nlc.hu
Baba
Rejtett terhesség: meglepte a finn anyukát, hogy gyermeke születik

Hasfájásra ébredt, és gyorsan kiderült, nem rosszat evett, hanem hamarosan megszületik második gyermeke

Szó szerint az utolsó pillanatban tudta meg egy finn anyuka, hogy várandós.

Tilda Kantala 2021. június 28-án arra ébredt, hogy fáj a hasa, de először nem igazán tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, azt hitte, elrontotta a gyomrát. Hamarosan azonban olyan fájdalmai lettek, amelyek nagyon hasonlítottak azokra a fájdalmakra, amelyeket akkor érzett, amikor két évvel korábban világra hozta első gyermekét.

Szerencsére édesanyja ott volt a közelben, és amikor hallotta lánya kiáltását, beszaladt a szobába, a babának ekkor már látszott a feje. „Anyukám elment néhány törülközőért és további segítséget kért a nagybátyámtól, aki hívta a mentőket. Amíg telefonált, megszületett a baba” – mesélte a fiatal anyuka. Miután kiérkeztek a mentők, az anyukát és újszülött gyermekét bevitték a kórházba, ahol megállapították, hogy mindketten egészségesek. 

Tilda Kantala elmondta, eleinte nagyon félt és szorongott, hiszen egyedülálló anyukaként nevelte lányát, és most egy újabb baba érkezett a családba. „Eltartott néhány hétig, de most már megbarátkoztam az új helyzettel. Boldog, egyedülálló, kétgyermekes anyuka vagyok.”

(via LadBible)

baba

Fotó: Pexels

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top