nlc.hu
Baba
Sok nő a poklok poklát éli meg a terhesség alatt

„Áldottnak egyáltalán nem érzem magam…” – sok nő a poklok poklát éli meg a várandósság alatt

Bár a babavárásnak és azt azt követő időszaknak minden kétséget kizárólag egy boldog időszaknak kellene lennie, sok kismama rendkívül nehéz pillanatokat él meg ilyenkor. Cikkünkben olyan leendő édesanyák szólalnak meg, akik azt kívánják, bárcsak időben szóltak volna nekik a terhesség és a friss szülőség árnyoldalairól!

Anyává válni vitathatatlanul az élet egyik legnagyobb csodája. Azonban az is kétségtelen, hogy már az első pozitív terhességi teszttől kezdve fenekestől felfordul az ember élete az új lurkó érkezése kapcsán. Innentől ugyanis a leendő édesanyáknak már nem csak magukra kell odafigyelniük, hanem arra a pici életre is, aki a szívük alatt fejlődik. Bár sokan évekig, vagy hosszú hónapokon át küzdöttek azért, hogy végre várandósok legyenek, sajnos előfordulhat, hogy végül mégsem élik meg könnyen, – csúnyábban fogalmazva ˝akkora csodának˝ -, a babavárás időszakát és az azt követő időszakot.

Az alábbi válogatásunkban most összeszedtünk néhány olyan példát, amit hús-vér emberek vallottak meg a babavárás és a szülővé válás árnyoldalairól.

Váradósnak és friss szülőnek lenni nem csak móka és kacagás (Fotó: Getty Images)

Váradósnak és friss szülőnek lenni nem csak móka és kacagás (Fotó: Getty Images)

Vészes terhességi hányás

Bár a vészes terhességi hányásról viszonylag sokat hallhatott a világ, hiszen maga Katalin hercegné is ebben szenvedett, egy redditező egészen addig a pillanatig nem hallott erről a betegségről, amíg meg nem tapasztalta azt a saját bőrén.

„Vészes terhességi hányás. Életemben nem hallottam róla aztán kétszer megtapasztaltam, brutális senkinek se kívánom kórházba is kerültem, a testsúlyom 10%-a eltűnt 2 hét alatt, pedig vékony voltam…”

Aki szintúgy nem hallott még eddig erről a betegségről, a vészes terhességi hányás általában a terhesség 8. hetétől a 20-ig tart, de sajnos van, akinél egészen a terhesség végéig is elhúzódik. Jellemző tünetei az állandó hányinger, gyakori hányás, a gyakori hányásból adódó kiszáradás és a gyors súlycsökkenés.

Állandó aggódás

Vannak olyan kismamák is, akik bár nem küzdenek kifejezetten komoly tünetekkel a várandósságuk alatt, ennek ellenére mégis megnehezíti valamilyen szempontból az életüket a terhesség. Legyen szó akár kóros fáradtságról, vagy arról a mentális teherről, hogy folyamatosan azon aggódsz, hogy vajon minden rendben van-e a gyermekeddel.

Még csak a terhesség elején járok, de nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz… 0/24 másnaposnak érzem magam és a legkisebb dologtól kifulladok. Folyamatosan feküdnék… A folyamatos aggódásról nem is beszélve, ha nincs annyi tünetem már aggódok… ha olyat olvasok, már aggódok. Nagyon nehéz lelkileg. Arról nem is beszélve, hogy ‘áldottnak’ egyáltalán nem érzem magam.

A császár a könnyebb út?

Bár sokan azt gondolják, hogy azok az anyák, akik programozott császármetszéssel szülnek, a könnyebb utat választják, ez a valóságban egyáltalán nem igaz. Már csak azért sem, mert a császármetszés egy nagy hasi műtét, amely során szétnyitnak, ezáltal pedig megszűnik a tested folytonossága számtalan rétegen keresztül.

„Senki nem szólt, hogy miután a császárból felállsz először olyan mintha a belső szerveid lógnának a levegőben odabent. Arról sem, hogyha olyan sz*r a genetikád, mint az enyém, akkor a kötényhas látványa durva pszichés károkat tesz az ember agyában és önbizalmában… És azt se mondta senki, hogy a barátok nagy része villámgyorsan lemorzsolódik (tisztelet a kivételnek!)”

