A gyerekek életük első pár évében hajlamosak vérbeli matricaként működni, azaz folyton anyán és apán csimpaszkodni, ha a szülők hagyják. Persze amikor ezt meglátja a nagyi/anyós/szomszéd/vadidegen a postán, rögtön közli, hogy ez így nem lesz jó, el lesz az a gyerek kapatva, nem lesz önálló és még érettségizni is az anyja szoknyája mellől megy majd, ha állandóan kézben van. Nem kell elhinni ezt a mítoszt, valójában nem létezik az, hogy túlságosan kötődik egy gyerek a szülőkhöz.
A gyerekeket hagyni kell csimpaszkodni
Nem kellemes minden percben egy tapadó gyerekkel lenni anyaként, hiszen még pisilni sem lehet elmenni nyugodtan, de ne aggódj, nem azért történik ez, mert elkényeztetted, sőt, ez a fajta matricázás a totyogó életkorban teljesen egészséges és szükséges a fejlődéséhez.
Dr. Deborah MacNamara pszichológus, a Rest, Play, Grow: Making Sense of Preschoolers (or Anyone Who Acts Like One) című könyv szerzője szerint a csimpaszkodás növeli a gyerek biztonságérzetét, amire pont az önállósodáshoz és leváláshoz van nagy szüksége. Ahogy a szakember megfogalmazta:
„Nem lehet túlzásba vinni a gyerek kötődését, maximum az fordulhat elő, hogy mélyen kötődik. Ha hagyjuk, hogy kötődjön, azzal felszabadítjuk, hogy a fejlődésre tudja fordítani az energiáit, ne pedig a szeretetet hajszolja. Más szóval szabadabban tud játszani, felfedezni és megfigyelni a környezetét. Paradox módon épp azzal segítjük az önállósodását, ha ellenállás nélkül függhet tőlünk.”
Ha tehát a gyereked a lábadba kapaszkodik, miközben csak hajat mosni indultál, az nem az elkényeztetés jele, hanem inkább azt jelenti, hogy te vagy számára a biztonságos bázis, és életkorából adódóan azt gondolja, hogy elveszíti a biztonságát, ha nem vagy a szeme előtt. Úgyhogy ne hallgass az ítélkező károgókra, inkább engedd meg a gyereknek, hogy matricázzon, gyorsan elmúlik ez az időszak, és kamaszkorában még visszakívánod majd azokat az éveket, amikor egy kávét sem lehetett meginni nyugodtan, annyira tapadt rád a gyerek.