben egy jó könyvvel és egy pohár vörösborral egy héten egyszer, és mindezt úgy képzeljük el, hogy közben a gyerekek nem sírnak a fürdőszobaajtó előtt, mert mondjuk a játszótéren vannak az apjukkal!
Az anyaságban is ki lehet ugyanis égni, csak épp az empatikusabbak ezt általában depressziónak gondolják, a többiek pedig az anyaságra való alkalmatlanságnak. Pedig a probléma pont ugyanazokkal a módszerekkel orvosolható, mint a munkahelyi kiégés.
Tartsunk szünetet!
Egy ilyen krízishelyzet leküzdéséhez a legjobb természetesen az lenne, ha a körülmények változhatnának, a túlterheltség csökkenne, de erre – lássuk be – nem mindig van lehetőség. Viszont így is muszáj valahogy szabadidőt szakítaniuk az anyáknak, legalább hetente háromszor, úgy, hogy az az idő tervezhető és biztos legyen. Jöjjenek a nagymamák, ha a férj nem tud hamarabb hazajönni a munkából, vagy igenis költsön a család egy megbízható bébiszitterre. Sokkal jobb a segítségért fizetni, mint kezelésre költeni, amikor már tényleg nagy a baj.
A pár órányi szabadidőben hasznos lehet elsajátítani valamilyen stresszoldó vagy relaxációs technikát. De bátran be lehet jelentkezni egy coach-hoz vagy egy pszichológushoz is, aki segít az önismeretünket fejleszteni, önbizalmat építeni, és túlélési stratégiákat kidolgozni, méghozzá személyre szabottan.
Pár alkalom után érezteti hatását a sport is, legyen az jóga vagy egy spinningóra, csak az a fontos, hogy semmiképp nem szabad a lelkiismeretünkkel küzdve belépni a terembe. Gondoljunk arra, hogy ez a pár óra igenis jár nekünk, megdolgoztunk érte, és ettől nem rosszabb, hanem jobb anyák és társak leszünk.
