vakcina
Vakcinán innen és túl: mi lesz velünk a második koronavírus elleni oltás után?
Fél évvel a beadás után is működik a Moderna vakcinája
Az első oltás beadása után koronavírus miatt halt meg Katalin
Amerikában kora ősszel jöhet a gyerekvakcina
3,5 millió magyar eshetett át a fertőzésen
Káoszba fulladt a regisztráció nélküli oltás Olaszországban
Oltási program: megérkezett az első Janssen-szállítmány
Szakácsnő, kertész és bejárónő is lenne Oszvald Marika
Érkeznek a Johnson & Johnson vakcinaszállítmányok Európába
Hatalmas a sor a Városmajor utcai oltóponton, potyázók is próbálkozhatnak
Velencében teljes biztonságban várják a magyar turistákat
Több mint 28 ezer egydózisú Janssen-vakcina érkezik Magyarországra kedden
Szulák Andrea nem válogatott, „Bármi megfelel” – jelentette ki az 57 éves színésznő
Duda Ernő virológus: Kényszeríteni kell az oltást, csak akkor lesz vége a járványnak
Majoros Hajni: „Majd leszakad a karom” – Majka párja az oltás utáni állapotáról vallott
Szlávik: „A több mint 2,5 millió beoltottnak már van hatása a járványra”
Ebben a világvárosban jogosultak a koronavírus elleni védőoltásra az ott élő külföldiek is
„Két napig pörögtem, nem jött álom a szememre, más semmi” – összegyűjtöttük, mit éreztetek oltás után
Európai Bizottság: nem indokolt az AstraZeneca-vakcina alkalmazásának felfüggesztése
Kozsót is beoltották, meglepődött a procedúra gyorsaságán
Négy halálesetet titkolhattak el a Szputnyik V vakcinával összefüggésben
Az aszpirin is veszélyesebb az AstraZeneca vakcinánál
Beoltottak: most ihatok egy pohárral, vagy azzal rontom a koronavírus-vakcina hatását?