Mellbevágó problémák

Az sincs épp túl a nehezén, aki már világra hozta a babát: egy anya kifejtette, hogy a kórházban töltött napok után egy olyan tünet jelentkezett rajta, amire legvadabb álmaiban sem gondolt volna.

„A gyulladt mell. Miután hazajöttünk a kórházból másnapra annyira bedurrant, hogy még a hónaljam is csomós volt és még ott is tej volt. Kb. 1 hétig fejtem sírva a véres gennyes tejet. Soha semmi nem fájt annyira szerintem.”

Szintén a melleivel volt problémája annak a kismamának, aki röviden, tömören arra utalt hozzászólásával, hogy a bimbóudvara elszíneződött a várandóssága alatt.

„Konkrétan a mellbimbóm egyik pillanatról a másikra rasszt váltott…”

Ilyen esetben aggodalomra semmi ok, a terhességi hormonok felelősek a bőr színének ilyen mértékű változásáért. Ezek a hormonok stimulálják a szervezet által termelt melanin mennyiségének átmeneti növekedését. A melanin a természetben előforduló anyag, amely színt ad a hajnak, a szemnek és a bőrnek. Ha a szervezeted több melanint állít elő, akkor a bőröd sötétebbé válhat – különösen olyan területeken, ahol már eleve több pigment van, mint például a bimbóudvarod, vagy a szeplőid. Sőt! Nem csak a bimbóudvarunk, de a nemi szervünk is sötétebbé válhat a szokásosnál, ha várandósok vagyunk.

Kívánósság és hízás

Bár az nem újdonság, hogy a terhesség alatt a nők kívánósabbak lehetnek és felszedhetnek pár kilót, amikor saját magán tapasztalja ezeket a tüneteket, az sokkoló lehet.

„Hogy az, hogy megkívánsz valamit tényleg egy rohadt dolog tud lenni, beleférkőzik az agyadba és nem enged… január környékén megkívánni pl. a görögdinnyét szemét dolog és szinte lehetetlen küldetés, kb. 10-12 ember állt rá, hogy akármilyen dinnye ízesítésű cuccot meglátnak megvegyék nekem. Annyira kedvesek voltak. De nem vered át…az igazi dinnye kell neki. Aztán a “reggeli rosszullét” kitarthat akár 22 héten át 0-24 is, majd mégis a 23 héttől bármit eszel duplán ragad rád, így 25 kiló túlsúllyal mész szülni…”

Ijesztő mennyiségű vér

Szintén sokkoló lehet egy másik kismama története is, aki a semmiből egyszer csak vérezni kezdett a harmadik trimeszter alatt. 

„Ha a szüléshez közeledve hirtelen ijesztő mennyiségű vér önt el, akkor sem kell rögtön méhlepény leválását vizionálni. Velem a 37. héten történt meg, végtelen hosszúnak tűnt, mire kiért a mentő és bevitt a kórházba. A kisbabám, aki mindig este volt aktívabb a pocakomban pont aznap este aludt be mélyen és meg sem mozdult, pedig bármit megadtam volna egy megerősítő rúgásért, hogy rendben van. Az orvosok annyit mondtak, hogy a szülésre készülve a méhszáj elkezdett felpuhulni és elpattant egy ér, a kisbabám jól van, megesik az ilyen. Ijesztgetett a vizsgálat után egy nővér, hogy nem engednek haza, mert 1-2 napon belül beindul a szülés, de nem lett igaza, haza mehettünk és csak 40+5 napra érkezett meg a kisasszony. Szavakkal nem tudom leírni az érzést, amikor ott álltam egy vértócsa felett a fürdőkádban és lefutott a fejemben az a lehetőség, hogy ezekben a pillanatokban veszítem el a kisbabámat, aki majdnem 9 hónapja teljesen rendben fejlődött és semmiféle probléma nem merült fel a várandósság alatt.”

Kétségtelen, hogy a felsoroltakon kívül számos váratlan helyzet érheti még a kismamákat és az újdonsült szülőket, a legfontosabb, amit ilyen esetekben tehetünk az az, hogy higgadtak maradunk és ha indokoltnak érezzük akkor, szakszerű segítséget kérünk.

Forrás: (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top