nyílt levél
Nyílt levél a 13 éves, túlsúlyos önmagamnak
Nyílt levél az anyának, aki nekünk adta a fia szívét
Nyílt levél a nagybátyámhoz, aki folyton kritizálja a súlyomat
Egy anya nyílt levele a szomszédjához: „Bocs, hogy őrültek vagyunk”
Egy apa levele a kislányának a jövendőbeli férjéről
Nyílt levél a gyerekemhez: íme az öt legjobb döntés, amit hozz meg életed során
Egy hatgyerekes anya nyílt levele az elsős tanító nénihez
Egy apa üzenete minden férfinak, akit neveztek már gyerekesnek
Megvetlek és gyűlöllek, míg élek – nyílt levél egykori erőszaktevőmhöz
Nyílt levél a mellrákomhoz: 3 gyerekkel, egyedülálló anyaként szerinted unalmas volt az életem?
Egy londoni magyar lány megdöbbentő levele
Nyílt levél a férfihez, akit valaha szerettem
Nyílt levél azoknak, akik folyton beszólnak másoknak
„Nyílt levél a gyerekeimhez: Íme, amit nem fogok megtenni értetek”
Nyílt levél a nőnek, akiért elhagyott a pasim
Egy kirúgott topmenedzser levele: „A munka nem lehet az életed!”
Nekimentek az anyukának a gyerekszoba miatt – zseniális húzással vágott vissza
Nyílt levél azokhoz, akik rettegnek az öregedéstől
„A fiaim születése után sokáig gyászoltalak” – búcsú egy meg nem született kislánytól
„Legyen életcélod, ne csak egy valamilyen munkád” – nyílt levél egy apától az újszülött fiához
Nyílt levél a diplomázó lányomhoz – útravaló
Kedves Doktor úr, mondja már meg, miért lett pont nőgyógyász?
Beszóltak az anyának, hogy elkényezteti gyermekét – szívbemarkoló választ írt