eltűnt gyerek
Eltűnt egy 10 éves kisfiú Budapesten
Eltűnt egy 9 éves kislány Budapestről – nemzetközi körözést adtak ki
„Minden napot csak úgy lehet túlélni, ha azt hazudom magamnak, hogy Dávid elment iskolába, és majd jön haza délután”
Három nap után élve került elő az erdőből a kétéves kisfiú
Eltűnt kisgyerekeket keresnek Borsodban
Egy 8 éve eltűnt fiúnak adta ki magát, de lebuktatta a DNS-teszt
44 óra után került elő a két kislány, akik elcsatangoltak a medvékkel teli erdőben
Eltűnt egy anya és fia Budapesten
Eljárás indult az anya ellen, aki bulizás közben elhagyta a gyerekeit szilveszterkor
Eltűnt pilisvörösvári fiúkat keres a rendőrség – frissítve
A 11 éve eltűnt Madeleine szülei szerint lehetetlen, hogy a kislány maga kószált volna el
Megtalálták a majsi tinilányt, aki idegenek autójába szállt be
Beszállt egy sárga kocsiba, azóta senki sem látta a 17 éves Erikát
Eltűnt három gyerek Budapesten, köztük egy 2 éves kisfiú
Kutyája miatt nem fagyott meg az elcsatangolt román kisfiú
Eltűnt holland fiatalokat keres a rendőrség – fotók
Szívszorító levélben köszöntette fel 6 éve eltűnt kislányát az apa
Bringájával veszett nyoma a 12 éves Tamásnak
Eltűnt egy 17 éves lány egy Sopron környéki gyermekotthonból
Eltűnt egy 12 éves csepeli kislány
Eltűnt egy 12 éves fiú Rákospalotáról
Elrabolhattak egy Asperger-szindrómás fiút Óbudáról
17 éves lány tűnt el egy győri gyerekotthonból