nlc.hu
Baba
Megvizsgálták az újszülöttek illatát

Az újszülöttek illata a boldogság szaga

Egy új tanulmány arra jutott, hogy az újszülöttek illata valóban boldoggá tesz.

A Montreáli Egyetem kutatói vizsgálták a babaszag hatásait. Ehhez újszülöttek által használt pizsamákat fagyasztottak le, majd mutattak meg 30 nőnek: a fele édesanya, a másik felének nincs gyereke.

Az újszülöttek illata boldogsággal van tele (Fotó: Pexels.com)

Az újszülöttek illata boldogsággal van tele (Fotó: Pexels.com)

A visszajelzések szerint a babaszagot „enyhén kellemesnek” írták le. A résztevők agyát is vizsgálták, miközben babapizsamákat szagolgattak és a kutatók azt látták: egy újszülött baba illata semmihez sem hasonlítható módon indítja be az agyunk jutalmazási központját.

Különösen azoknál a nőknél volt ez így, akiknek maguk is anyák. „Amit most először mutattunk meg, az az, hogy az újszülöttek szaga aktiválja a neurológiai jutalomkört az anyákban” – mondta brit Metro című lapnak Dr. Johannes Frasnelli, a kutatás vezetője.

Frasnelli szerint ez a reakció azt mutatja, hogy a baba milyen hatással van agyunk jutalmazási központjára, és megmagyarázza, hogy a szülői szerep miért teszi olyan boldoggá az újdonsült anyákat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top