Ezért tud iszonyúan hiányozni Magyarország – érvek a maradás mellett egy kivándorlótól
„Az élet nem habos torta!” Még külföldön sem. Valódi nyugalom és rend, boldogság és béke bárhol megvalósulhat, már ha ott legbelül rendeztük a sorokat. De ahogy arról már egyszer hosszabban elmélkedtünk, a „tükörsima kedély” eléréséhez sokat hozzátehet az élőhely. És persze annak minősége. Mi az, ami igazán jó Magyarországban, mi az, amit nem pótolhat semmi más? Miért indul el az ember nehezen, és mitől hatódik meg akkor is, ha egyébként eltávolodva az eredeti élőhelytől boldogabb, mint az óhazában?
4 megdönthetetlen érv, amiért látnod kell Szegedet
Az NLCafé csapata Szegeden járt. Összegyűjtöttük a legnyomósabb érveket, amiért a Tisza-parti városba mindenképpen érdemes elutaznotok. Hogy milyen csodákra lelhettek Szegeden? Ebből a videóból máris kiderül. Meggyőztünk?
Kvíz: Tudod, milyen távolságra vannak Bécstől ezek a magyar városok?
Kvízünkkel kiderítheted, hogy tudod-e, a magyar városok hány kilométerre vannak Bécstől.
Élőben közvetítettünk a szegedi Gerilla Gourmet Fesztiválról
Az NLCafé lelkes csapata a szegedi Gerilla Gourmet Fesztiválon járt, és az ínycsiklandó eseményről élőben közvetített a Facebookon. Ha lemaradtál volna az adásról vagy a kulináris élményről, most ízelítőt meríthetsz a videóból, hogy melyek azok a finomságok, amelyeket a következő gasztrofesztiválon mindenképpen érdemes lesz megkóstolnod. Vidám és zamatos összeállítás következik. Benne vagy?
Kvíz: Tudod, hogy az alábbi magyar városok melyik régióban vannak?
7 magyarországi régió és 10 város. Össze tudod őket párosítani?
Élet a gigafesztiválokon túl: 13+1 komolyabb sorban állás nélküli buli, határon innen
Magyarország fesztiválnagyhatalom. Már ami az egy főre jutó eseményeket illeti. A nyári (rémisztően nagy) felhozatalból válogattunk. Zene, ostor.
Mostantól a munkásosztály is luxizhat (sic!) a magyar Ibizán
Épül-szépül a budapesti (na jó, budakalászi) szuperstrand, Gerendai Károly úgy érzi, bejött az álma, amit azelőtt megmosolyogtak. Pénteken nyit a Lupa-tó wakeboarddal, lezuhant repülővel, lángossal és Costesszel. Idén ráadásul az alsóbb osztályoknak szánt Öböl Strand is elmenne bárhol az északi parton.
Egy kis magyar zsákfalu, amit a medvehagyma virágzásakor látni kell
Aki természetre, csöndre, békére, illatos levegőre és káprázatos látványra vágyik, meg se álljon Héregig, ahol a májusban virágzó medvehagymától hófehér takaró borítja az erdőt és a réteket.
Tessék végre tudomásul venni, hogy ez még mindig Kádár János országa!
Meg a cekkereké, meg a lángosé, meg a nagymacskamintás felsőruházaté. Képekkel bizonyítjuk, mekkora buli évente egyszer felszabadultan, szégyenérzet nélkül 1983-at írni.
Neccharisnya, Fila-táska, tölténynyaklánc: utcadivat-paradicsom a tabáni majális
A buli, ahova a szó szoros értelmében bármit felvehetsz, és ahol egyszerre írnak 1972-őt és 2018-at. Fotósorozat a majálisozó Tabánból.
Kvíz: Tudod, hol vannak ezek a templomok?
Vasárnap van, misenap. Most kiderül, hogy mennyire ismered Magyarország templomait.
Ilyen cuki a Szegedi Vadaspark fehér oroszlánkölyke – videó
Élő közvetítésben jelentkeztünk a Facebookon a Szegedi Vadasparkból. Ha lemaradtál volna a cuki videóról, most megnézheted az októberben született, bámulatosan aranyos fehér oroszlánkölyköt édesanyjával együtt. Mutatunk még számos érvet, amiért érdemes erre a csodás helyre kirándulást tervezni.
5 különleges szobor Budapesten, amiről talán még nem is hallottál
5 műalkotás, 5 külön történet.
„Az elején az egyik lábát alig tudta a másik elé tenni, ma már nem lehet leszedni a futógépről”
Az egyikük csak azért is hátrafelé tekeri a szobabiciklit, a másikuk bármeddig képes tolni az ellipszisgépet teljes erőből. Mindketten Down-szindrómások, és rajtuk kívül még heten tekernek és futnak. Árad a szeretet, de a létszámot be kell szorozni hárommal, így megkapjuk, mennyi munka és odafigyelés kell hozzájuk. Sérült gyerekek edzésén jártunk.
Óda gyerekkorom kedvenc cukrászdájához
Egy kislány, aki időközben felnőtt és anya lett, most pedig saját lányát vitte vissza abba a cukrászdába, ahol gyerekként pörgős szoknyában üldögélt, és lóbálta a copfját a sütemények között.
Kvíz: Felismered egy képből az ország múzeumait?
12 magyar múzeumot mutatunk az ország különböző tájairól.
Elmentünk Fedél Nélkült árulni, elmondjuk, mi volt
Azt mondja a Fedél Nélkül árusa: „Ha elhiszed, ha nem, mindent összevetve tartalmas, gazdag életet élek.” Nyilvánvaló, hogy ez ellentmond annak, ahogy a legtöbb ember gondol egy hajléktalan mindennapjaira, miközben egy, a társadalom pereméről érkező ember is járhat emelt fővel. Szerzőnk lapot árult a Fedél Nélkül egyik terjesztővel, és leírta a tapasztalatait. Riport.
Így vette át a jég és a hó a hatalmat a Balaton felett
A múlt heti hideg befagyasztotta a Balatont.
Kvíz: Mennyit tudsz a Petőfi hídról?
Hány kérdésre tudsz helyesen válaszolni a Petőfi híddal kapcsolatban? Most kiderül.
„Öröm látni, mennyi jó szándékú ember van ebben az országban” – összefogás a hajléktalan emberekért
A BBM és az Age of Hope idén is összefogott, hogy téli krízisakciójuk keretében étellel, meleg ruhákkal, takarókkal segítsék az utcán és a szállókon éjszakázó hajléktalan embereket. Riport.
Ön értené a „Testről és lélekről”-t, ha nem látná a képet? Vakok és siketek az Oscar-esélyes alkotás mögött!
Hogyan válik élvezhetővé Enyedi Ildikó lenyűgöző filmje a vakok és siketek számára? Követhető lehet egy ilyen jellegű alkotás? Hogy hogyan jutnak hozzá a látás- és hallássérültek a moziélményhez, kiderül az AKKU Egyesület speciális Testről és lélekről-vetítése kapcsán.
Öt kép arról, hogy Hódmezővásárhely a legmenőbb hely Magyarországon
Azt hitted, nincs ott semmi? Nagyobbat nem is tévedhettél volna! Magaskultúra, pszichedelikus városközpont és horrorfilmes temetkezés a városban, amely egyébként pisi- és kakinagyhatalom. Mutatjuk.
Kvíz: Tudod-e, melyik színháznak ki az igazgatója?
Nem csak a színészeken múlik, hogy milyen a színház, kell oda egy direktor is.